A novemberi német gyártóipari megrendelések havi alapon 5,4%-kal csökkent, miközben az elemzők stagnálásra számítottak.
Az ING értékelése szerint annak ellenére, hogy a nyár folyamán némi bizonytalan stabilizálódás mutatkozott, az ipari rendelésállományok tovább gyengültek 2024-ben, január óta havi átlagban 1%-kal csökkenve. Ezek a gyenge rendelésállományok, párosulva a továbbra is magas készletekkel, nem sok jót ígérnek az ipari termelés számára az elkövetkező hónapokban – még akkor sem, ha az utóbbi időben a nagyobb volumenű megrendelések kissé eltorzították a számokat.
A kiskereskedelmi forgalom pedig havi alapon 0,6%-kal esett az előző havi 0,5% után.
Hacsak a karácsonyi vásárlások nem hoznak pozitív meglepetést, a magánfogyasztás csökkenésnek indulhat, miközben a politikai és gazdaságpolitikai bizonytalanságok, valamint az újból felgyorsuló infláció miatt kevés esély mutatkozik a fogyasztás jelentős élénkülésére.
A mostani adatok megerősítik azt, amit már a bmi adatok is sugalltak. A feldolgozóipar után a szolgáltatószektor kilátásai is elkezdek romlani, azaz az exportszektor gyengeségei már elkezdték a teljes gazdaságot megfertőzni. Emiatt egyre nagyobb az esélye, hogy a német gazdaság recesszióba kerülhetett.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio