Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Antropocén korban élünk, ami azt jelenti, hogy az ember által előidézett természeti változások immár visszafordíthatatlanok. E változások máig globális ökológiai válságot idéztek elő. A reménybeli kilábalás előfeltétele annak elismerése, hogy a természetet ne eszközként tartsuk számon, hanem önértéknek tekintsük. Egyszerűbben fogalmazva: a természet nem arra való, hogy kizsákmányoljuk.
Örvendetes, hogy a Portfolio hasábjain megjelenhetett Vargha Márk vitairata, amelyben a szerző a természet tiszteletének egészen új útjairól tudósít. Nem arról van szó, hogy új ideológia jelent volna meg, a természet jogait követelendő. Inkább arról, hogy az ökológiai - pl. klimatikus - válságjelek sűrűsödése közepette az ökológiai szemléletmód ma már helyet követel magának a mindennapi életben, és így a jogi gondolkodásban is.
A szerző aggasztónak látja azt a helyzetet, hogy egyre világosabban mutatkoznak a természetről való gondolkodásmód egészen új és eredeti jelei, amelyek azonban nem látszanak összeegyeztethetőnek a racionalista és individuum-központú nyugati társadalom- és jogfelfogással szemben. Ezért kétségeit fejezi ki abban, hogy befogadható lenne a természet mint személy koncepciója. Felveti egyrészt azt, hogy csak az ember képes reflexióra, a nem-emberi lények és a természeti tárgyak pedig nem, másrészt közelebbről kitér a jogi megszemélyesítés problémájára. Kár lenne mégis feladnunk a reményt, hogy érvényt szerezzünk a természet jogainak, már csak azért is, hogy tehessünk a jelenleginél hathatósabb lépéseket túlélésünk érdekében.
Te Urewera
Első pillantásra egy őshonos közösség holisztikus szemléletmódja és a nyugati jogfelfogás közötti ellentét áthidalhatatlannak látszik. Tāmati Kruger antropológus beszámolójából ismert, hogy a teljes önkormányzatért küzdő māori közösségek szemében a tulajdon fogalma nem releváns, mert az olyan mélyen beágyazódott a társadalmi szövetbe, hogy a kérdés önállóan nem merül fel. Ez a mentalitás ellentétben áll a nyugati típusú társadalmak általános hozzáállásával, bár nekik is több évszázadra volt szükségük ahhoz, hogy kialakítsák a magántulajdon és a piacgazdaság fogalmait.
A kapitalizmuson kívül a tulajdonjognak nincs jelentősége, amint az a következőkből is kitűnik: „Rájöttem, hogy John Key (Új-Zéland akkori miniszterelnöke) félreértette, miről is van szó. A tulajdonjog az ő rögeszméje volt, nem a miénk. Így aztán nem használtuk tovább ezt a szót. Az érzésem az, hogy a föld már előbb itt volt, tehát senkinek nem áll tulajdonában. Már ha bármi állhat is itt az önök tulajdonában. A víz a víz tulajdona, a föld a földé. Tehát a mi javaslatunk a kormánynak a következő volt: „Egyezzünk meg abban, hogy a Te Urewera (Egy erdős nemzeti park Új-Zélandon – D. D.) önmaga tulajdonában áll."
A fenti és hasonló nézetkülönbségek ellenére is konstruktív tárgyalásokon a véleménykülönbségek áthidalhatók. Így pl. Új-Zélandon az elmúlt évtizedben példaszerűen megvalósítható volt. Ennek kiemelkedő eredménye az, hogy 2017-ben megszülethetett a Te Awa Tupua törvény, amely elismeri a Whanganui folyó völgyében élő māori közösség önkormányzatát, az éltető folyó pedig jogi személyiséget kapott.
