Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A Kanadától Tűzföldig, sőt Dél-Afrikán keresztül Új-Zélandig nyúló hatalmas újvilági területeken ma is élő őslakosok, természeti vagy talán pontosabban természetközeli népek világnézete és hagyományai beszivárognak a római jogon, az európai keresztény kultúrán és a felvilágosodás szellemi eredményein alapuló európai típusú jogrendszerekbe. A folyamat elsődleges eszközei az egykori brit és spanyol gyarmati területeken formálódott államok jogrendszerei, amelyek szoros kulturális, nyelvi és gazdasági kapcsolataik révén potenciális belépési pontot jelentenek annak a gondolkodásnak a világába, melyet nyugatinak szokás nevezni.
Azonban az önrendelkezés szabadságán, az egyén személyiségének kibontakozásán, illetve szabad akaratának kifejezésén alapuló jogfelfogásban nem értelmezhető, hogy egy természeti entitásnak jogai legyenek. De nemcsak jogilag, hanem eszmeileg is vitatható, hogy például egy folyó a dolgok rendjében az ember mellé, sőt fölé kerekedjen.
A jelenség szülőhelye: Dél-Amerika
2008-ban Ecuadorban alkotmányba foglalták a természet jogait. A törvényhozók kimondták, hogy földanya, azaz Pachamama, ahol az élet reprodukálódik és zajlik, méltó a létezése iránti tiszteletre, valamint életciklusainak, szerkezetének, funkcióinak és evolúciós folyamatainak fenntartására és regenerálására.
Minden személy, közösség, nép és nemzet felhívhatja a hatóságokat a természet jogainak érvényesítésére. Az állam ösztönzi a természetes személyeket és jogi személyeket, valamint a közösségeket a természet védelmére és az ökoszisztéma minden elemének tiszteletben tartására.
A természet jogosult arra, hogy helyreállítsák.
Ez a helyreállítás az állam és a természetes személyek vagy jogi személyek azon kötelezettsége mellett történik, hogy kártalanítsák az érintett természeti rendszerekre támaszkodó egyéneket és közösségeket.
Két évvel később hasonlóan döntött a bolíviai parlament is, ám nemcsak elismerte Pachamama jogait és kimondta az állam és a társadalom kötelességét e jogok tiszteletben tartásának biztosítására, hanem alapelveket is rögzített: harmónia, közjó, a Földanya regenerálódásának garantálása, a Földanya jogainak tiszteletben tartása és védelme, az anyagiasság tilalma, multikulturalizmus.
A képviselők szerint a Földanya
egy dinamikus élő rendszer, amely minden élő rendszer és élő szervezet oszthatatlan közösségéből áll, amely egymással kapcsolatban áll, egymástól függ és kiegészíti, és amelynek közös a sorsa.
A Földanya a nemzetek és az őslakos népek világnézete szerint szentnek tekinthető. Jogainak védelme és érvényesítése céljából az Anyaföld kollektív közérdekű jogalanyiságot kap. A Földanyát és annak minden alkotóelemét, beleértve az emberi közösségeket is, megilletik a törvényben elismert veleszületett jogok. A Földanya jogainak gyakorlása során figyelembe kell venni különböző alkotóelemeinek sajátosságait, és megilleti az élethez, az élet sokféleségéhez, a vízhez, a tiszta levegőhöz, az egyensúlyhoz, a helyreállításhoz és a szennyezésmentes élethez való jog.
A jogalkotás után a jogalkalmazás világában is megnyílt a természet jogi személyként való elismerésének gyakorlata. 2011-ben Ecuadorban a Vilcabamba folyót, mint felperest képviselő helyi lakosság meggyőzte a bíróságot arról, hogy saját jogait sérti egy útépítési projekt. A projektet ezután leállították, mert veszélyeztette volna a folyó áramlását. Az egyik tartományi bíróság végzést hozott a természet, különösen a folyó javára, a tartományi kormány ellen.
