Jelentős gyárbővítésről döntött Dunavecsén a Schneider Electric
Gazdaság

Jelentős gyárbővítésről döntött Dunavecsén a Schneider Electric

Portfolio
Egy 18 ezer négyzetméteres új üzemrészt alakít ki a Schneider Electric a tavaly átadott Duna Smart Power Systems okosgyárnál Dunavecsén, amelyben kisfeszültségű elosztóberendezéseket gyártanak majd, a beruházás 44 millió euróba, mintegy 15 milliárd forintba kerül, 270 új munkahely jön létre, és a projekt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával valósul meg – derült ki a szerdai bejelentésekből.

A dunavecsei gyár jelentős bővítéséről szóló megállapodást hétfői posztjában Szijjártó Péter már jelezte, amikor fogadta a Schneider Electric vezetőit, és rámutatott, hogy ennek

azért is van nagy jelentősége, mert a vállalat a nukleáris iparnak is fontos beszállítója, így számítunk rájuk a Paksi Atomerőmű építkezésének felgyorsításában is.

A külgazdasági és külügyminiszter előrevetítette, hogy kedden Illés Boglárka, a tárca kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára majd bejelenti a részleteket. Illés a posztjában kiemelte, hogy

A világ legfenntarthatóbb vállalata Magyarországon hozza létre első karbonsemleges gyárát! Egészen pontosan Dunavecsén!

A projekt számszaki részleteket illetően jelezte, hogy

"270 új munkahely, 18 000 m2, 15 milliárd".

Felidézte, hogy "a cég 30 éve van jelen hazánkban, így a további beruházásukról való döntés nem csak megelőlegezett bizalom. Arra Magyarország rászolgált és a magunk részéről igyekszünk erősíteni, a jövőben is!"

A fentiekkel párhuzamosan a Schneider Electric közleményéből az is kiderült, hogy

Az új üzemrészben a fókusz a kisfeszültségű elosztóberendezések készítésén lesz, így a létesítmény gyártási kompetenciája ezzel a termékkel bővül.

Fontos, hogy a zalaegerszegi gyár is megtartja gyártási tevékenységét, a közlemény ugyanis részletezi: "Dunavecsén a kisfeszültségű elosztóberendezések gyártása és tesztelése történik, míg a tervezési feladatokat elsősorban a Schneider Electric más kompetenciaközpontjai végzik majd, együttműködve a vállalat zalaegerszegi, egyedi rendelésre történő tervezés (engineering-to-order, ETO) metodikával dolgozó ZEG gyárával, amely ugyancsak megtartja teljes körű gyártási tevékenységét, igazolva ezzel a Magyarországon képviselt hozzáadott értéket."

A dunavecsei gyárbővítés

teljes egészében a már a Schneider Electric tulajdonában lévő 10 hektáros telken valósul meg, amit a DSPS első ütemének indítása előtt úgy választottak ki, hogy alkalmas legyen a bővítésre.

Felidézik, hogy "a társaság tavaly májusban adta át a dunavecsei Duna Smart Power Systems (DSPS) üzemet, ami a vállalat egyik legnagyobb létesítménye Európában. Az okosgyár a cég legújabb, SF6-mentes középfeszültségű kapcsolóberendezése, az RM AirSeT® fő európai gyártóközpontja."

Dunavecse Schneider Electric okosgyar
A dunavecsei okosgyár épülete. Kép forrása: Schneider Electric.

A gyárépítésről és a számos úttörő megoldásról több interjúban, cikkben is beszámoltunk:

A mostani gyárbővítés kapcsán Yann Reynaud, a Schneider Electric globális ETO tevékenységért felelős alelnöke azt emelte ki: "A Schneider Electric vezető globális ipari technológiai vállalatként az elektrifikáció és a digitalizáció révén megbízható partner a fenntarthatósági és energiahatékonysági törekvések eléréséhez. Dunavecsei gyárunk bővítését a kisfeszültségű elosztóberendezések iránti jelentős piaci kereslet kiszolgálása tette indokolttá".

A friss bejelentés kapcsán Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója arra mutatott rá: "Büszke vagyok rá, hogy az új üzemrész megvalósulásával együtt bővül a DSPS termelési kompetenciája, hiszen egy újabb termékkör gyártását vezetjük be. Ez egy újabb mérföldkő a vállalat életében, amellyel jelentősen erősítjük hazai és egyben európai jelenlétünket is, méghozzá magas hozzáadott értékű tevékenységgel, mérnöki munkával".

A Schneider Electric magyarországi értékesítési igazgatójával, Hajós Balázzsal a minap készítettünk évindító interjút:

Címlapkép forrása: Illés Boglárka Facebook-oldala

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
autóipar-vám-kanada-vámháború-mexikó-import-importvám-kereskedelem