A két kultúra szerencsés kibékítését elősegítette az, hogy Új-Zélandon a common law rendszere van érvényben, amely kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy különféle tárgyakat legyen képes honosítani. Ebben az országban és jogrendszerében az igazságosság elérése rendesen megtörtént jogesetek összemérésén alapul, még ha vannak is törvények, amelyek fontos tárgyakban születnek. E jogrendszer kellően rugalmas ahhoz az, hogy képes a természetes jogi hagyományt a folyton változó körülményekhez igazítani, nem kis részben a jogrendszer azon képességének betudhatóan, hogy az lényegében önszabályozó. Természetes jog ebben az összefüggésben azt jelenti, amit már Cicero is értett rajta:
természetes az, ami az ész szabályainak megfelel.
Conatus
A jog normákban testesül meg, a külvilágban megnyilvánuló cselekvési normák kidolgozásában pedig meghatározó a reflexió, vagyis az értelem szerepe. A jog olyan tevékenység terméke, amely mindenképpen a külsődleges világban fejeződik ki (Aquinói Tamás felfogásában e tevékenység exterior operatio). A külsődleges működés az egymáshoz való alkalmazkodás terméke.
Mivel a nyugati civilizációban a jog fenti felfogása gyökeresedett meg, igen nehéz a jogot az affekcióval, az empátiával és a szolidaritással összefüggésbe hozni. A nyugati kultúrkörben a jogok dolgok és személyek viszonyára vezethetők vissza, ami nem csupán az értelem szerepét teszi meghatározóvá, de azzal is számolnunk kell, hogy a jogoknak csak akkor van értelme, ha individualitásra vezethetők vissza. E korlátozás nem jelenti azt, hogy kollektívumok ne lennének jogalanyisággal felruházhatók, ami azonban korántsem automatizmus.
Természet és jog esetében mai kultúránkban korábban össze nem tartozott tárgyak kerülnek összefüggésbe egymással. A természet jogaira irányuló doktrína tekinthető akár forradalminak is abban, hogy a jog fogalmát az emberi és nem-emberi élőlények, ill. az élő és élettelen világ együttesére terjeszti ki, de abban a tekintetben a doktrína félrevezető, hogy valójában nem a természet, hanem közösségek jogairól beszélhetünk. Ténylegesen a doktrína tárgya lehet a megszemélyesített – és ezáltal individualizált – természet, vagy pontosabban kiemelhetünk biotikus közösségeket, eljutva egészen a biotikus vagy ökológiai állampolgárság fogalmáig.
Az élőhely (biotóp) a természetes táj adott egysége, amely vegetációt foglal magába. Az ökológiai értelemben vett élettér (habitat) a természetes környezet adott területe, ahol állatok, növények és egyéb organizmusok élhetnek együtt. Az életközösség (biocönózis) élőlények társulása, az élőhelyen megtalálható populációk, együttesét jelenti, amelyet Aldo Leopold nyomán biotikus közösségnek is hívhatunk.
Egy ilyen közösség kulturálisnak vagy társadalminak tekinthető, ha figyelembe vesszük azt, hogy az élőhelyen nemcsak növényi és állati populációk élnek együtt, de velük élnek emberek csoportjai is.
A biotikus közösségek emberi közösségekhez kapcsolhatók, és az ilyen élő együttesekhez jogok és kötelezettségek is társíthatók. A biotikus közösségekben élő emberi lények kötelessége és felelőssége a biotikus közösségek életfeltételeinek a fenntartásáról gondoskodni. A cselekvés jónak tekinthető, ha a biotikus közösségek fennmaradását elősegíti, és rossznak, ha az életet megrövidíti.
A jogi elismerés azt jelenti, hogy jogalannyá lehet válni:
Ebből következően jogok mindenképpen személyekhez kapcsolódnak.
A természet, konkrétan egy biotikus közösség jogai is csak akkor ismerhetők el, ha
- személyeknek tekintjük azokat az érző nem-emberi lényeket, akik túlélésre törekednek (megvan bennük a conatus képessége), és
- ha lehetséges az együtt élő lényeket természeti környezetükben lévő tárgyaikkal (folyók, völgyek, hegyek, ismert és megkülönböztetett szikla stb.) együtt valamilyen módon megszemélyesíteni.
