Bemondta a Google egyik vezetője: hatékonyabb a mesterséges intelligenciájuk, mint a DeepSeek
Gazdaság

Bemondta a Google egyik vezetője: hatékonyabb a mesterséges intelligenciájuk, mint a DeepSeek

Portfolio
A Google mesterséges intelligenciával foglalkozó üzletágának vezetője nem tart a kínai DeepSeek előretörésétől, és magabiztosan nyilatkozott a vállalat AI technológiájáról egy nemrég tartott párizsi értekezleten. Emellett a cég vezetői magyarázatot adtak az AI-alapelvek módosítására is, amely már nem tiltja kifejezetten a fegyverek és megfigyelés céljára történő AI-használatot - jelentette a Cnbc.
Mire jó az AI az üzletben? Mellébeszélés helyett stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatunk egy teljes napon át! Regisztráció és részletek itt!

A szerdai párizsi megbeszélésen, amelyről hangfelvétel készült, Sundar Pichai, az Alphabet vezérigazgatója olvasott fel kérdéseket a DeepSeekről, amikre a Google DeepMind vezérigazgatója, Demis Hassabis válaszolt. Szerinte a DeepSeek egyes állításai túlzóak, és szerinte

a bejelentett képzési költség valószínűleg csak kis része a rendszerek fejlesztésének teljes költségének.

A kínai startup jelentős sikert ért el az amerikai piacon, miután alkalmazása az Apple App Store élére került, megelőzve a ChatGPT-t. A DeepSeek azt állította, hogy AI-modelljét más vezető modellek költségének töredékéért képezték ki.

Nekünk valójában hatékonyabb, nagyobb teljesítményű modelljeink vannak, mint a DeepSeeknek

- hangsúlyozta Hassabis. "Szóval nagyon nyugodtak és magabiztosak vagyunk a stratégiánkkal kapcsolatban, és minden hozzávalónk megvan ahhoz, hogy az idei évben is megőrizzük vezető pozíciónkat."

Ugyanakkor elismerte a DeepSeek eredményeinek jelentőségét, és megjegyezte, hogy ez "biztonsági" és "geopolitikai" vonatkozásokkal is bír. Több amerikai ügynökség már megtiltotta alkalmazottainak a DeepSeek használatát, biztonsági aggályokra hivatkozva.

Az értekezleten szóba került a Google AI-alapelveinek közelmúltbeli módosítása is. Kent Walker, a vállalat globális ügyekért felelős elnöke elmagyarázta, hogy a változtatás egy tavaly kezdődött folyamat eredménye.

Elmondása szerint néhány szigorú tilalom, amely az AI-elvek első verziójában szerepelt, nem illik bele abba a narratívába, amelyeket most folytat a cég - ezzel a 2018-as szabályokra utalt. Hozzátette, hogy az elmúlt hét évben jelentős változások történtek, és a technológia fejlődése miatt az AI-t már számos összetett helyzetben alkalmazzák.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Ki vette észre az inflációt?

Infláció, PMÁP eladók, elkeseredett kripto-tesók és meritokrácia… minden forró témát előveszünk Szabó Dáviddal, mint a TV-ben. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még m

Kiszámoló

Új nap, újabb gyászos statisztika

A KSH ma kihozta a tavaly decemberi ipari termelés második becsléséről szóló statisztikai adatot. Egy év alatt 6,4%-kal csökkent az ipari termelés, miután már az előtte való évben is csökke

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újjáalakul az Európai Unió, Magyarország a nagy vesztesek közé kerülhet
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
kutya-robotkutya-robot-vakvezető-mesterséges-intelligencia