Történelmi fejlesztést jelentett be Horvátország
Gazdaság

Történelmi fejlesztést jelentett be Horvátország

Portfolio
A horvát vasúti infrastruktúra történetének legnagyobb beruházása indul el hamarosan. A Dugo Selo és Novska közötti 83 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére 620 millió eurót fordítanak. A projekt keretében új vágányt építenek, állomásokat korszerűsítenek, és a legmodernebb forgalomirányítási rendszereket telepítik - írta a Croatia Week.

A Jutarnji list című horvát napilap beszámolója szerint a HŽ Infrastruktura, a horvát vasúti infrastruktúra-kezelő vállalat nyilvános pályázatot írt ki a nagyszabású fejlesztésre. A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) és a Versenyképességi és Kohéziós Program (PKK) forrásaiból.

A beruházás egyik legfontosabb eleme, hogy a meglévő vasútvonal teljes rekonstrukciója mellett egy második vágányt is kiépítenek. Ennek köszönhetően a HŽ Infrastruktúra tájékoztatása szerint a vonatok akár 160 km/h sebességgel is közlekedhetnek majd a felújított szakaszon.

A fejlesztés során több kulcsfontosságú állomást is korszerűsítenek, köztük Dugo Selo, Ivanić-Grad, Popovača, Kutina és Novska állomásokat. Emellett egyes kisebb állomásokat, mint például Deanovec, Moslavačka Gračenica, Lipovljani, Novoselec és Ludina, megállókká vagy diszpécserközpontokká alakítanak át.

A projekt nem csak az állomásokat érinti: számos megállóhelyet is felújítanak, többek között Ostrna, Prečec, Širinec, Voloder, Repušnica és Stara Subocka településeken. Okešinecben új megállóhely létesül, míg a prečeci megállóhelyet megszüntetik.

A közlekedésbiztonság javítása érdekében a legtöbb vasúti-közúti kereszteződést megszüntetik vagy korszerűsítik. Kivételt képeznek az Ostrnában, Križben, Lipovicában és Voloderen található kulcsfontosságú átjárók. A projekt részeként modern forgalomirányítási és jelzőrendszereket telepítenek, valamint korszerűsítik az elektromos infrastruktúrát is.

Az ajánlatok benyújtásának határidejét 2025. április 8-ára tűzték ki.

A kivitelezés várhatóan öt évet vesz majd igénybe a munkálatok megkezdésétől számítva.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Hatalmas áldozat, ha nem kockáztatsz

Magyarország legnagyobb portfóliókezelő csapata harminc éve dolgozik a megtakarítások szakszerű kezelésén, méghozzá kiválóan: a három évtized alatt nyolc alkalommal nyerte el az év alapkez

Holdblog

A legrosszabb fegyver tartja fenn a békét

Hiába a történelem legborzasztóbb fegyvere, mégis az atombombák tartják fent legalább valamennyire a világbékét. Atomhatalmak közt a második világháború óta legfeljebb proxy háborúk volt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
GettyImages-1739236055-energiatakarékosság-erdő-fenntartható-ház-hegy-környezetvédelem-megújuló-energia-nap-napelem-napenergia