Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Amikor az állam kiadásait vizsgáljuk, azt együttesen, valamennyi alrendszert figyelembe véve érdemes megtenni. Tehát nem pusztán a központi kormányzatot kell górcső alá venni, hanem a helyi önkormányzatokat, illetve társadalombiztosítási alapokat is. Az összkiadás szintjét tekintve ugyanis indifferens, hogy milyen az egyes zsebek közötti megoszlás. A nemzetközi összehasonlíthatósághoz is ezen aggregátum képezi a közös alapot, hiszen nagyon eltérő megközelítéssekkel találkozhatunk akár az EU-n belül is. Nem csupán azért, mert a szövetségi államoknál a tagállami költségvetés is ott van negyedik zsebként, hanem mert például a központi kormányzat helyett egy önkormányzat is lehet kórházfenntartó. Az írásban tehát állami kiadás alatt valamennyi alrendszer együttes kiadását értem. Ki kell hangsúlyozni azonban azt is, hogy Magyarországon a központi kormányzat – a tőle jóformán csak technikai értelemben elkülönülő társadalombiztosítási alapokkal együtt – az állami kiadások túlnyomó többsége felett diszponál, főként az utóbbi másfél évtizedben lezajlott centralizációnak köszönhetően.
Következésképpen idehaza az állami kiadások szerkezete a központi kormányzat akaratának lenyomata.
Az állami kiadások funkció (COFOG) alapján 10 főcsoportba sorolhatók, mint például általános közszolgáltatások, védelem, közrend és közbiztonság stb. Az e funkciókra fordított kiadások összkiadáshoz viszonyított arányát fogom vizsgálni. Így az aktuális tortamérettől (összkiadástól) függetlenül térben és időben is összemérhetővé válik az egyes tortaszeletek relatív súlya, vagyis az állam költési preferenciája.
- Természetesen, ha egy gazdag állam arányaiban kevesebbet költ egy területre, attól még lehet, hogy az adott terület bőségesen el van látva forrással.
- Hasonlóan, egy szegény állam költhet relatíve sokat egy adott területre, de attól még lehet, hogy az édeskevés a tisztességes működéshez.
A fennmaradó két kombináció azonban önmagában is beszédes: ha egy gazdag állam valamire relatíve sokat költ, és ha egy szegény állam (pl. Magyarország) valamire relatíve keveset költ. Ez redisztribúciós rátától (állam összkiadása/GDP) függetlenül is jó indikációját adja annak, hogy az adott terület kiemelt figyelmet kap-e vagy éppenséggel mostohaszerepet szánnak-e neki.
Az alábbi ábrán a bal tengelyhez tartozó (fekete) görbével azt mutatom meg, hogy a magyar állam összkiadásának hány százaléka megy az adott funkcióra, míg a jobb tengelyhez tartozó (piros) görbével azt jelzem, hogy ez az arány hol helyezkedik el az Európai Unió 27 országos mezőnyében. Két kiegészítés:
- az adatok jelenleg elérhető maximális időablaka 1995-2022;
- a magyar redisztribúciós ráta végig durván 50 százalék körül mozgott, ami nagyjából megfelelt az EU-átlagnak.
Az ábrából jól kivehető, hogy mely területekre megy a pénz nagyobb része, továbbá az is, hogy az e területekre helyezett hangsúlyok európai mércével mérve jelentősnek vagy éppenséggel csekélynek számítanak-e. A két mutató jól kiegészíti egymást. Például az általános közszolgáltatásokra (melynek főbb tételei a végrehajtó és törvényhozó szervekkel, pénzügyi és költségvetési ügyekkel, és külügyekkel kapcsolatos kiadások) hiába fordított a magyar állam arányaiban egyre kevesebbet, e csökkentési ütem lassabb volt, mint az EU-ban. Ezt a helyezés folyamatos javulása mutatja, mely szerint 2022-ben már a magyar állam költötte arányaiban legtöbbet e célokra. A két mutató viszonyáról még azt érdemes megjegyezni, hogy mivel más országok kiadási szerkezete is viszonylag perzisztens (nulla-bázisú költségvetések hiányában), ezért egy arányokban történő mérsékeltebb elmozdulás akár több helyezésnyi elmozdulással is járhat. És végül, mivel a redisztribúciós ráták is viszonylag stabilak, ezért egy nem a teljes kiadáshoz, hanem a GDP-hez arányított vizsgálat is lényegileg hasonló lefutásokat mutatna.
