Az előzményekről:
Emlékezetes, hogy Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke (a hírneves Princeton University korábbi professzora) egy újságírói kérdésre, amely arról érdeklődött, hogy mi lepte meg a legjobban a válságban, azt válaszolta, hogy maga a válság kitörése. Mert nagy meglepetés volt ez a mainstream közgazdászok számára, akik a Nagy Mérséklődés (Great Moderation) elméletét vallották, és szentül hitték, hogy az emberiség már túljutott a gazdasági és pénzügyi válságokon (copyright by Robert Lucas Nobel-díjas közgazdász), ilyen többet már nem lesz. Az amerikai válság előtt a nagy hitelminősítők kivétel nélkül AAA minősítést adtak a Lehman Brothers üzletháznak, amely aztán pár hónappal később csődbe jutott, és magával rántotta az egész pénzügyi világot, az amerikai nemzetgazdaságot (és később persze a világgazdaságot) is.
A magyar válságos helyzet görög válsággal való számszerű összevetése nyilván értelmetlen, én ilyent sohasem állítottam, pusztán annyit mondtam, hogy súlyosságát, hatásait tekintve hozzá hasonló lehet, ha kitör a magyar adósságválság. Már csak azért sem lehet az egyensúlyi és pénzügyi mutatókat összehasonlítani, mert ellentétben velünk Görögország a monetáris unió tagja és a hivatalos fizetőeszköze az euró, amelyet szavatol a mögötte ott álló további 19 EU-tagország. Ennek okán könnyebben tudott külső forrásokhoz jutni és ezért volt képes óriási mértékben túllépni az egyensúlyi követelményeket. Forint alapon egészen mások a finanszírozási lehetőségek.
Azt, hogy az Európai Bizottság megalapozatlannak tartja a magyar kormány középtávú költségvetési programját, lehet „nagyon kellemetlen kritika”-ként is értelmezni, amint azt Surányi György is tette. De ne gondoljuk azt, hogy az Európai Bizottságnak éppen szórakozni volt kedve Magyarországgal, ezért kellemetlen kritikát fogalmazott meg. Sokkal inkább arról van szó, hogy Brüsszelben igen is tartanak attól, hogy a magyar gazdaság válsághoz közeli helyzetbe került és ezért jó előre figyelmeztetni akarják a kormányunkat. Amint azt több illetékes is megfogalmazta (háttérbeszélgetések során), tanultak a görög válságból és nem akarják szó nélkül hagyni az egyre súlyosabbá váló a magyar helyzetet.
Surányi György olvasatában a 2008-as válság előtti időszak már-már idillinek tűnik: nem is volt Medgyessy-féle 50 százalékos közszolgálati béremelés, nem volt Gyurcsány 2006-os őszödi beszéde, amelyben bevallotta, hogy a lehetőséghez képest jelentősen túlköltekeztek. Nem volt igaza Kopits György volt IMF-es vezető közgazdásznak a fiskális alkoholizmusról és a nyugati megfigyelőknek a „magyar beteg”-ről. Pusztán csak az MNB devizatartalékának feltöltésére volt szükség. De hogy ezt miért csak egy rendkívüli akcióként IMF-EU kooperációban lehetett elvégezni, arról nem szól az optimista narratíva. És nyilván a versenyképességgel is minden rendben volt, nem azért szorultunk ki a szűkülő világpiacról. Mindennek a világválság volt az oka (ahogyan most a háborút nevezi meg általános válságoknak a kormány). Nem is értem, miért nem a szocialisták nyerték meg kétharmaddal a 2010-es választást.
A 2025-ös költségvetési terv azt tartalmazza, hogy a GDP 3,4 százalékkal fog nőni és a belföldi felhasználás (fogyasztás és beruházás) pedig 3,8 százalékkal. Ezt a két számot azért közöltem, hogy világos legyen, az Orbán-kormánynak esze ágában sincs az államadósság utáni GDP-arányos 3,8 százalékos kamatfizetési terhet a GDP tervezett (várható) növekményéből fedezni, azt teljes egészében új hitelekkel akarja kifizetni. Pénzügy-technikailag persze ezt többféle módon is megvalósíthatja, de az biztos, hogy a GDP tervezett növekedése reálgazdasági oldalról nem ad fedezetet mindkettőre, a belföldi felhasználás növelésére és a kamatfizetési kötelezettség teljesítésére. Ha a gazdaságpolitika az államadósság növekedésének megállítására törekedne, akkor a fogyasztást és a felhalmozást szűkítené olyan mértékben, amilyent a kamatfizetés megkíván.
Igaz, csak feltételezem, hogy a kormány az újabb hiteleket Keletről veszi fel. Azért gondolom ezt, mert Nyugaton elég rossz a megítélésünk mostanában és a miniszterelnökünk az elmúlt hónapokban igen sokat beszélt a gazdasági semlegességről és a keleti gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tételéről. És ő többnyire ideológiai alapot készít elő a következő nagy horderejű döntésének. Persze kijátszhatják a Trump-kártyát is, hátha lesznek olyan amerikai befektetők és hitelezők, akik fantáziát látnak bennünk. Ez a lehetőség nem zárható ki, bár kicsi a valószínűsége. Abban igaza van Surányi Györgynek, hogy a hitelpiacok nem zárulnak be Magyarország előtt, ahogyan nem záródtak be például Írország vagy Görögország előtt sem annakidején. Nem az a probléma, hogy miként jutunk többletforráshoz, hanem az, hogy az ország képes-e és hajlandó-e elviselni az egyre növekvő adósságterheket.
Újra olvasva Surányi György hozzászólását, az a benyomásom támadt, hogy ő sokkal optimistábban ítéli meg a kialakult gazdasági helyzetet, mint mondjuk a Költségvetési Tanács vagy az Állami Számvevőszék. Ez utóbbiak ugyanis a költségvetési vita során igen komoly problémákat és kockázatokat állapítottak meg és csak a sajátos függőségi helyzetük kényszerítette rá őket, hogy kincstári optimizmusként végül (egy vörösfarok gyanánt) mégis elfogadják a 2025-ös költségvetési tervezetet.
Kissé komikusnak érzem, hogy Surányi György rajtam kéri számon a magyar gazdaságpolitika iránt kialakult „bizalmi vákuumot”. Mondván, hogy az én híreszteléseim rossz színben tüntetik fel a magyar kormány gazdaságpolitikáját. Először is, nem vagyok én olyan fontos ember (pusztán egy nyugdíjas egyetemi tanár és országgyűlési képviselő), akire különösebben odafigyelnének a külföldi befektetők és hitelezők. Másodszor pedig talán érdemes lenne inkább az Orbán-kormányon számonkérni a bizalmi és hitelességi válságot. Mert nem én vetettem ki indokolatlanul rendkívüli adókat (sokszor évközben) meghatározott külföldi vállalkozói körre, nem én osztottam a baráti vállalkozói körnek az EU-s forrásokat, az állami megrendeléseket és támogatásokat, nem én adtam indokolatlan adókedvezményeket egyes vállalkozások számára, nem én kényszerítettem egyes sikeres vállalkozásokat arra, hogy nyomott áron adják el vállalkozásaikat a barátaimnak, nem én voltam aki, a független piaci intézményeket (NAV, Versenyhivatal, KSH stb.) lezüllesztette és tette a kormány szolgálólányává, és nem én voltam aki, azt a gazdaságpolitikát irányította, amelyik még csak véletlenül sem tudta teljesíteni a költségvetési törvény fő számait az elmúlt években, cserében viszont törvényi felhatalmazás (pótköltségvetés nélkül) több tucatszor módosította a törvény előirányzatait.
A szerző közgazdász, statisztikus, országgyűlési képviselő.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Kovács Attila
