Kezdjük talán azzal, hogy tisztázzuk, mi az a magánegészségügyi piaci szegmens, amelyben a Czeizel Intézet jelenleg működik. Milyen főbb szolgáltatásokra épít a modell és honnan, milyen ügyfelek érkeznek?
A Czeizel Intézet fő profilja a várandósság alatti ún. prenatális ellátás, azon belül is a magzati diagnosztika. Olyan speciális vizsgálatok elvégzését kínáljuk, amely a méhen belül növekedő magzat egészségügyi állapotát tisztázza. Az intézet nemcsak a központunkba látogató várandósok számára nyújtja ezeket a vizsgálatokat, hanem
kiterjedt partneri hálózatán keresztül az ország bármely pontján működő magzati diagnosztikai központban igénybe vehetőek a várandósok által.
A várandósság időszakában nyújtott szolgáltatásainkon túl, folyamatosan fejlesztjük a születés utáni időszakra irányuló, csecsemőknek szóló szűrőprogramjainkat, különböző szakrendeléseinket,
Alapvetően tehát a prenatális területről indult minden.
Igen, hozzánk kötődik több innovatív megoldás bevezetése Magyarországon. Történetünk 1996-ban kezdődött. Egy akkor nagyon korszerű, komplex szűrővizsgálati megoldást hoztunk be a hazai várandósgondozási rendszerbe, amely jelentősen javított a magas kockázatú várandósok azonosításában, bizonyos gyakori magzati kromoszóma-rendellenességek előfordulására. A program felfutásával jöttek a különböző fejlesztések.
Intézetünk folyamatosan követi az ultradiagnosztikai technológia fejlődését
és mindig is kiemelt fontosságú volt, hogy a magasan képzett szakembereink kezébe a legkorszerűbb ultrahangkészülékeket adjuk a vizsgálatokhoz. A labordiagnosztika területén bekövetkezett fantasztikus fejlődéssel az ultrahangvizsgálatokhoz hasonló jelentőségű mérföldkőhöz értünk 2012-ben. A molekuláris genetikában alkalmazott újgenerációs szekvenálással lehetőségünk nyílt a magzat DNS-ének vizsgálatára az anyai vérben. Ezt a módszert is intézetünk hozta be Magyarországra először és
még mindig az egyetlenek vagyunk, akik saját labortóriumunkban és nem külföldi laborban végezzük ezt a precíz, érzékeny vizsgálatot.
Az ilyen speciális vizsgálatokat végezzük több mint 150 együttműködő partner intézmény számára az országban.
Mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban?
Azt jelenti, hogy nem csak a várandósságot gondozó orvos által az intézetünkbe utalt, vagy akár a saját választása alapján hozzánk érkező páciensek számára nyújtjuk ezeket a vizsgálatokat, hanem azoknak is, akik például Nyíregyházán egy magzati diagnosztikai központba látogatva a Czeizel Intézet vizsgálatát veszik igénybe.
Így a teljes várandóspopuláció több mint 30 százaléka megfordul a rendszerünkben.
Akkor ez azt is jelenti, hogy a 150 országos partner között vannak állami intézmények is, amelyekkel együttműködnek?
Igen, a 150 partner között az egyetemi klinikáktól kezdve a megyei kórházak szülészeti osztályán át, az egyszemélyes praxisig mindenki megtalálható.
Ezek alapján jól értem, hogy bizonyos szolgáltatások a palettán csak az intézetnél érhetőek el és más versenytársaknál nem?
Az új vizsgálati módszerek, megoldások bevezetésében elsőnek lenni mindig nagy előnyt jelent a versenytársakkal szemben. Ennek az előnynek a megtartása azonban lehet, hogy még nagyobb kihívás. A szakmai minőség fenntartása, a kapcsolatok építése, az együttműködő partnerek és a páciensek bizalmának őrzése biztosítja piaci pozíciónkat és az arra építhető jövőbeni fejlesztéseink lehetőségét.
Maradjunk a versenytársaknál és talán a piaci háttérnél. Mennyiben változott ez az elmúlt években?
Azt gondolom, hogy a nagy magánegészségügyi piaci szereplők és az ezen a területen jelenlévő befektetett vagy mozgósítható tőke miatt nekünk
nagyon precízen kell megterveznünk lépéseinket és a fejlesztéseink irányát. A jövőnk abban van, hogy szigorúan maradunk a kaptafánál.