A bírák kimondták, hogy az, hogy a Vilcabamba város és Quinara város közötti út szélesítési projektje három éve környezeti hatástanulmányok elvégzése nélkül folyt, közvetlenül megsértette a természet jogait azáltal, hogy növelte a folyó vízhozamát és katasztrófaveszélyt idézett elő a folyó téli esőzések okozta növekedése révén. Ennek következtében nagy árvizek keletkeztek, amelyek hatással voltak a folyóparti lakosságra, akik a folyó erőforrásait használják. A kihordott kövek, homok, kavics és fák pedig elcsúfították a folyó partjait, pusztítva a folyóparti területeket.
A tartományi kormánynak harminc napon belül be kellett mutatnia a Vilcabamba menti területeken, valamint az érintett lakosság körében végrehajtandó helyreállítási és rehabilitációs tervet. Eleget kellett továbbá tennie a környezetvédelmi hatóság ajánlásainak és számos konkrét kötelezettséget is róttak rá.
Csupán 2014-ig kellett várni arra, hogy egy teljes ökológiai terület, az új-zélandi Urewera erdő kapjon jogi státuszt. A tūhoék – egy helyi maori közösség – évtizedekig küzdöttek földjeik és jogaik védelméért, beleértve az erdő védelmét is. Az 1950-es években és az azt követő évtizedekben a területet az állam kezelte, ami konfliktusokat okozott. A 2000-es évek közepén kezdődtek tárgyalások a tūhoék és az állam között, amelyek célja a közösség jogainak helyreállítása és az erdő védelme volt.
2014 áprilisában született a megállapodás, amelyben elismerték az Urewera erdőt jogi személyként.
Az állam és a tūhoe közösség közösen felelős az erdő védelméért és menedzsmentjéért. Ez magában foglalja az erdő állapotának figyelemmel kísérését, a károk megelőzését és a fenntartható erdőgazdálkodást. Az erdő jogai közé tartozik a természetes környezet védelme és a fenntartható fejlődés biztosítása. A projekt- és fejlesztési tevékenységek előtt környezetvédelmi hatásvizsgálatot kell végezni, és a természetes állapotokat nem lehet véglegesen megváltoztatni.
Hasonló példák, amikor egy területileg illetékes jogalkotói vagy jogalkalmazói szerv döntött természeti entitások jogalanyisággal való felruházásáról, a teljesség igénye nélkül hosszan sorolhatók. Szembetűnő, hogy ezek olyan absztrakt, természeti, de legalábbis természetközeli népeket idéző felfogást tükröző jogalkotói vagy jogalkalmazói döntések, amelyek elsősorban az Újvilág, vagyis a korábban gyarmatosított világban születtek meg. E világ népei – bennszülöttek, indiánok, törzsi népek – a kolonializmus és az évszázados kulturális imperializmus ellenére megőrizték spiritualizmusuk egy részét, amely érzékelhetően tovább él társadalmaikban, elengedhetetlen, szerves részét képezi annak, ahogy a világot látják.
Ez az életfelfogás pedig – egyéb lehetőség híján – a nyugati típusú jogrendszerekben és intézményeiken keresztül keres elismerést. Sőt, amint az alábbi két példán keresztül láthatjuk, már belépett abba a térbe, amelyet kulturálisan nyugatként szoktunk emlegetni.
Beszivárgás a nyugati jogrendszerbe: a Mar Menor és az Ouse esete
Mar Menor, Európa legnagyobb sós vizű lagúnája Spanyolország délkeleti partjainál, Murcia tartományban fekszik. A 135 négyzetméteres területet egy homokpad választja el a Földközi-tengertől, ami meleg, sekély vizet és a turisták által kedvelt, csábító strandokat eredményez, továbbá számos halfajnak, csikóhalnak és a veszélyeztetett európai angolnának is otthont ad. A közeli farmokról származó műtrágya miatt azonban rendszeresen pusztult itt az élővilág. A víz az algavirágzástól zavarossá vált, az elpusztult halak tömegesen sodródtak a partra, egy kagylófaj teljesen eltűnt. A rothadás bűzétől pedig beszakadtak az ingatlanárak, elmaradtak a turisták, a lakosok dühössé váltak.
