Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
2016-ban, amikor Trump először nyerte meg az elnökséget, az Egyesült Államokban hosszú ideig alacsony volt az infláció. A Federal Reserve pedig a kamatokat nulla százalék közelében tartotta Trump első ciklusának nagy részében. Ezúttal azonban egészen más a helyzet.
- Az infláció a Covid időszakában megugrott,
- és a Fed még mindig éberen ügyel arra, nehogy ismét beinduljon a drágulás, ezért a kamatok viszonylag magasak.
- Trump javasolt adócsökkentései pedig fiskális ösztönzést jelentenek az alacsony munkanélküliséggel bíró gazdaság számára. A túlfűtöttség bármilyen jelét így szigorúbb monetáris politikával fogják kezelni.
Trump utalt arra, hogy megváltoztatná a Fed vezetését, de nem menesztheti Jerome Powell Fed-elnököt anélkül, hogy azzal ne kockáztatná meg mind a magasabb hosszú távú kamatok, mind a magasabb infláció bekövetkeztét. 2025-ben adócsökkentések lesznek, főként a gazdagok számára, és az ebből következő bevételkiesés alá fogja ásni a költségvetés hosszú távú fenntarthatóságát. A nagyobb hiány miatt magasabb szintre kerülnek a kamatok, mint ahol egyébként lennének, és a dollár erősödhet, ami nehézségeket okozhat az amerikai exportőröknek és a dollárban eladósodott országoknak.
A vámokkal kapcsolatban a világ vezetői (és a pénzpiacok) megértették, hogy Trump ugyan nagyokat mond, de abból keveset vált majd be.
Kétségtelenül nagy csinnadrattával fog bevezetni néhány jelentősebb vámot, de az amerikai üzleti érdekek azonnal elkezdenek majd kiskapukat keresni, és kivételekért lobbizni. Külföldi vezetők zarándokolnak majd el Mar-a-Lagóba, golfoznak egy kicsit, és tárgyalnak a kölcsönös kivételekről („nem adóztatjuk meg a bourbon whisky-jüket, ha önök nem adóztatják meg a konyakjainkat, és több amerikai légvédelmi rendszert vásárolunk”).
Trump figyelmen kívül hagyhatja, hogy így könyörögjenek neki, és ragaszkodhat a magasabb vámokhoz. Ez azonban még több megtorló válaszlépést vonna maga után a kereskedelmi partnerek részéről, és még több tiltakozást váltana ki a most őt támogató nagyvállalatok részéről.
A legutolsó dolog, amit Trump akar, hogy hazai munkahelyek szűnjenek meg, ami bekövetkezhet akkor, ha az amerikai székhelyű vállalatoknak többet kell fizetniük az importért, és elveszítik versenyképességüket az exportpiacokon.
Ha a külföldi vezetők nem állítják be őt rossz színben a golfpályán, és kiemelik, hogy cégeik mennyi munkahelyet hoznak létre az Egyesült Államokban (különösen a republikánusok által ellenőrzött államokban), akkor sor kerülhet arra, hogy ésszerű módon megvitassák a problémás kérdéseket.
Az illegális bevándorlás kérdésében Trumpnak biztosan lesz hatása. A „határfal” egy illúzió, amelynek nincs valódi értelme.
- Trump azonban már azzal fenyegetőzik, hogy magas vámokkal és egyéb intézkedésekkel bünteti Mexikót és más országokat (még Kanadát is!), ha nem tartják vissza a bevándorlókat, és ennek lesz némi hatása.
- Trump talán elég okos lesz ahhoz, hogy enyhítse a Venezuelával szembeni amerikai szankciókat, ami több olajat engedne a világpiacra, és segítené a venezuelai gazdaságot is. Ez csökkentené a venezuelaiakra nehezedő nyomást, hogy kivándoroljanak, miközben Iránt és Oroszországot is megszorongatná (mindkettő az olajeladásokra támaszkodik, hogy finanszírozza a fegyvereknél felhasznált kínai elektronikai alkatrészek beszerzését).
- Trump ennél is tovább mehetne, ha összegyűjtené és kitoloncolná az USA-ban illegálisan tartózkodó emberek millióit. A tömeges kitoloncolás azonban kárt okozna a gazdaság jelentős ágazatainak (például a mezőgazdaságnak és az építőiparnak), súlyos társadalmi zavarokat szítana, és a Trumpot támogató üzleti köröket is arra késztetné, hogy visszafogják beruházásaikat (és a munkahelyteremtést).
- Ismét politikai cirkuszra és szenzációhajhász címlapokra kell számítanunk, de a valóság nem sokat fog változni (az illegális bevándorlás mértéke már eleve csökkent).
Akkor mit fog Trump valójában tenni? Megvásárolja Grönlandot (vagy Kanadát!), vagy valahogyan visszaszerzi a Panama-csatorna feletti ellenőrzést, vagy csökkenti a NATO-nak nyújtott amerikai támogatást? Ezekben a kérdésekben Trump közelmúltbeli kijelentései közül egyiket sem lehet csak a semmibe puffogtatott lózungoknak tekinteni, de nem is szabad szó szerint venni. Trump azt akarja elérni, amit ő „jobb” üzletnek tart (és amit így tud beállítani) az USA számára. Ha nem mondja meg, hogy mire is gondol, az csak azt mutatja, hogy nyitott a javaslatokra – vagy egyszerűen így bármit stratégiai győzelemnek nevezhet függetlenül az események kimenetelétől.
Ez történt az első Trump-adminisztráció idején, amikor a NAFTA-t (az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást) újratárgyalták Mexikóval és Kanadával. Trump eredetileg azzal fenyegetőzött, hogy „az első hivatali napján” felszámolja a NAFTA-t. Végül megelégedett kisebb módosításokkal (többek között a származási szabályok olyan módon történő módosításával, amely minden fél számára elfogadható volt) és egy olyan átnevezéssel, amely a NAFTA-t USMCA-vá (Egyesült Államok-Mexikó-Kanada Megállapodássá) változtatta.
Széleskörű átalakulási folyamat zajlik a világban, de ennek semmi köze az újabb Trump-adminisztrációhoz, amely valószínűleg nem fog erre hatékonyan reagálni.
Trump például még mindig harciasan fogalmaz a Kínával és Iránnal szembeni konfrontáció kapcsán, de mindkét ország rossz gazdasági helyzetben van, és aligha jelentenek veszélyt a regionális rendre, nemhogy a nemzetközi békére. Ahogy első elnöksége idején, Trump azt is ígéri, hogy kivonul a külföldi beavatkozásokból (akkor Afganisztán és Irak, most Ukrajna esetében). Oroszországnak azonban Ukrajnával szemben szüksége van drónokra és rakétákra, ami miatt Vlagyimir Putyin teljesen alárendelte magát Kínának. Vajon Trump (és a republikánus kongresszus) tényleg átadna egy törvénytelen és véres győzelmet Ukrajnában egy meggyengült Hszi Csin-pingnek?
Ami az amerikai szavazókat igazán érdekli, az a jó munkahelyek és a megélhetési költségek kérdése. Trump „populista” programja – amely egy látszat program, és a képzelt ellenségektől való félelem tart fenn – azonban kudarcra van ítélve.
Trump egy erős gazdaságot örököl, de az általa aláírt intézkedések szinte semmi pozitívumot nem eredményeznek majd a kevésbé képzett munkavállalók számára, vagy nem fogják jelentősen javítani a legtöbb amerikai életét.
Ehelyett a gazdagok még gazdagabbak, a leggazdagabbak sokkal gazdagabbak lesznek, mindenki mást pedig valószínűleg súlyosan fog érinteni a magasabb infláció, a közszolgáltatások megnyirbálása és az elszabadult dereguláció következménye.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Simon Johnson
Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) Nobel-díjas közgazdászprofesszora. 2007-2008 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza volt. Kutatásai a gazdasági fejlődés, a politikai gazdaságtan és a vállalati pénzügyek kérdéseit ölelik fel. A Nobel-díjat 2024-ben kapta meg.
Címlapkép forrása: Portfolio