A mi speciális szakterületünk minden olyan szolgáltatás, amely a családtervezéstől, a gyermek megszületéséig, illetve a csecsemő első néhány évére szól. Ennek a specialitásnak az angol nyelvű elnevezése, Mother and Child Health. Ezen belül pedig kiemelt fontosságú a szűrővizsgálati programjaink. Azt képviseljük, hogy ugyanúgy, ahogy a várandósság alatt a fontosak a megfelelő időpontokban elvégzett vizsgálatok, ebben a szellemben folytassuk tovább a szűrővizsgálatok biztosítását a megszületett kisgyermek számára, annak érdekében, hogy az időben észrevett bizonyos jelek alapján, betegségek megelőzhetőek, de legalábbis enyhíthetőek legyenek.
Jól láthatóan üzletileg, gondolok itt a profitmarzsra, stabilabb működést eredményez ez a specializáció.
Nagyon óvatos gazdálkodást folytatunk, és figyeljük a szakmai, illetve a piaci igényeket. Folyamatosan monitorozzuk, hogy mire van kereslet, hol van szakmai fejlődési lehetőség, és ezeket alaposan megtervezve, körültekintően lépjük meg a fejlesztéseket.
Ehhez képest most épp egy jelentős fejlesztésen és költözésen vannak túl.
Valóban, 2014-ben nagy lépést tettünk, amikor az Örs vezér téri 6 helyiséges rendelőből átköltöztünk a Bérc utcai 1300 négyzetméteres villaépületbe. Ez komoly kockázatvállalás volt akkor, aggódtunk is, hogy hogyan tudjuk majd megtölteni azt nagy épületet a szolgáltatásainkkal. De várakozáson felül alakultak a dolgok. A gellérthegyi, svájci klinika jellegű, új helyünk erősítette pácienseink belénk vetett bizalmát, növekedett a forgalom, és a velünk együttműködő orvosok számára is imponáló volt, hogy ilyen szép helyre küldhetik hozzánk pácienseiket. Sokan csatlakoztak és hozzánk helyezték praxisukat. Fejlődésünkben a következő szakasz 2020-ban kezdődött, amikor már annyira szűkös volt a hely a szolgáltatási paletta vagy éppen a kapacitás bővítésére, hogy születés utáni időszakra, az ún. postnatális időszakra szóló szolgáltatásainkat egy külön egységbe szerveztük.
Mostanáig két telephelyen működtünk, ami nem volt könnyű feladat sem operatív, sem a csapatszellem fenntartása tekintetében. Az egyik legpozitívabb tapasztalat az az új fejlesztéssel, hogy újra egy fedél alá hozhattuk az egész csapatot és ennek kedvező hatása azonnal érezhető volt.
Egyébként nagyon jó visszajelzéseket kapunk az új helyünkkel kapcsolatban a pácienseink és a munkatársainktól egyaránt.
Akkor ez egy jelentős előremenekülés, vagy akár bizalom a piac alakulásában annak ellenére, hogy a születésszám idehaza évről évre csökken.
Valóban, a születésszám csökkenő tendenciát mutatnak, idén év végére várhatóan 75 ezer körül alakul majd. Ez jelentős csökkenés, de úgy látom sok európai országban küzdenek ezzel a problémával. Ugyanakkor azt látjuk, hogy ha kevesebb gyermeket is terveznek a családok, nekik mindent meg akarnak adni. Emellett az állami egészségügy jelenlegi helyzete miatt is jelentős szerep jut a magánegészségügynek. Ez különösen igaz a mi szakterületünkre, mert a várandósgondozásnak talán a legnagyobb a múltja a magánfinanszírozású ellátásban. Ami pedig az intézetet illeti,
a jelenlegi piaci helyzete talán most teszi igazán szükségessé, hogy megtervezzük és előkészítsük a fenntartható, hosszútávú működés alapjait.
Nem lehet nem észrevenni a mostani új épületük mellett zajló építkezést. Jól láthatóan tehát további terjeszkedést fontolgatnak.
Konkrét tervekkel rendelkezünk,
egy teljesen új épületben egy fekvőbeteg egységet építünk, szülészeti és nőgyógyászati profillal.
Merész vállalkozás ez, hogy a Budapesten működő négy szülészeti magánintézmény után megnyitjuk a miénket, de tevékenységünk, páciensforgalmunk azt sugallja számunkra, hogy ez a nyilvánvaló fejlődési irány.
Egy olyan intézmény válik belőlünk, ahol a gyermekvállalással kapcsolatos összes egészségügyi ellátás elérhető lesz,
a meddőséget okozó nőgyógyászati problémák megoldásától, a magzati vizsgálatokon át a szülésig és azon is túl. És mindezt lényegében egy helyen, egy tető alatt.
Könnyebb lesz megtartani a rendelkezésre álló és egyébként a piacon szűkös humánerőforrást és könnyebb lesz a Czeizel Intézethez csábítani az orvosokat?
Várakozásaink szerint igen, új lehetőségeket tudunk felmutatni a meglévő szakembergárdának. Az orvos kollégák többsége szülész-nőgyógyász, akik más intézményekben is praktizálnak. Számukra ez kiváló lehetőség, hogy házon belül végezhessék munkájuk minden aspektusát.
Nem lesz egyre nagyobb a verseny a magán- és az állami intézmények között?
Már most is létezik a verseny az állami és a magánszféra között. Verseny folyik azért, hogy ki tud kedvezőbb körülményeket biztosítani az orvosoknak a szakmai munkához - műszerezettség, kellemes környezet, kézhezálló rendszerek tekintetében.
Emellett fontos tényező a fizetések kérdése is. A magánegészségügyi rendszernek kihívást jelent versenyképes jövedelmet biztosítani az orvosoknak az államival szemben. A mi feladatunk, hogy úgy alakítsuk ki a rendszert, hogy az orvosok szívesen jöjjenek hozzánk dolgozni, akár teljes állású munkavállalóként is.
Milyen foglalkoztatási formákra készülnek?
Lesznek teljes állású munkavállalóink a szakemberek körében, és lesznek olyanok is, akik közreműködőként, részmunkaidőben dolgoznak majd az intézetben.
Ha már állami környezet és szabályozás és szülések. Hogyan látja az állami szabályozás jövőjét az in vitro fertilizáció (IVF) területén?
Remélem, hogy az állam felülvizsgálja azt az álláspontot, hogy ez kizárólag állami kompetencia legyen.
Bízom benne, hogy legalább olyan szinten felszabadítják az IVF szolgáltatások lehetőségét, hogy magán vagy önköltséges alapon igénybe tudják venni az érintettek.
Tudjuk, hogy jelenleg sok magyar pár fordul külföldi intézményekhez. Jó lenne legalább egy részüket Magyarországon tartani.
Ez közös érdekünk lenne.
A szolgáltató neve őrzi Czeizel Endre örökségét, de hogyan tudja az intézet megőrizni szellemiségét?
Czeizel doktor a legnagyobb figyelmét a tudományos életének szentelte, és számára az volt a legfontosabb, hogy nemzetközi fórumon megfelelő ismertségre és elismertségre tegyen szert a tudományos munkája révén. Ez nem képezhető le a céges rendszerben, inkább az intézet szellemiségében jelenik meg. Ezt úgy próbáljuk képviselni, hogy munkánk tudományos értékét és üzeneteit különböző konferenciákon és közlemények formájában tárjuk a tudományos világ elé.
Milyen eredményeket értek el a tudományos életben?
Olyan esetszámú és fontos, új információkkal szolgáló vizsgálatokat végzünk, amelyek megállják a helyüket a tudományos világban. Azt tapasztalom, hogy különböző szakmai fórumokon, konferenciákon az intézet üzenete, tudományos eredményei ugyanolyan elismertséget tudnak kivívni, mint egy más, akár akadémiai közegből érkező kutatásé, Ez nagyon fontos számunkra, mert növeli az intézet hitelességét és szakmai elismertségét.
Merhala Zoltán intézetvezető
Közgazdász végzettségével, 1992-től Czeizel Endre professzor mellett vállalt munkát. Tudományos titkáraként feladata kutatások, egészségügyi projektek szervezése, nemzetközi kapcsolattartás. 1996-tól saját vállalkozást indít, melyben külföldi kapcsolataira építve, új vizsgálati megoldásokat hoz a magyar várandósgondozásban, 2002-ben megalapítja a Sejtbank Kft.-t, amely a születéskor legyűjhető köldökzsinór-őssejtek magáncélú megőrzését vezeti be Magyarországon. Sejtbank kft. eladását követően, 2012-től a Magzati Diagnosztikai Központ erőteljes fejlesztésébe kezd, melynek eredményeként 2014-től majdnem tízszer akkor területre költözteti intézményét, az impozáns gellérthegyi villaépületbe. Időközben, 2012-ben megalapítja a New Era Genetics Kft-t, amely bevezeti Magyarországon az újgenerációs szekvenáláson alapuló vizsgálati módszert, a non-inazív magzati fejlődési rendellenességek szűrésére. Czeizel Endre 2015. augusztusában bekövetkezett halála után, 2016. áprilisában a Czeizel Intézet nevet adja intézményének. 2020-ban az intézet egy új részleggel bővül, amely a postnatális profilnak ad otthont. 2024-ben a fejlesztési tervei mentén az intézetet új helyre költözteti, amely az új fekvőbeteg részleg is helyet ad a jövőben.
Címlapkép forrása: Stiller Ákos, Portfolio
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.