Árkorlátozás: újabb bejelentés érkezett
Gazdaság

Árkorlátozás: újabb bejelentés érkezett

Portfolio
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyeli, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés a piaci szereplők között. Ezt annak kapcsán írták, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium ma egy hetes határidőt adott a kiskereskedőknek, hogy önkéntes árkorlátozó intézkedésekre tegyenek javaslatot.
Jön a tavasz egyik legjelentősebb mértékadó agrárszakmai eseménye, találkozzunk Kecskeméten!

Több átfogó gyorsított ágazati vizsgálatot is elvégzett a Gazdasági Versenyhivatal 2023 első felében, amelyek bizonyították, hogy az élelmiszerkereskedelem

egyes szereplői az indokoltnál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árait.

A GVH alapvető feladatai között szerepel a versenypártolás, amelynek keretében a nemzeti versenyhatóság a rendelkezésére álló eszközökkel a verseny érdekében igyekszik befolyásolni az állami döntéseket.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke – 2023 márciusában – az élelmiszerágazatban elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai, illetve nemzetközi példák alapján, versenypártolási javaslat keretében kezdeményezte a kormánynál az online Árfigyelő rendszer létrehozását is, ami hamarosan újabb termékkategóriákkal bővül.

A versenyhatóság folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban jelentkező – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke január végén felszólító levelet küldött több – alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő – érdekképviseleti szervezetnek - írják a közleményben.

A GVH álláspontja szerint ugyanis az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt, tiltott együttműködést idézhetnek elő, valamint fokozzák az inflációs nyomást.

A Kormány és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) között zajló gazdaságpolitikai tárgyalások kapcsán a GVH arra hívja fel a figyelmet, hogy a fogyasztói árak, kereskedők általi önkéntes csökkentése élénkíti a piaci versenyt és növeli a fogyasztói jólétet.

A GVH jelenleg is több versenyfelügyeleti eljárást folytat élelmiszer kiskereskedelmi vállalkozásokkal szemben. Ezek között van tiltott árrögzítés, illetve a fogyasztókat megtévesztő reklámozás gyanújával indított eljárás is. Továbbá a fogyasztók jelzései alapján több, kiskereskedelmi láncokat érintő panaszeljárás is folyamatban van.

A Nemzetgazdasági Minisztérium elvárja a kiskereskedelmi láncoktól, hogy jövő hét elejére jelezzék szándékaikat az infláció megfékezésével kapcsolatban - közölte szerdán a tárca.

Az önkéntes árcsökkentést elsősorban alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak. Ilyen termékek főként az alábbiak:

  • csirkehús,
  • sertéshús,
  • étolaj,
  • tojás,
  • tej és tejtermékek,
  • liszt,
  • cukor,
  • egyéb alapvető élelmiszerek.

Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
autóipar-vám-kanada-vámháború-mexikó-import-importvám-kereskedelem