A munkavállalók igénye a rugalmas munkavégzésre nem csökken
– derült ki a Hays Hungary friss felméréséből. Bizonyos szektorokban jól látszik, hogy a helyhez kötött és fix munkaidős pozíciók főként a fiatalok körében egyre kevésbé vonzóak. Sőt, előfordul, hogy a jelöltek a munkakörülményekben olyan igényeket támasztanak, amelyek az adott szektor sajátosságai miatt nem is kivitelezhetőek.
Számos munkakörben évek óta slágertéma és nem ritkán alapigény már a home office vagy a hibrid munkarend. Azonban a munkáltatók némileg szigoríthattak a kereteken, mert ugyan nem radikális, de érezhető változások mégis történtek ezen a téren – mégpedig az irodai munkavégzés javára.
Az előző évhez képest két jelentősebb változás derült ki a felmérésből:
- a teljesen irodai munkavégzés aránya megnőtt,
- míg a teljesen rugalmas munkarend aránya pedig lecsökkent.
Még mindig a hibrid, heti 2-3 nap az irodában a leggyakoribb, a teljesen irodai munkavégzés azonban felkúszott a második helyre.
![HOiroda](https://pcdn.hu/articles/images-xs/h/o/i/hoiroda-732321.jpg)
A mindennapos irodába járás elfogadottsága különösebben nem változott. A válaszadó munkavállalók egyharmada továbbra is inkább más munkahelyet keresne, ha mindennap az irodából kellene dolgoznia. 16% magasabb fizetésért, 5% jobb juttatásokért lenne csak benne.
Hasonló a helyzet, ha új állásról van szó: 54% nem vállalna el olyan munkát, ahol a távoli vagy rugalmas munkavégzés nem biztosított. Mindemellett a munkavállalóknak jó hír lehet, hogy bár az előző évhez hasonlóan most is jelezte a válaszadó munkáltatók 9%-a, hogy az irodai munkavégzés javára várható változtatás, a túlnyomó többség (88%) nem tervez jelentősebb változást 2025-ben a munkarendben.
![HO2Hays](https://pcdn.hu/articles/images-xs/h/o/2/ho2hays-732327.jpg)
Címlapkép forrása: Shutterstock