A német választási kampány egyik legfontosabb témája a gazdaság helyzete, és nem véletlenül: sokszor leírtuk már mi is, hogy Európa legnagyobb gazdasága nincs könnyű helyzetben. A német GDP 2024-ben a második egymást követő évben esett, és 2019 negyedik negyedéve óta is stagnálást látunk.
Az okokról már több cikkben írtunk, ám röviden összefoglalva elmondható, hogy az országot egyszerre sújtja strukturális és ciklikus válság is. Az utóbbiak közé sorolható az előző évek magas inflációjának fogyasztást korlátozó hatása, a megugrott energiaárak, az Európai Központi Bank által jelentősen megemelt kamatok és a külpiacok lassulása is. Ahogy korábbi cikkünkben ezt már részletesen bemutattuk, ezek a tényezők egész Európa gazdaságát visszavetik, ám Németországot az átlagnál sokkal jelentősebben érintik a szerkezeti adottságok miatt.
Emellett strukturális problémák is visszavetik a gazdaságot, és a Németországgal kapcsolatos pesszimista közvélekedést látva arra gondolhatunk, hogy az elemzők szerint ezek a tényezők erőteljesebben vannak jelen (ami nem feltétlenül igaz). Ezek közül kiemelkedően fontos a demográfiai tényező, ám olyan strukturális problémák is jelen vannak, amelyeket – a demográfiai tényezőkkel szemben – rövid távon is kezelni lehetne. Ilyen például a versenyt romboló szabályozási környezet és adórendszer, a relatíve rugalmatlan munkaerőpiac, a nem hatékonyan működő bürokrácia, és ide sorolható a fiskális fegyelemhez való túlzott ragaszkodás is (ez utóbbi a jogszabályi környezetben is megjelenik, korlátozva ezzel az aktuális kormánypárt fiskális mozgásterét).
Nem véletlen, hogy a februári választás legnagyobb esélyese, a CDU/CSU pártszövetség kancellárjelöltje pont ezen kérdések köré építi a kampányát.
A növekedés mindennek az alapja
A gazdaság helyzete olyan mértékben dominálja a német közbeszédet, hogy a német választási kampány legfőbb témája is a növekedés. A kereszténydemokrata Friedrich Merz a növekedés kérdése köré építi fel az érvelését: egyrészt erőteljesen ostorozza a kormányzó szociáldemokratákat az ország gyenge gazdasági teljesítménye miatt, másrészt azt ígéri, hogy helyreállítja a növekedést.
A CDU egyik legfőbb választási ígérete, hogy a négyéves kormányzati ciklus során olyan intézkedéseket hajt végre, amelynek köszönhetően 2%-os GDP-növekedés lesz elérhető Németország számára. Ez komoly vállalás, tekintve, hogy az ország átlagos éves növekedése az elmúlt 4 évben kerekítve 0% volt. Az ígéret mindenesetre kiválóan szemlélteti, hogy mennyire ki van éhezve a növekedésre a német közvélemény.
Emellett Merznek számos olyan ígérete van, amellyel a német gazdaság fent bemutatott strukturális problémáinak egy részét kezelné. Ilyen például az adócsökkentés ígérete, amely a vállalati jövedelemadókat és a hozzáadottérték-adót is érintené. Nemzetközi összehasonlításban a vállalatokat terhelő német adókulcs valóban magas, a CDU azt ígéri, hogy ennek 40%-os mértékét 25%-ra csökkentené. Emellett csökkentené a túlórázók és a nyugdíj mellett munkát vállalók adóterheit, ezzel próbálva növelni a ledolgozott munkaórák számát, amely az OECD összehasonlítása szerint Németországban alacsonyabb, mint a többi fejlett európai országban.
A beígért kiadásokkal együtt az elemzők becslése szerint a CDU intézkedéseinek költségvetési vonzata nagyjából 90 milliárd euró lenne, ami jelentős: a 2025-ös költségvetés szerint a német kormány teljes kiadásai 480 milliárd körül alakulnának, tehát masszív fiskális élénkítésről beszélnénk.
Merz programjában kitér ennek fedezetére: a források biztosítása ráadásul részben a versenyképesség javítását is célozza.
