Magyarország jelentős mennyiségű Moderna-vakcinát vásárol
Gazdaság

Magyarország jelentős mennyiségű Moderna-vakcinát vásárol

Portfolio
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) több mint 4,6 milliárd forint értékben szerez be Moderna-vakcinákat felnőttek és gyermekek számára. A beszerzés egy összetett közbeszerzési eljárás eredménye, amely tavaly októberben indult - írta meg az Átlátszó.

Az NNGYK által kiírt háromrészes nyílt tender célja volt, hogy biztosítsa a megfelelő mennyiségű vakcinát különböző korcsoportok számára. A felhívás szerint 16 év felettieknek 100 ezer adagot (további 150 ezer adag opciós lehetőséggel), 6 hónapos és 11 éves kor közötti gyermekeknek 800 adagot, míg a 12 év feletti fiataloknak 200 adagot kívántak beszerezni. Az eljárást megelőzően piaci konzultációt is tartottak.

A tender első két részére kizárólag a holland Moderna Netherlands B.V. nyújtott be ajánlatot, amely mindkét megbízást elnyerte.

A harmadik rész eredménytelenül zárult, mivel az ajánlattételi határidőig nem érkezett pályázat. Ennek következtében a Moderna összesen 4 611 884 000 forint értékben szállíthat vakcinákat Magyarországnak.

Az eredménytájékoztatóból az is kiderült, hogy az NNGYK a beszerzett oltóanyagok tárolására és a kapcsolódó szolgáltatások ellátására külön disztribútort bízott meg. A vakcinák szállítási célpontja egy magyarországi hűtőraktár lesz, amely a Hungaropharma Zrt. budapesti telephelyén található.

A Hungaropharma Zrt. a magyar gyógyszer-nagykereskedelmi piac egyik meghatározó szereplője, tulajdonosai között olyan jelentős gyógyszeripari vállalatok találhatók, mint a Béres Gyógyszergyár Zrt., az EGIS Gyógyszergyár Zrt., a Richter Gedeon Nyrt., valamint a Magyar Gyógyszer Vagyonkezelő Zrt.

ChikansPlanet

Hogyan zöldül az égbolt?

A légiközlekedési iparág jelentős környezeti lábnyoma régóta ismert. Ahogy a közvélemény egyre tudatosabbá válik az éghajlatváltozással kapcsolatban, úgy nő az igé

Kiszámoló

Akkor inkább jobb nem kockáztatni

A tegnapi cikkben megjelent grafikon, ami a Nasdaq index változását mutatta az elmúlt 25 évben, ez sokaknak nagy újdonság volt. Erről az ábráról van szó: Ha a legrosszabbkor, a dotkom lufi tete

KonyhaKontrolling

A gazdagság szintjei

A meggazdagodás mindenkinek mást jelent, de a mai bejegyzésben szeretném feltárni a különböző szintjeit. Természetesen a szintek közt is van átfedés és átválthatóság, de ez az alapmodellt

Holdblog

Az akkumulátoripar árnyoldala

Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos társadalmi problémák forrása. Míg a fejlett országokban az elektronikai.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
475769953_592670150325291_1761445042259636348_n