Zuhan az infláció Törökországban
Gazdaság

Zuhan az infláció Törökországban

Portfolio
A török infláció februárban 39,1%-ra csökkent, miközben a jegybank várhatóan ismét kamatot vág. Ugyanakkor a jegybank számára továbbra is nagy kihívás, hogy az inflációs várakozásokat kordában tartsa.

A török éves infláció éves alapon 40% alá csökkent februárban. A piac kamatcsökkentésre számít ezen a héten a jegybanktól, a mai inflációs adat pedig megerősítheti ezt a várakozást.

A török statisztikai hivatal (TurkStat) hétfőn közölte, hogy

az infláció februárban 39,1%-ra lassult a januári 42,1%-ról.

A Bloomberg elemzői konszenzusa 39,9%-os inflációt várt. A havi infláció 2,27%-ra mérséklődött az előző havi 5%-ról.

A török jegybank csütörtökön várhatóan harmadik egymást követő alkalommal csökkenti az alapkamatot, ezúttal 250 bázisponttal, így az új kamatszint 42,5% lehet. A fő kihívás, hogy a kamatvágások ellenére ne szabaduljanak el az inflációs várakozások, amit a döntéshozók kockázatként emelnek ki. A háztartások 12 hónapra előre tekintő inflációs várakozásai februárban enyhén emelkedtek.

A jegybank a múlt hónapban 21%-ról 24%-ra emelte az év végi inflációs előrejelzését, amely egyben célként is szolgál. Fatih Karahan jegybankelnök figyelmeztetett, hogy a kamatcsökkentések „nem automatikusak”, és ha szükséges, a döntéshozók lassíthatják az ütemet, vagy akár szüneteltethetik is azokat.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Holdblog

Zsiday Viktor: Nincs Trump-terv

Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik a véletlenszerűnek tűnő káosz, aminek segítségével kifürkészhetjük mi

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

Holdblog

Mindenre tudjuk a választ (feat. Zsiday)

E heti adásunkban Zsiday Viktorral tudjuk a választ minden kérdésre. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouT

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
D_NOE20250303007