2019-ben több mint 50 ezer vonult fel a közeli Cartagena városában, hogy demonstráljon a pusztulás ellen. Ekkor a spanyol kormány 20 millió eurós támogatást hagyott jóvá a Mar Menorhoz közeli városok vízkezelésének javítására a lagúna helyreállítási tervének részeként. Ezután pedig tövényalkotásra irányuló polgári kezdeményezés indult, mintegy 640 ezer aláírással. Ez egy 1600 négyzetkilométeres területet érintett, amely a lagúna mellett a környező partokat is magába foglalja. Az új törvényjavaslatot 230 szenátor támogatta, és csupán három, Vox-párti ellenezte.
A törvény célja, hogy jogi személyiséget adjon a Mar Menor lagúna ökoszisztémájának, hogy jogi személyként saját jogokkal rendelkező alanyként biztosíthassák annak védelmét, ökológiai értéke és a generációk közötti szolidaritás alapján, ezáltal garantálva védelmét a jövő generációi számára. A Mar Menor természetes egységének jogainak megadása erősíti és bővíti azoknak az embereknek a jogait, akik a lagúna környékén élnek, és akiket veszélyeztet az ökológiai degradáció:
az úgynevezett biokulturális jogokat.
Ki kell terjeszteni a jogi alany kategóriáját a természetes entitásokra, a földi élet és a föld rendszer tudományai által nyújtott bizonyítékok alapján. A Mar Menor és medencéje jogi személyiségének kinyilvánítása lehetővé teszi a part menti lagúna autonóm kormányzását, amely önmagában védelmet érdemlő ökoszisztémának minősül, ezáltal előmozdítva a korábbi kezelést: a lagúna pusztán a védelem, helyreállítás és fejlesztés tárgyából elválaszthatatlanul biológiai, környezeti, kulturális és spirituális alannyá válik.
A Mar Menor lagúna és medencéje, mint jogi személyiség, rendelkezik az alábbi jogokkal:
- 1. Jog, hogy teljes mértékben és folyamatosan éljen, létezzen és fejlődjön, biztosítva a természetes ciklusait és a fejlődéséhez szükséges feltételeket;
- 2. Jog, hogy a biodiverzitását fenntartsa, különösen a jellegzetes élőhelyek, növény- és állatfajok védelmére és helyreállítására irányuló intézkedések révén;
- 3. Jog, hogy fenntartsa és helyreállítsa a hidrológiai rendszert, amely magában foglalja a felszíni és felszín alatti vizeket, és a tengerrel való kapcsolatát;
- 4. Jog, hogy a part menti vizes élőhelyeit védelmezzék, megőrizzék és helyreállítsák;
- 5. Jog, hogy tisztán és egészségesen tartsa vizeit, megőrizve azok sótartalmát és egyensúlyát;
- 6. Jog, hogy autonóm kormányzása legyen, amely tiszteletben tartja a biológiai, környezeti, kulturális és spirituális értékeit;
- 7. Jog, hogy helyreállítsák és kompenzálják a múltbeli, jelenlegi és jövőbeli károkat, amelyeket az emberi tevékenységek okoztak vagy okoznak.
A Mar Menor jogi személyiségének biztosítása érdekében egy különleges bizottságot hoznak létre, amely a jogi alany érdekeit képviseli és védelmezi.
2022 szeptemberében az angliai, Kelet-Sussex grófságbeli Lewesben megrendezett River Festival keretében megvitatták az Ouse folyó jogainak koncepcióját. A helyi lakosok részt vettek egy workshopon, amelyet a Love our Ouse civil szervezett rendezett, és amelynek során egy tervezetet javasoltak a folyó jogairól, amely a Folyók Jogainak Egyetemes Nyilatkozatán alapult. A Lewes Körzeti Tanács 2023. február 20-án elfogadta a Folyók Jogaival kapcsolatos határozatot, amely elismeri a természet és a folyók jogait. A határozat előírja, hogy a tanács megvizsgálja a természet jogainak megvalósítását az Ouse és más helyi folyók egészségének javítása érdekében, és dolgozik az Ouse Folyó Jogainak Chartáján, amelyet 2025-ben terveznek benyújtani.
