Felgyorsul a világ áramfogyasztásának növekedése, az EU-ban is megmozdul végre valami
Gazdaság

Felgyorsul a világ áramfogyasztásának növekedése, az EU-ban is megmozdul végre valami

Portfolio
A világ áramfogyasztása évente 4%-kal nőhet 2027-ig, azaz gyorsabban, mint az előző években, mivel az ipari felhasználás növekedése, illetve a légkondicionálás, az elektromos járművek és az adatközpontok terjedése mind felfelé hajtja a keresletet – fogalmazta meg átfogó előrejelzését pénteken nyilvánosságra hozott elemzésében a Nemzetközi Energia Ügynökség. Az áramfogyasztás növekedésének döntő része, 85%-a várhatóan a feltörekvő piacok keresletnövekedéséből adódik, elsősorban a kínai fogyasztás növekedéséből, de az IEA arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejlett gazdaság döntéshozóinak is érdemes résen lennie, mert ott is ugorhat a fogyasztás. Az EU-ban is megmozdul majd valami, az IEA szerint az energiaválság miatti érdemi áramfogyasztás esés után 2027-ig oda visszaemelkedhet a fogyasztás, ahol 2021-ben volt.

Az IEA "Villamosenergia 2025" című elemzése rámutat, hogy a globális kereslet évente Japán teljes éves áramfogyasztásánál is nagyobb mértékben fog emelkedni. A növekedés 85%-a a feltörekvő és fejlődő gazdaságokból származik majd, különösen

Kínából, ahol az áramigény 2024-ben 7%-kal nőtt, és 2027-ig várhatóan évi 6% körül alakul.

Kínában az ipari szektor, különösen a napelemek, akkumulátorok és elektromos járművek gyártása, valamint a légkondicionálás terjedése és az adatközpontok bővülése hajtja a keresletnövekedést. Az Egyesült Államokban is jelentős keresletbővülés várható, évente annyival, mint Kalifornia teljes éves áramfogyasztása, míg az Európai Unióban mérsékeltebb lesz a növekedés, és ezzel csak oda juthat el 2027-re az EU, mint amekkora áramfogyasztással 2021-ben rendelkezett.

A magyar áramfelhasználási kilátásokról, beszerzési tendenciákról, az energiahatékonysági folyamatokról mind részletesen szó lesz a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján. További részletek:

Keisuke Sadamori, az IEA energiapiacokért és energiabiztonságért felelős igazgatója az előrejelzés kapcsán azt emelte ki:

A globális villamosenergia-igény felgyorsulása rávilágít az energiarendszerekben világszerte végbemenő jelentős változásokra és a villamosenergia új korszakának közeledtére. Ugyanakkor a kormányok számára is változó kihívásokat jelent a biztonságos, megfizethető és fenntartható villamosenergia-ellátás biztosítása terén.

Az IEA előrejelzése szerint a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia növekedése elegendő lesz a keresletnövekedés fedezésére. Azt is előrevetíti a szervezet, hogy a napelemes energiatermelés 2027-ig a globális villamosenergia-igény növekedésének nagyjából a felét fedezi majd, amit a folyamatos költségcsökkentés és a politikai támogatás is támogat.

Emlékeztetnek rá, hogy az Európai Unióban a napelemes villamosenergia-termelés 2024-ben meghaladta a szénenergia termelését, és a napenergia részaránya az energiamixben meghaladja a 10%-ot. Az IEA előrejelzése szerint

Kínában, az Egyesült Államokban és Indiában a napelemek részaránya az éves villamosenergia-termelésben várhatóan szintén eléri 2027-ig a 10%-ot.

Azt is kiemelik, hogy az atomenergia alapú áramtermelés erőteljes visszatérésnek indult, és az előrejelzési időszakban 2025-től kezdve minden évben új csúcsot fog elérni a villamosenergia-termelésben.

Az IEA anyagának összefoglalója biztató üzenettel zárul: a fent előrejelzett tendenciák eredményeként számításaik szerint a globális villamosenergia-termelésből származó szén-dioxid-kibocsátás a következő években várhatóan nem fog növekedni, miután 2024-ben mintegy 1%-kal emelkedett.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újjáalakul az Európai Unió, Magyarország a nagy vesztesek közé kerülhet
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
X twitter Elon Musk