Jó hír érkezett a magyar boltokból
Gazdaság

Jó hír érkezett a magyar boltokból

Portfolio
Már második hónapja emelkedik a boltok forgalma: a legfrissebb, 2024 novemberi adat bizakodásra adhat okot, hogy talán beindul a fogyasztás Magyarországon, miután 2024 első háromnegyed évében csak korábbi lemaradását próbálta behozni a szektor, de nem tudott elmozdulni a 2021-es szinttől. A témáról szó lesz a Retail Day 2024 konferencián is.

A kiskereskedelem volumene szezonális és naptárhatással igazítva 0,6 százalékkal emelkedett novemberben az előző hónaphoz viszonyítva, amely az jelenti, hogy a boltok forgalma már második hónapja emelkedik. Októberben 1,2 százalékos volt a növekedés, bár ebben benne volt az alacsony szeptemberi bázis, amelyek a kormány és a KSH is az árvíznek tulajdonított.

2021-hez képest a forgalom 0,7 százalékkal volt magasabb novemberben. A csalódást keltő 2024 után idén minden esély megvan arra, hogy a boltok forgalma emelkedjen és elhagyja a 2021-es szintet.

Ezt segítheti a reálbéremelkedés, de visszafoghatja a magasabb munkanélküliség.

Sok múlik a szolgáltatások árazásán is, illetve a megtakarítási hajlandóságon. Utóbbi tényezők ugyanis jelentősen fékezték a fogyasztás beindulását 2024-ben.

A forgalom az egy évvel korábbihoz képest naptárhatással tisztítva 4,1 százalékkal emelkedett.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 5,3 százalékkal bővült. Az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 5,7, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 3,7 százalékkal növekedett. A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,5 százalékkal bővült.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 9,8 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 1,3 százalékkal mérséklődött.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 1,3 százalékkal emelkedett.

A kiskereskedelem tavalyi évéről és az idei kilátásokról beszélgettünk a Portfolio Checklist év végi különkiadásában Neubauer Katalinnal, a Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárával. A beszélgetés meghallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

KÖVESS MINKET
Nincs mese, véget értek a „békeidők” a kiskereskedelemben. A fogyasztói igények változását, a makrogazdasági helyzeten túl, megannyi attribútum fűti. Legyen szó a klasszikus, offline szereplőkről vagy a piaci tortából egyre nagyobb falatokat kiharapó online kereskedőkről, vagy ezek keverékéről, mindenki azt a modellt keresi, amivel el lehet nyerni a fogyasztókat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Kiszámoló

Rendszeres havi megtakarítás ETF-be

A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint a bankoknál elérhető rendszeres megtakarítás, a különbség annyi, hogy ne

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük, a bérszámfejtéshez kapcsolódó ad

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Ez is érdekelhet
Vigyázz! Gyanúsan ismerős módszerekkel fosztogatja a magyarokat egy orosz bűnbanda