A Charta alapját a Folyók Jogainak Egyetemes Nyilatkozata képezi, amely előírja, hogy a folyóknak joguk van áramlani, mentesnek lenni a szennyeződésektől, fenntartható vízbázisokkal táplálkozni és táplálni, őshonos biodiverzitással rendelkezni, valamint joguk van regenerációra és helyreállításra. Lewesé az első tanács Angliában, amely ilyen jellegű határozatot fogadott el, és ha a későbbi Charta elfogadásra kerül, akkor az Ouse-nak jogokat biztosít.
Az egykori gyarmatok népének csendes „ellenhódítása”
A modern nyugati demokráciákban elterjedt jogrendszerek az egyén autonómiájára, jogaira és az állam korlátozott szerepére épülnek. Az alapvető emberi jogok védelme központi szerepet játszik, és az egyén szabadsága a legfőbb érték.
Az őslakos népeknél a nyugati típusú jogi struktúrák alkalmazása ebben az esetben egy spirituális vagy vallási világnézet kiszolgálására történik. Itt a jog nem öncélú, hanem eszközként szolgál a spirituális célok elérésére, melyek túlmutatnak az egyéni jogok védelmén.
Nálunk a cél az egyén szabadságának biztosítása, a jogbiztonság, valamint az állam és az egyén közötti hatalomgyakorlás korlátainak tiszteletben tartása. Az igazságszolgáltatás a törvény előtti egyenlőséget hirdeti, függetlenül az egyén vallási, etnikai vagy egyéb hovatartozásától.
Az őslakos népeknél a jogrendszer alapvető célja nem az egyén szabadságának biztosítása, hanem inkább a spirituális közösség, illetve annak értékrendjének érvényesítése. Nálunk a jogforrások írott törvények, alkotmányok, valamint joggyakorlatok, amelyeket független bíróságok értelmeznek. A hangsúly a racionalitáson és az univerzális emberi jogok védelmén van. Az őslakosoknál a jogforrások gyakran spirituális szövegek, vallási tanítások vagy vezetők által megfogalmazott iránymutatások. Az autoritás egy magasabb rendű spirituális erőtől származik, ami befolyásolhatja a jogi döntéseket.
Az is evidens, hogy míg nálunk a jog és a vallás elkülönítése alapelv, vagyis az állam és a vallás különálló entitások, és az állam nem hoz döntéseket vallási alapon,
addig az őslakosoknál a jog és a vallás szorosan összefonódik.
A vallási meggyőződések befolyásolják a jogi döntéseket, és a vallási értékek mélyen áthatják a jogi struktúrát.
A törzsi népeknek azon törekvése, hogy a kívülről behurcolt jogintézményeket felhasználva, azok játékszabályait és szellemiségét elsajátítva érvényesítse a maga ősi igényeit, az ő szemszögükből nézve – természetes és logikus, s a legkevésbé sem lehet gúny tárgya, hiszen nem múló divathóbortról van szó. Az sem véletlen, hogy Spanyolország szoros kolonialista kulturális kapcsolatai révén potenciális importőre a dél-amerikai befolyásnak, s azt se nehéz előre látnunk, hogy inkább sorakoznak fel majd mellé a hozzá hasonló egykori gyarmattartó anyaállamok (Portugália, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia), mintsem más európai „nagyok” (Németország, Lengyelország vagy éppen Oroszország). Az sem meglepetés, hogy progresszió újvilági zászlóvivőinek, mint például Kanadának a kapuja is nyitva áll a jelenség előtt. Pedig a római jogi hagyomány, a kánonjogi örökség és a felvilágosodás eszmei forradalmának hármasa által definiált nyugati eszmétől mi sem áll távolabb, mint a materiális világon túli jogfelfogás.
Aggasztó tendencia
Az emberiség egészsége – az általunk belélegzett levegő, az ivóvizünk és az élelmiszereinket tápláló talaj egészsége által – a földanya egészségétől függ
– írta 2024. április 22-ei üzenetében António Gutierres (az ENSZ főtitkára) a földanya nemzetközi napján.
Hogy honnan ered bolygónk ilyen magas világpolitikai szinten, egy portugál nemzetiségű, azaz a nyugati világhoz tartozó döntéshozó általi megszemélyesítése, arra a közlemény egy másik részlete ad választ: „Végül pedig tanulnunk kell az őslakos népek bölcsességéből, tudásából és vezető szerepéből, akik évezredekre visszanyúlóan gondoskodnak a természetről és ismerik a világ éghajlati és biológiai sokféleséggel kapcsolatos válságainak számos megoldását.”