Például csökkentené a tartósan munkanélkülieknek járó juttatásokat, és visszavágná a menekültek megsegítésére fordított összegeket is. Emellett az állami bürokrácia csökkentését ígéri (jelentős deregulációval együtt), amelyen szintén spórolna így a központi költségvetés.
Merz terve alapvetően erősen piacorientált, és általánosságban a piacok inkább bizakodók a befektetési banki háttérrel rendelkező veterán politikus tervei kapcsán. Ugyanakkor az elemzők többsége megjegyzi, hogy a szociális kiadások csökkentésére és a karcsúbb államapparátusra vonatkozó ígéretek mellett sem feltétlenül jön ki a matek: ha kormányra kerülve a CDU-nak sikerülne megvalósítania a terveit, az alighanem az államháztartási egyenleg romlásával járna együtt.
Ám itt értünk el egy fontos ponthoz: Németország olyan ritka helyzetben van, hogy esetükben a nagyvonalúbb állami költekezésre komoly mozgástér van.
A fiskális élénkítés lehet Németország Jolly Jokere
Ahogy azt fent már említettük, a német alulteljesítés egyik oka lehetett a túlzott fiskális fegyelem is. A 2010-es évek elejének adósságválságára adott német válasz a fegyelmezett gazdálkodás bebetonozása volt: a csökkenő adósságpályát és az egyensúlyi költségvetést a jogszabályokba bebetonozták. Noha válságok idején az egyensúlyi fiskális politikát fel lehet függeszteni – ahogy azt a koronavírus-válság idején meg is tették –, az utóbbi években az adósságfék-szabály ismét hatályba lépett. Emiatt a kormánynak akkor kellett költségvetési szigorítást alkalmaznia, amikor a gazdaság egyébként is gyengélkedetett, holott ebben az esetben inkább anticiklikus fiskális politikára lett volna szükség.
A német költségvetési pozíció sokkal kedvezőbb, mint a többi nagy európia gazdaságban (valamint az USA-ban), jelen esetben a fiskális hiány átmeneti növekedése nem járna jelentős negatív következményekkel. A 2010-es évek fegyelmezett költségvetésének és az európai átlagot meghaladó növekedésnek köszönhetően az adósságpálya is sokkal kedvezőbben néz ki, mint az eurózóna átlagában.
Mindent egybevetve: a költekezésre bőven van mozgástér.
A kormányzásra készülő CDU pedig pont ezt ígéri. Noha a kereszténydemokraták hagyományosan fiskálisan konzervatívok, nem az adósságfék-szabály felhígítása lenne az egyetlen programpont, amellyel a Merz-vezette CDU szembe menne a merkeli vívmányokkal.
Tisztán látszik, hogy a CDU programja tükrözi a német gazdaság problémáit, ám mielőtt túlzott várakozásokat kezdenénk táplálni a német fiskális fordulattal kapcsolatban, fontos kissé árnyalni a képet. Az egyik legfontosabb kockázat maga Merz személye: a karakteres, sokak szerint keményvonalas piacpárti konzervatív-liberális politikus a CDU-n belül sem örvend teljes népszerűségnek, a többi párt felé megfogalmazott kemény kritikái pedig visszaüthetnek a koalíciós tárgyalásokon. És itt jön a következő kockázat: a CDU-nak koalíciós partnerre lesz szüksége, adott esetben akár kettőre, ezek pedig a jelenleg is kormányzó baloldali SPD és a Zöldek közül kerülhet ki, akár egyszerre, ha a CDU-val kompatibilisebb FDP nem kerül be a parlamentbe. A baloldali pártokkal való koalíciós kényszer pedig már önmagában mérsékelheti a várható gazdaságpolitika piacpárti jellegét. Az is kérdés, hogy a két szélsőséges párt, az AfD és a BSW végül mekkora részt szakít ki a Bundestagból, így akár blokkolhatják is az adósságfék-szabályok módosítását.
Emellett számos strukturális nehézség van jelen, amelyet egy gazdaságpolitikai fordulattal nem lehet kezelni: noha Merz Németország iparának megsegítését ígéri, ez aligha lesz elég a kínai autóipar felíveléséből eredő kihívások ellensúlyozására, a Donald Trump amerikai elnöki székbe való visszatérésével és az abból járó kereskedelmi polarizáltságból adódó nehézségekről nem is beszélve. Bár ennek az ígéretnek a várható növekedésre gyakorolt hatása kérdéses, arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy bár Merz radikális fordulatot ígér az energia- és az iparpolitikában, az Európai Unió ellenállása miatt ezen a téren is jelentős akadályokba ütközhet (gondoljunk csak arra, hogy a külföldi autókra kivetett EU-s vámok megakadályozásához Németország ellenszavazata sem volt elég).
Mekkora is a baj?
Németország kétségkívül válsághelyzetben van, de ez a válság vélhetően nem annyira súlyos, mint amennyire pesszimista a közvélemény az ország kapcsán. Tény, hogy 2019 negyedik negyedéve óta nem volt növekedés Németországban, ám hozzá kell tenni, hogy ugyanebben az időben az eurózóna átlaga is mindössze 4% körül növekedett, ami szintén gyenge teljesítménynek tekinthető.
Vagyis egész Európa gyengén teljesített, Németország viszont ehhez képest is némileg gyengébben.
(Csak zárójelben térünk ki rá, de tágabban vizsgálva az is elmondható, hogy nemcsak Európa, hanem az egész világgazdaság gyengébben teljesített ekkor, Kína lassulása is ezekben az években következett be. A nagyok közül tulajdonképpen csak az USA és Spanyolország a kivétel, de mindkét ország esetén egyedi tényezőknek köszönhető a felülteljesítés – ez az országok nevére kattintva olvasható). A német alulteljesítés okairól már szóltunk fent és korábbi cikkünkben: a ciklikus tényezők a gazdaságszerkezeti adottságok miatt jobban sújtották Németországot, mint a többi európai gazdaságot. Az igazi kérdés az, hogy strukturálisan mekkora gondban van Németország. Ezzel kapcsolatban most még nem látunk tisztán, de az elemzők szerint a következő években visszatér a növekedés az országba: a német potenciális növekedést a legtöbb szakérő 0,8-1,1% közé teszi.
Ez alacsonynak tűnik, de tulajdonképpen nem az.
Méghozzá azért nem, mert bár Németország ezzel némileg alulteljesítő lehet az eurózónához képest (amelynek potenciális növekedési dinamikája 1,5% körül lehet), alapvetően sokkal kedvezőbb helyzetből indul: a német gazdaság ugyanis jócskán fejlettebb, mint a többi európai nagygazdaság, ilyenformán pedig természetes, hogy alacsonyabb egyensúlyi növekedésre képes.
Azt se feledjük, hogy mind a foglalkoztatottsági, mind az egyensúlyi mutatók szintén kedvezőbbek Németországban, mint Franciaországban, Olaszországban vagy Spanyolországban. A demográfiai tényezőket figyelembe véve pedig az 1% körüli várható növekedés továbbra is azt jelenti, hogy a fejlettségi mutatók javulni fognak Németországban. A helyzet tehát semmiképp nem jó, de nem is tragikus – és ez Európa egészére vonatkozóan kijelenthető.
A német válság talán pont azért kap ekkora rivaldafényt, mert szokatlan jelenségről van szó: a 2010-es években Németország minden kedvező makrogazdasági és egyensúlyi mutatója mellett is nagyobb növekedést produkált, mint a többi európai nagygazdaság. Friedrich Merz és a CDU azt ígéri, hogy a 2000-es évek elején végrehajtott szerkezeti átalakításhoz hasonló fordulattal a gyors német növekedés időszaka visszatér. Ez a kommunikáció egyébként már önmagában is egy gazdaságpolitikai fegyver, a német gazdaság problémáit ugyanis részben épp a szereplők pesszimizmusa okozza, egy aktivista és alapvetően proaktív gazdaságpolitikának pedig lehet némi hatása a hangulatra, ami önmagában egyfajta élénkítésnek felelhet meg.
Noha a várható CDU-kormány nagy ígéreteivel kapcsolatban azért indokolt némi szkepticizmus, azt mindenképp érdekes lesz látni, hogy az esetleges piacpárti és versenyképesség javítását célzó konzervatív-liberális gazdaságpolitika előmozdít-e némi növekedési többletet, Európa legtöbb nagygazdaságának ugyanis legalább annyira szüksége lenne némi szerkezeti reformra, mint Németországnak.
Címlapkép forrása: Michael Kappeler/picture alliance via Getty Images
