Fizetős lesz a belépés a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyére
Gazdaság

Fizetős lesz a belépés a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyére

MTI
Velence városában április 18-tól lesz ismét fizetős a belépés előre megjelölt napokon, a múlt évhez képest némi áremeléssel - jelentette be Simone Venturini, a velencei önkormányzat idegenforgalmi felelőse hétfői sajtótájékoztatóján, hangoztatva, hogy a karnevál idején ingyenes a belépés.

Április 18. és május 4. között minden nap fizetni kell a Velence történelmi városközpontjába való belépésért. Ezt követően fizetős lesz a belépés május, június és július minden hétvégéjén, ami az esetek többségében a pénteket is magába foglalja a szombat és a vasárnap mellett.

Egyelőre összesen ötvennégy napot érint a fizetős beléptetési rendszer, miközben tavaly huszonkilenc napon alkalmazták.

Napi díjat reggel fél kilenc és délután fél öt között kell fizetni. Aki, korábban vagy később érkezik meg a városba, ingyenesen léphet be.

A tarifa emelkedik 2024-hez képest: ha a napidíjat az érkezés előtti negyedik napig kiváltjuk, fejenként öt eurót kell fizetni. Ha a fizetést az érkezés előtti utolsó három napra hagyjuk, a fejenkénti ár tíz euró lesz.

"Velence az elsők között szembesül a tömegturizmus problémájával, ezért vezettük be tavaly a fizetős belépési rendszert. A kísérlet működött, ezért idén növeltük a fizetős napok számát. Célunk nem változott: a turizmus szabályozásával igyekszünk megfékezni az év bizonyos időszakaiban a reggel érkező és este távozó látogatók tömegét, a minőségi szolgáltatások fenntartásával és a város rendkívüli öröksége védelmével" - hangoztatta Simone Venturini.

Velence idegenforgalmi tanácsosa a Milánóban zajló turisztikai kiállításon és vásáron tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2024-ben a világ 194 országából érkeztek turisták. A látogatók 60 százaléka olasz volt, hat százaléka amerikai, utána pedig németek és franciák következtek.

A tavaly év fizetős napjain, vagyis 29 nap alatt, 440 ezren váltottak belépőjegyet, a város bevétele 2,2 millió euró volt.

A fizetési kötelezettség alól mentességet kapnak a Velencében született vagy a városban élő, tanuló és dolgozó személyek. A díjat a külföldieknek is csak 14 éves kortól kell megfizetni. A belépés ingyenes azoknak is, akik szálláshelyet foglalnak Velencében.

A városba való bejutáshoz minden esetben regisztrálni kell a cda.ve.it portálon azoknak is, akik mentességet élveznek.

A február 14. és március 4. közötti farsangi időszakban a belépés ingyenes. A velencei karnevál idén a Casanova kora címet kapta a híres kalandor és író születésének 300. évfordulója alkalmából. A Biennálé május 10-én kezdődik, a Velencei Filmfesztivál pedig augusztus 27-én indul.

Simone Venturini a kiemelt programok között említette a La Fenice színház szabadtéri koncertjét, amelyet a Szent Márk téren július 12-én tartanak.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Holdblog

Hatalmas áldozat, ha nem kockáztatsz

Magyarország legnagyobb portfóliókezelő csapata harminc éve dolgozik a megtakarítások szakszerű kezelésén, méghozzá kiválóan: a három évtized alatt nyolc alkalommal nyerte el az év alapkez

Holdblog

A legrosszabb fegyver tartja fenn a békét

Hiába a történelem legborzasztóbb fegyvere, mégis az atombombák tartják fent legalább valamennyire a világbékét. Atomhatalmak közt a második világháború óta legfeljebb proxy háborúk volt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ingatlanba tennéd az állampapírkamatokat? Mutatjuk, hol érdemes lakást venni
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
forint átlagkereset forintárfolyam-árfolyam-bankjegy-fizetőeszköz-gazdaság-jegybank-készpénz-pénz-valuta