Itt a cáfolat: nem engedik az otthoni munkavégzést a MÁV-nál
Gazdaság

Itt a cáfolat: nem engedik az otthoni munkavégzést a MÁV-nál

Portfolio
Laptársunk, a Pénzcentrum az egyik szakszervezet tájékoztatója alapján megírta, hogy újból bevezették a távmunka lehetőségét a MÁV-Volán csoport munkavállalóinál. Nem sokkal később azonban érkezett a határozott cáfolat az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részéről, a minisztérium nevében Lázár János arra utasította a MÁV-csoport vezetését, hogy a munkavállalók számára sem most, sem a jövőben nem engedélyezhető a home office, azaz otthoni munkavégzés.

A Pénzcentrum csütörtök reggel megjelent cikkében azt írtam hogy bő fél év után ismét bevezetik az otthoni munkavégzést a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóinak, mindezt a Korrekt Vasutas Szakszervezet (KVSZ) oldalán megjelent tájékoztatóból tudták meg.

Csütörtök délután a minisztérium cáfolatot adott ki, melyben hangsúlyozzák, hogy

továbbra is tiltott a home office a MÁV-csoportnál.

A tárca közleménye "egyes szakszervezeti vezetők vágyvezérelt híradásának" nevezte a kiszivárgott híreket. A minisztérium azt hangsúlyozza, hogy egyik állítás sem igaz abból, hogy a tömeges felmondásokat látva „meghátrált” volna, és újra engedélyezte a home office-t a MÁV-csoportnál.

A Pénzcentrum cikkének megjelenése után a minisztérium közleményében így fogalmaz:

"az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) nevében Lázár János arra utasította a MÁV-csoport vezetését, hogy a munkavállalók számára sem most, sem a jövőben nem engedélyezhető a home office, azaz otthoni munkavégzés.

A tavalyi szigorítás hatására minimális, az előző évek fluktuációját nem módosító arányban, összesen 85-en távoztak a közlekedési vállalattól. A tulajdonosi döntéssel Magyarország egyik legszigorúbb home office szabályozását alkotta meg a vállalatcsoport. 

Az általános tiltás alól kizárólag Dányi Gábor, a HR területért is felelős pénzügyi vezérigazgatóhelyettes egyedi döntése esetén adható mentesség, elsősorban a 8 éven aluli gyermeket nevelők, az Munka törvénykönyve 294. § (1) bekezdés n) pont szerinti gondozást végző munkavállalók, valamint a különös méltánylást érdemlő élethelyzetben lévő munkavállalók számára."

Lázár János építési és közlekedési miniszter még tavaly határozott arról, hogy 2024. július 1-től nem lehet otthonról dolgozni a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóinak.

Cikkünkben azt írtuk, hogy erőteljes munkavállalói nyomásra visszakozott a MÁV-csoport, a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium ismét engedélyezte a távolról végzett munkát a munkavállalóknak. A Korrekt Vasutas Szakszervezet (KVSZ) sikerként értékeli a home office visszavezetését, azonban a dolgozók megítélése szerint meglehetősen szigorú keretek közé szorították azt.

Ez szerepel a szakszervezeti tájékoztatóban

A Pénzcentrum birtokába jutott, a vezetőséget tájékoztató levélben foglaltak szerint számos olyan feltételt megszabott a Minisztérium, amely szigorúnak tekinthető, versenypiaci környezetben hasonló feltételrendszert csak elvétve találunk. Mint arról a tájékoztatóban írnak, az alábbi feltételekkel hagyták jóvá az otthoni munkavégzést a MÁV-csoport munkavállalóinak:

  1. Azon munkavállalók részére, akik a saját háztartásukban nyolc éven aluli gyermeket nevelnek, legfeljebb a gyermekük nyolc éves koráig, továbbá az Mt. 294. § (1) bekezdés n) pont szerinti gondozást végző munkavállalók esetében a munkáltatói jogkörgyakorló hatásköre, heti legfeljebb két napra engedélyezni a távolról végzett munkát.
  2. A különös méltánylást érdemlő élethelyzetben lévő munkavállalók esetében (pl.: várandósság, kemoterápiás kezelés, mozgáskorlátozottság) hetente legfeljebb egy napra – kivételes esetben ezt meghaladó mértékben –, legfeljebb három hónap időtartamra a munkáltatói jogkörgyakorló (leányvállalatoknál az első számú vezető) felterjesztésére a MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese engedélyezheti a távolról végzett munkát.
  3. A MÁV-csoport munkaerő bevonzó-, és megtartó képességének fenntartása érdekében, azon szellemi munkakörök esetén, ahol a végzett munka mennyisége objektív módon mérhető és/vagy ügyeleti jellegű, akkor az alábbi feltételek együttes megléte esetén engedélyezhető a távolról végzett munka:
  • a munkavállaló kezdeményezésére létrejön a munkaszerződésének olyan módosítása, melyet követően a munkabére (az Mt. 137. §-a alapján) a korábbi alapbérének 80 %-át kitevő időbér és a korábbi alapbérének 20 %-át kitevő teljesítménybér összekapcsolásából áll;
  • a munkáltatói jogkörgyakorló meghatározza az adott hónapban ellátandó, teljesítményhez kötődő feladatokat és azt írásban átadja a munkavállaló részére;
  • hetente legfeljebb két munkanap távolról végzett munka biztosítható;
  • a főtevékenység szerinti vezető (leányvállalatoknál a társaság első számú vezetője) javaslatára a MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese engedélyezheti;
  • a munkavállaló részére a munkáltató által biztosított informatikai eszközökre (laptop, telefon, tablet stb.) a munkafolyamatok mérését biztosító JC 360 szoftver kerül telepítésre.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Újra itt a világvége

A héten egy olyan hír borzolta a tőzsdei befektetők idegeit, amire senki nem számított. Egy ismeretlen kínai startup bemutatta először a saját AI nyelvi modelljét DeepSeek néven, majd pár napp

Holdblog

Az akkumulátoripar árnyoldala

Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos társadalmi problémák forrása. Míg a fejlett országokban az elektronikai.

RSM Blog

TEÁOR2025: fontos határidők és teendők

Az Európai Unió gazdasági tevékenységeket osztályozó rendszere, a TEÁOR, jelentős változáson ment keresztül. Az új TEÁOR\'25 rendszer 2025. január 1-jével lépett hatályba, amely számos j

Holdblog

Negyven évet vissza az időben

1984-et írunk. Óceánia hol Keletázsiával, hol Eurázsiával áll hadban. A háborúskodás azonban sokkal inkább szolgálja a belső politikai célokat, mint bármely tényleges külpolitikai cél el

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
Ősszel írják ki az új gázvezeték kapacitáslekötési eljárását