Két terület van, amely az utóbbi egy-másfél évtizedben látványos prioritást kapott idehaza: gazdasági ügyek, illetve szabadidő, kultúra és vallásügyek. Az elsőhöz olyasmik tartoznak többek között, mint a piaci (hangsúlyosan multinacionális) vállalatok közvetlen támogatása, az ezek kívánalmainak megfelelő infrastruktúraépítés, az autópálya-építés. A gazdasági költések 2010-től induló példátlan rakétastartjára az ábra, bődületesen rossz hatékonyságára pedig Dedák István elemzése világít rá (mely elemzésnek a kötelező olvasmányok között lenne a helye közgazdasági szakközéptől fölfelé). A másik preferált területnél olyan topikokra gondolhatunk, mint például köztelevízió, filmtámogatás, labdarúgás és egyéb látványsportok. Mivel az európai szinten is tartósan dobogós helyet jelentő, kiemelt figyelem mind a gazdaság, mind a szabadidő stb. főcsoportnál folyamatosan fennáll, itt magáról egy hitvallás megtestesülésről van szó. Tehát nem egy átmeneti fellángolásról, mint a közrend és közbiztonság esetében, amelyet pár év reflektorfényezés után visszaraktak a megszokott lumenbe (lásd ábra).
Zéróösszegű játékról lévén szó, ahol „adok” van, ott „elveszeknek” is kell lennie.
A két rövidet húzó területet pedig úgy hívják, hogy egészségügy, illetve szociális védelem. Bár az egészségügyi kiadások aránya a Covid-járványt megelőzően stagnált, illetve a járvány alatt átmenetileg megugrott (pl. a százmilliárdos nagyságrendű lélegeztetőgép-beszerzések nyomán), 2022-re már a járványt megelőző szint alá zuhant. A helyezésben történő lecsúszás azonban már korábban, stagnáló kiadási arányok mellett is megindult. Ennek okát nem nehéz látni: más országokban az egészségügy a népesség elöregedésével párhuzamosan, logikus módon egyre nagyobb tortaszelethez jutott. A helyezés ráadásul már egy elve szánalmas kiinduló pozícióról romlott tovább, eljutva a padlóig. A kinyilvánított preferenciák alapján tehát kimondható: 2022-re az EU-ban már a magyar államot érdekelte legkevésbé az egészségügy.
A szociális védelem esete még ennyi magyarázatot sem igényel. Ott a területre fordított kiadások aránya maga is trendszerűen csökkent, így a 2010-es évek derekán a pozíciójában lezajló szabadesés senkit sem kell, hogy meglepjen. E területnek tehát – hasonlóan az egészségügyhöz – a magyar állam szenteli relatíve a legkevesebb vagy majdnem legkevesebb figyelmet az EU-ban.
Az alapítványi kiszervezések miatt (amelyek során jövedelemtermelő vagyonelemek kerültek át az államtól, azaz az állampolgároktól az alapítványokhoz mint fenntartókhoz) az oktatási költések csak korlátozottan nyújtanak információt az oktatás teljes egészének finanszírozási helyzetéről. Az állami fenntartású részről azonban az ábra alapján el lehet mondani, hogy a rá irányuló figyelem európai viszonylatban mérve középszerű, esetenként alacsony.
Ami a marginálisabb területeket illeti, a védelmi kiadások növekedése az utolsó években egyértelműen tetten érhető, de ez a felfutás is csupán csak a középmezőnybe érkezéshez volt elegendő. A lakás és településfejlesztési ügyek (közvilágítás, vízellátás stb.) viszonylag jó helyet tudhat magáénak EU-s viszonylatban, míg a környezetvédelem ezzel nemigen dicsekedhet.
Összefoglalva tehát, mire szeret kifejezetten költeni a magyar állam? Piaci cégekre, autópályára, futballra. És kifejezetten mire nem szeret költeni? Egészségügyre, szociális hálóra.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
