Új kutatás bizonyítja: életeket menthet a mesterséges intelligencia
Gazdaság

Új kutatás bizonyítja: életeket menthet a mesterséges intelligencia

Portfolio
Egy új kutatás szerint a mesterséges intelligencia mellrákszűrésben történő alkalmazása a növeli a betegség felismerésének esélyét – írja a The Guardian.
2025. március 26-27-én Győrben találkoznak a legjelentősebb hazai OEM-ek, vevők és beszállítók – erős szakmai program, állófogadás, gyárlátogatás, networking és szálláslehetőség!

Számos tanulmány született már arról, hogy a mesterséges intelligencia (MI) segíthet az egészségügyi szakembereknek felismerni a rákot, akár a CT-vizsgálatokon a kóros daganatokat, akár a mammográfiákon a mellrák jeleit.

az MI-t Azonban most tesztelték először egy országos szűrőprogramban.

A tudósok összesen 461 818, 50-69 éves németországi nő adatait elemezték, akik tünetmentesek voltak, és emlőrákszűrésen vettek részt.

A nők leleteit két-két radiológus elemezte, de az esetek kicsit több mint felében egyikük mesterséges intelligenciát is használt.

Az MI-eszköz bejelzett akkor is, ha egy általa gyanúsnak ítélt vizsgálatot a radiológus gyanútlannak ítélt. Ebben az esetben az eszköz kiemelte a felvételnek azt a területét is, amelyet szerinte érdemes megvizsgálni.

A résztvevők közül 2881 nőnél diagnosztizáltak mellrákot. A felismerési arány 6,7%-kal volt magasabb a mesterséges intelligenciával vizsgált csoportban. Miután azonban figyelembe vették az olyan tényezőket, mint a nők életkora, illetve a vizsgálatban részt vevő radiológusok, a kutatók úgy találták, hogy ez a különbség nőtt, és az MI-csoportban 17,6%-kal magasabb volt az arány: 6,70 1000 nőre vetítve, míg a standard csoportban 5,70 1000 nőre vetítve. Más szóval,

az MI alkalmazása esetén 1000 szűrésen átesett nőnként egy további rákos esetet fedeztek fel.

A mesterséges intelligencia 3959 alkalommal jelezte, hogy részletesebb vizsgálat szükséges, ami 204 új rákdiagnózishoz vezetett. Ezzel szemben 20 mellrákdiagnózis maradt volna ki, ha a klinikusok nem vizsgálják meg az MI által „normálisnak” ítélt felvételeket.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Áfa 2025 - a legfontosabb változások

2025 számos változást hoz az általános forgalmi adó (ÁFA) szabályozásában is. Íme a legfontosabb módosítások, amelyre a vállalatoknak érdemes figyelni az általános forgalmi adóval kapcso

Holdblog

275 ezer év az Wikipedia előtt

2,4 milliárd óra, közel 275 ezer év - ennyi időt töltöttek 2024-ben a látogatók a Wikipedia angol nyelvű oldalán. Az ingyenes, szabad felhasználású online lexikon... The post 275 ezer év az

Kiszámoló

Ingyen Apple TV a hétvégén

Az Apple bejelentette, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az Apple TV kínálatát most péntektől vasárnapig. Apple ID kell hozzá, de ha jól sejtem, azt egy egyszerű regisztrációval is kapsz. (Ha

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
árfolyam-deviza-devizapiac-gazdaság-jüan-kína-pénz-valuta-valutaövezet