Előfizetői tartalom

Nagy Márton: 1-2 hetet adok, aztán újabb ársapka jöhet, ezúttal a bankszámlákra

A bankszámladíjak kapcsán az ársapka bevezetésének lehetőségét vetette fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a szaktárca, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közötti együttműködési megállapodás aláírásakor. Kiemelte: a családok és a nyugdíjasok esetén kellene egy speciális csomagot kialakítani e téren. Továbbá azt is bejelentette, hogy a tervek szerint 2026. január 1-jétől az eddigi 3 milliárd forintról 6 milliárd forintos árbevételi értékhatáig nő majd a kisvállalati adó (kiva) választhatósága. Az adóalanyiság megszűnése pedig az eddigi 6 milliárd helyett majd 12 milliárd forintos határnál fog bekövetkezni. Emellett az eddigi 50 helyett 200 fős alkalmazotti határig emelik a kiva választhatóságát.

Az MIKIK-val december elején aláírt megállapodás után a VOSZ-szal is együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium. A megállapodás aláírásakor Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkáltatói szervezetekkel aláírt három éves bérmegállapodást közös sikerként értékelte. Ezzel kapcsolatban kiemelte: 2028-ra megcéloztuk az 1000...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés