Szennyezett víz folyik a csapból egy magyar településen - Kiderült, mi áll a háttérben
Gazdaság

Szennyezett víz folyik a csapból egy magyar településen - Kiderült, mi áll a háttérben

MTI
A pilisi polgármester feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, közérdekű üzem működésének megzavarása miatt a településen történt ivóvízszennyezés ügyében.

László Attila az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy január 19-én a pilisi vízműtelepen válságmegbeszélést hívtak össze, amelyen a Dabas és Környéke Vízügyi Kft. (DAKÖV) vezetői mellett Pilis város jegyzője és Kökény Dániel, a városstratégiai bizottság tagja vett részt. A DAKÖV akkori álláspontja - amelynek értelmében lakossági szabálytalan rákötések miatt jelentek meg bizonyos élőlények a pilisi vezetékes ivóvízrendszerben - "a megbeszélést követően azonnal megdőlt" - idézte fel a polgármester, arra utalva, hogy

a víztározók mintavételi csapján kiengedett vízben is jelen voltak az apró féregszerű élőlények.

A Pest vármegyei település vezetője emlékeztetett arra, hogy a szolgáltató azonnal intézkedett és elzárta az egyes és a hármas tározót, majd megkezdte a víztározók tisztítását. Néhány nap múlva vált ismertté, hogy a víztározók szellőzőrendszerének fedőelemei korrodálódtak el és a nematódák, a szalagférgek azon keresztül juthattak be a víztározókba, majd onnan a rendszerbe - írta a polgármester. László Attila közölte azt is, hogy

szerdán megtett feljelentésük még csak az első jogi lépés az ügyben,

ugyanis már ezt megelőzően, 2023 novemberében is történt lakossági bejelentés hasonló vagy ugyanilyen élőlények megjelenése miatt, de az akkori esetek nem kaptak nyilvánosságot és még nem ismert az akkori mintavételi vizsgálatok eredménye sem. Mint írta, a kormányhivatal részéről a legutóbbi kommunikáció már abba az irányba terelődik, hogy a lakossági vízszűrőkben telepedhetnek meg a nematódák és egyéb férgek.

Ebben ugyan lehet realitás, de a mostani pilisi ivóvízszennyezés kapcsán részemről egyértelműen megállapítást nyert, hogy nem a lakossági védelmi intézkedések (szűrők, víztisztítók) okozták a nematódák, szalagférgek határérték feletti tömeges megjelenését, hanem a szolgáltató üzemelési területén történt a mulasztás"

- fogalmazott a polgármester.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
trump