A konferenciát megnyitó beszédében a jegybankelnök a konferencia névadója, Lámfalussy Sándor munkásságának érdemeit, az euró bevezetésében betöltött kiemelt szerepét méltatta, nagy magyarnak, nagy európainak, hősünknek nevezte. Hozzátette: Lámfalussy elmélete szerint az európai közös valuta létrehozása nem csak a gazdasági stabilitás elősegítését célozta, hanem a békés és együttműködő jövő építését is. Tudta, hogy a közös valuta létrehozása nem old meg azonnal minden problémát. Határozottan nem oldotta meg az Európai Unió minden problémáját, de megteremtette az egységes piac lehetőségeit - mondta az MNB elnöke.
Kiemelte:
Lámfalussy úgy vélte, hogy az egységes monetáris politika hatékonyabb válaszokat ad a világgazdasági válságokra.
A jegybanki függetlenség kapcsán elmondta,
fontos, hogy a központi bankok függetlenek legyenek a nemzetközi pénzpiacoktól és a kormányoktól is. A kormányoknak is ez az érdekük, hogy hagyják dolgozni a jegybankokat, hogy azok elláthassák az infláció elleni küzdelmet.
Az idén tizedik alkalommal megrendezett nemzetközi konferencia témája a geoökonómia kora, a központi bankok evolúciója. Az idei fórum arra reflektál, hogy a központi bankoknak újra kell pozícionálniuk magukat, és monetáris politikájukat az új geopolitikai környezethez és a geoökonómiai kihívásokhoz kell igazítaniuk.
A konferencia témája kapcsán a jegybankelnök elmondta: nem új dolog, hogy a geoökonómia alakítja a jövőnket. Hozzátette: Lámfalussy elgondolása az 1980-as években, az euró bevezetésének előkészületekor az volt, hogy Európának szüksége van egy közös valutára, és az euró megteremtése a Szovjetunió elleni fellépést is szolgálja. Azt akarta, hogy Nyugat-Európa ezzel is egységbe tömörüljön a szovjet fenyegetéssel szemben, jegyezte meg Matolcsy György.
A 2015-ben elhunyt, Magyarországot még 1949-ben, 20 évesen elhagyó Lámfalussy Sándort az euró atyjának is nevezik, ugyanis részt vett az Európai Gazdasági és Monetáris Unió alapjait lefektető Delors-bizottság munkájában, 1994 és 1997 között pedig az Európai Monetáris Intézet (az Európai Központi Bank elődje) első elnöke volt, így meghatározó szerepet játszott az EKB megalapításában.