Baruch Spinoza etikájában az élőlény legfőbb kritériuma a túlélésre törekvés, ami viszont nemcsak az emberi lényeknek sajátja. A túlélésre törekvés tudatosult formában vágy. Jó és rossz erkölcsi kategóriái ezzel a vággyal függenek össze: az, ami az életlehetőséget növeli, az élőlénynek tetszik, ami csökkenti, az fájdalmat okoz. Ezzel összhangba hozható egy nem-antropocentrikus felfogás, miszerint morális státus hordozója az emberen kívül más élőlény is lehet.
Az ökológiai problémák iránt érzéketlen gazdasági és jogi gyakorlat a természet tárgyaira mint elsajátítható tulajdonra tekint:
ennek következtében e tárgyak nem lehetnek jogalanyok.
A világegyetem azonban valójában alanyokból áll, akiknek – az ember természetbe való beavatkozása felől nézve – szükséges, hogy legyenek jogaik. A tételes joggal szembeállítható, és a nyugati hagyományban legalább kétezer év óta létező természetes jogot nem kötik tételes jogi rendelkezések, és így dogmatikailag akár annak sincs akadálya, hogy természeti elemek vagy élőhelyi együttesek az élet nevében jogalanyként legyenek elismerhetők.
A neoliberális környezetvédelmi koncepcióval szemben a természet jogalanyiságának tételezése radikális szakítást jelent ahhoz képest, hogy a gazdaság középpontjában az ún. fenntartható növekedésnek kellene állnia. A természet jogai (Rights of Nature – ”RoN“) metaforájában a jog naturalizálásának a távlata tűnik fel és a nyugati fejlődés kritikája mutatkozik meg. E felfogás a nyugati gondolkodás ember - természet bifurkációjával szemben fogalmazódik meg.
A RoN metaforája a legalkalmasabb eszköznek tűnik annak tesztelésére, hogy egy gazdaság és társadalom mennyire nyitott az ökológiai értékek iránt. A haladás döntő kritériuma a holisztikus látásmód, a jogi személyiség univerzalitásának elismerése, és kiállás az őshonos népek jogaiért. Arra lehet következtetni, hogy a kommodifikáció (minden érték áruként való kezelése) és az állam – tőke viszonynak a megmerevedése az oka annak, hogy a jogok nem tehetők valamennyi élőlényre nézve egyetemessé.
A jogalanyiság kiterjesztése
A természet nem degradálható arra a szintre, hogy az ember abban csupán kiaknázásának tárgyát, vágyai kielégítésének egyszerű eszközét lássa. A természeti környezet nem válthat az ember önkényes döntéseinek terepévé. A természeti környezet önérték, a biotikus közösség tagjai pedig társai egymásnak.
Otthonunk általunk kiválasztott és fizikailag körülhatárolt hely. Az ökológiai értelemben vett hely a biotikus közösségek által vitalizált élőhely, közelebbről együtt élő populációk természetes környezetbe helyezett lakóhelye. Jelenleg ez a hely jogilag csak töredékesen és áttételesen ismerhető el, pl. telekkönyvi nyilvántartás révén, de ökológiai tudatosulás esetén csak idő kérdése az, hogy egy ökológiai otthon mikor telik meg jogilag teljesebb jelentéssel.
A jogi elismerés eredménye a jogalanyiság, vagyis a jogiasítás hordozója a jogi elismerést nyert személy. Az élő ember általános, egyenlő és feltétlen jogalanyiságának elismerésére a polgári társadalmakban kerülhet sor, ahol alkotmányos demokrácia jön létre. A jogalanyiság jogi személyekre - pl. gazdasági társaságokra vagy alapítványokra - való általános kiterjesztése ugyancsak a polgári társadalom fejleménye.
Ennek technikája az, hogy bevezetésre kerül a jogi személy fogalma.
Egy szervezet akkor ruházható fel jogi személyiséggel, ha elkülönült szervezete, képviselete és vagyona van, és a szervezetet önálló felelősség terheli, továbbá közhiteles nyilvántartásba veszik. Nem lehetetlen biotikus közösségekre kiterjeszteni a jogi személyiség fogalmát. Ehhez arra van szükség, hogy számba vegyük az ember mint a biotikus közösség tagja sokárnyú kapcsolatait, amelyek élete során az emberi lényt a nem-emberi élőlényekhez és a belakott helyhez kapcsolják.
Érdemes felidézni azt, hogy az állam mint jogalany elismerése korántsem magától értetődő, jóllehet az államnak vannak szervei (pl. bíróságok) vagy vannak állami tulajdonban lévő dolgok (vagy akár állami vállalatok), amelyek jogi elismerése kézenfekvő. Nagyobb ugrás egy magasabb fogalmi egységre következtetni. Hasonlóképpen kihívás a természet jogait és biotikus közösségeket számba venni.
A kapitalizmus eléggé kései terméke az is, hogy egyáltalán megkülönböztethetünk a tárgyi joghoz (lex) képest jogosultságokat, vagyis azt, hogy személyek jogokkal (ius) rendelkeznek. Nem mintha ez fogalmilag lehetetlen volna, mégis a sok évszázad alatt rögzült közösségi kötelékek alól felszabaduló egyén státusának, és ennek következtében szubjektív jogoknak az elismerése hosszú társadalmi fejlődés eredménye. Szubjektív jogok lényegében csak a XIX. században jelennek meg a nyugati civilizációban, pontosabban az akkorra kibontakozó jogtudományban, jóllehet az egyén felszabadulása már a reneszánszban elkezdődik, és a felvilágosodással le is zárul.
Jogok elismerése
A természet, közelebbről a biotikus közösségek jogai a legjobb szándék mellett is sajátosnak tekinthetők annyiban, hogy humán szemszögből fogalmazódnak meg. Eszerint azon az alapon értelmezhetők, hogy az ember az, aki felboríthatja a természeti harmóniát. A doktrína egyoldalúsága abban rejlik, hogy a természetnek és biotikus közösségeinek csak jogai vannak, amivel emberi kötelezettségek állíthatók szembe.
Jogai polgári társadalomban közönségesen annak vannak, aki olyan egyéni igényt támaszthat, amely pénzértékben kifejezhető, és amely kikényszeríthető egy adverzárius rendszerben (vagyis adott esetben akár perrel is). Bár a szubjektív jogok a hagyományos jogi dogmatikában individualista alapon értelmezhetők, lehetséges e jogok olyan elvont meghatározása, amelybe beleférhet kollektívum, és amely alkalmas lehet arra, hogy a szubjektív jogok fogalmába a természeti elem is belefoglalható legyen. A jogok érdekelméletét követő Joseph Raz szerint
jogok akkor ismerhetők el, ha egy személy érdeke vagy jóléte eléggé nyomós ok ahhoz, hogy más személyek kötelezhetők legyenek a kérdéses jogok elismerésére.
Hozzátehetjük: ilyen érdek az ökológiai térhez és a biotikus közösségekhez is társítható. Jogai továbbá egy személynek Raz szerint akkor lehetnek, ha az illetőnek önértéke van, és e jogok nem csupán azért képviselnek értéket, mert mások jogérvényesítését szolgálhatják. E felfogást hasznosítva ökológiai szempontból feltétlenül érvelhetünk a természet önértéke, ily módon pedig a biotikus közösségek jogai érvényesítése mellett.
A jogok kiterjesztése biotikus közösségekre nemcsak érdek-alapon lehetséges, hanem az akaratelmélet, ill. választás alapján is. E felfogás azon a feltételezésen alapul, hogy az általános akarat elérésével eljutunk a szabadsághoz. Ekkor közakaratot, vagy olyan akaratot állítunk a figyelem előterébe, amelynek hordozója tágabban értelmezi az akaratérvényesítés lehetőségét, és figyelemmel van az egyes akaratokra, amelyek az általános akarattá válás lehetőségét rejtik magukban. Míg az érdekelmélet jogi pozitivizmushoz, és így a jog zárt rendszerének feltételezéséhez vezet, az akaratelmélet könnyen befogadhatja a természetes jogot, ha pedig a tárgyi jog eléggé nyitott, akkor könnyebben annak rendszerébe illeszthetők a hagyományos jogban nem észlelt jogalanyok, így akár a biotikus közösségek is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
