Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Ha a klímaváltozás armageddonja küszöbön állna, akkor igazuk lenne. Az igazság sokkal prózaibb. A közelmúltban két jelentős tudományos becslést is közzétettek a klímaváltozás teljes globális költségéről. Ezek nem olyan tanulmányok, amelyek kirívóak lehetnek (a legnagyobb költségeket kimutató tanulmányok ugyanis bőséges sajtóvisszhangot kapnak). Ehelyett olyan metatanulmányok, amelyek a szakirodalom egészén alapulnak. Az egyik tanulmány szerzője az egyik legtöbbet idézett klímaközgazdász, Richard Tol; a másik szerzője pedig az egyetlen olyan klímaközgazdász, aki Nobel-díjat kapott, William Nordhaus.
A tanulmányok szerint az évszázad végére bekövetkező 3 Celsius fokos hőmérséklet-emelkedés – ami a jelenlegi tendenciák alapján kissé pesszimista számításnak tűnik – a globális GDP 1,9-3,1%-ának megfelelő globális költséggel jár majd. Ahhoz, hogy ezt a számot kontextusba helyezzük, érdemes tudni, hogy az ENSZ becslései szerint az évszázad végére egy átlagember 450%-kal lesz gazdagabb, mint ma. A klímaváltozás miatt pedig „csak” 435-440%-kal lesz jómódúbb a jelenlegi helyzethez képest.
Miért térnek el ezek a számítások attól a benyomástól, amit a médiában kapunk? A pánikkeltő aktivisták és az erre fogékony újságírók nem veszik figyelembe azt az egyszerű tényt, hogy az emberek rendkívüli módon alkalmazkodóképesek, és a legtöbb klímaproblémát kis költségek mellett oldják meg.
- Vegyük például az élelmiszerek kérdését: a klímavédelmi aktivisták arra figyelmeztetnek, hogy éhen fogunk halni, de a kutatások azt mutatják: ha nem lenne klímaváltozás, akkor az élelmiszer-ellátottság mértéke 51%-kal nőne 2100-ra, miközben a jelenlegi helyzet szerint is 49%-kos növekedés fog bekövetkezni.
- Vagy tekintsünk az időjárási katasztrófák kérdésére: ezen okból az 1920-as években évente félmillió embert halt meg, míg az elmúlt évtizedben évente kevesebb mint 9 ezer. A halálozás 97,5%-os csökkenése annak köszönhető, hogy az emberiség ellenállóbb, ha az emberek gazdagabbak és jobb technológiához férnek hozzá.
A szélsőséges klímaaktivisták és a szélsőbaloldali politikusok felfedik valódi arcukat, amikor a kibocsátáscsökkentés érdekében a növekedés visszaszorítását sürgetik. Tragikus hiba lenne, ha az emberek rosszabb helyzetbe kerülnének, és visszafordítanánk a mélyszegénység elleni küzdelemben elért eredményeket, ami megnehezítené az összes többi probléma kezelését. Ráadásul nevetséges elképzelni, hogy a Nyugat stratégiai ellenfelei, mint például Vlagyimir Putyin, hasonló megközelítést alkalmaznának.
Felelősségteljesebb politikusok „csak” azt szeretnék elérni, hogy 2050-re nettó zéró legyen a széndioxid-kibocsátás mértéke. Ez a megközelítés azonban még mindig a növekedés lassítását jelenti a klímaváltozás nevében, azáltal, hogy a vállalkozásokat és a magánszemélyeket arra kényszerítik, hogy a fosszilis energiaforrások helyett a kevésbé hatékony zöld energiát használják. Ennek teljes költsége óriási lenne: az évszázad során évente 15-37 ezer milliárd dollárnak felelne meg, ami a mai globális GDP 15-37%-át jelenti.
Mivel ezen költség nagy részét a gazdagabb OECD-országok fogják megfizetni, a cech összege azzal egyenlő, mintha a gazdag világban minden egyes embernek évente 10 ezer dollárnál többet kellene fizetnie e célra. Ez nem csak politikailag lehetetlen, de az évszázad során ennek haszna a GDP 1%-ánál is jóval kisebb lenne.
A nem hatékony klímapolitika valódi költsége az, hogy más prioritásokról vonja el az erőforrásokat és a figyelmet. Európa szánalmas tanulsággal szolgál e téren.
Huszonöt évvel ezelőtt az Európai Unió azt hirdette meg, hogy a kutatás-fejlesztésbe történő hatalmas – szerte a gazdaságban megvalósítandó – beruházásokkal „a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává” válik. Ez csúfos kudarcot vallott: az innovációs kiadások alig nőttek, és az EU mára messze lemaradt az USA, Dél-Korea, sőt még Kína mögött is.
Ehelyett az EU más célra összpontosított, és szinte már-már mániákus klímavédelmi megszállottsággal a „fenntartható” gazdaság kialakítását választotta a szilárd gazdaság biztosítása helyett.
Az EU döntése a 2030-as kibocsátáscsökkentési célok emeléséről puszta erényfitogtatás volt.
A költségek összege valószínűleg a több ezer milliárd eurót is meghaladhatja, ugyanakkor az egész erőfeszítés csupán 0,004°C-kal csökkenti a hőmérsékletet az évszázad végére.
Kisiklatta Európát az, hogy nem az innovációra összpontosított. Az euróövezetben az elmúlt évtizedben az egy főre jutó éves növekedés alig haladta meg az 1%-ot.
A szimbolikus klímapolitikára költött kétezer milliárd euróval az EU két évtizeden keresztül teljesíthette volna saját innovációs kiadási célkitűzéseit.
Az EU gazdaságának mérete 2021-ben 14,5 ezer milliárd euró volt. Ennek 2,27%-át költötte kutatás-fejlesztésre, de 3%-ot kellett volna, vagyis 0,73 százalékponttal, azaz 105 milliárd euróval többet kellett volna erre a célra költenie. Húsz év alatt ez körülbelül 2 ezer milliárd dollárnak felel meg.
Az innovációba való befektetés hosszú távon 60 ezer milliárd euróval tehette volna gazdagabbá az EU-t és a világot, ami 500-szor több hasznot hozott volna, mint a szimbolikus klímapolitikai előnyök a kutatás-fejlesztés 30-szoros, a klímapolitika 0,06-szoros haszonkulcsával számolva. Ami pedig döntő fontosságú, az EU számára nagyobb mozgásteret biztosított volna más kulcsfontosságú – például a nyugdíjakkal, az oktatással, az egészségüggyel és a védelempolitikával kapcsolatos – kihívások megoldásához.
A világ többi részének tanulnia kell Európa példájából, és fel kell hagynia a rossz klímapolitikai intézkedésekre történő pénzpazarlással.
Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