Tanulni persze, mindenkitől, mindenhonnan és mindenkor lehet. A nyugati társadalom és az őslakosok spiritualitása között azonban – bár meglehet nem tűnik kibékíthetetlennek – mégiscsak van ellentét. Hiszen mi nyugatiak azt valljuk: az embert mint személyt ugyan megilletik jogok, de kötelességek is terhelik.
Az emberben van meg egyedül az a képesség, hogy belássa, átlássa, megértse, hogy mennyire összetett világban él, de a gondolkodással, értelemadással, választással és az ezekhez köthető cselekvéssel szabályozza a tárgyakhoz, az élőlényekhez, a jelenségekhez és természetesen felebarátaihoz való viszonyát. Hogyan hívjuk az a folyót, amelynek csak jogai vannak – ne feledjük el, hogy e tulajdonítást maga az ember adja a folyónak – de nincsenek kötelességei? Mondjuk ki bátran, mi van akkor, ha a folyó házakat, embereket, állatokat ragad magával, és pusztít el. Kérdezzünk bátran: hogy akkor megbüntetjük a folyót, mint ahogyan Xerxész tette a tengerrel, amikor megostorozta, vagy megvonjuk tőle valamelyik „szerzett jogát”? Tovább menve: az európai gondolkodás az embert állítja a központba akkor, amikor rendet kíván tenni a létezők között. Csak az embernek van meg az a képessége, hogy önreflexiója révén kiemelkedjék a világból. Nincs olyan tapasztalatunk, hogy ez másképp volna. Bár az állatokban „lélek van”, de képtelenek önreflexióra, nem képesek látni magukat a múltban, sem a jövőben, nem férnek magukhoz, nem képesek magukon változtatni.
Csak az ember ilyen.
A folyó sem tudja magát kifejezni, nincs semmije, amivel változtatni tudna magán. Egyszerűen rozoga hiedelem, hogy lenne bármije, amivel kifejezhetné magát, mert mint valami, holott semmije nincsen. Arról van szó, hogy egy másik, kiterjesztett antropomorfikus világot valló jogvédők akarják a folyót értelemszerűséggel bíró lényként kezelni s emberi tulajdonságokkal felruházni. De ez lehetetlen! Erősen kétséges az is, hogy nyugati szemmel valaha személy lehet-e a folyó, hiszen például a Boethius nyomán egyre jobban kifejtett személy definíciójának egyáltalán nem felel meg: persona est rationalis naturae individua substantia. A személy értelmes természetű önmagában megálló (egyedi) lényeg. A folyó nem értelmes létező, nem képes semmiféle tudatos cselekvésre. Ezt elég könnyű belátni. A folyó egyedisége, önmagában állósága is csorbát szenved, hiszen nem tudjuk, hol vannak a határai. Meddig terjed a folyó, a part pár méteréig, vagy a mellékfolyóit is hozza kellene kapcsolnunk? Ezzel a logikával végül az egész Föld az adott folyóval így vagy úgy kapcsolatban állhatna. A folyó személyként való definíciója erőltetett és erőtlen szándék.
Mégis, az őslakosi szemlélet közjogi lecsapódásának nyugati felvevőpiaca már láthatóan készen áll. A természeti entitások jogalanyiságának gondolata bármennyire is idegen az angolszász és a kontinentális jogi kultúrától, nem kizárt, hogy az a mostani – olcsó spiritualizmust kereső – progresszív-zöld generáció számára legalább olyan népszerű lesz, mint a gipszből öntött ikeás Buddha szobor.
Nem tartom kizártnak, hogy a Mar Menor és az Ouse esetét a közeljövőben több is követi Európában.
A természeti entitások jogokkal való felruházása az éghajlatvédelem sajátos értelmezéséből fakadó, a klímaperekéhez hasonló nyugtalanító tendencia, amelynek (konzervatív) ellenszerén érdemes lehet elkezdeni töprengeni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
