A BKK közleménye szerint a változtatások célja, hogy a kínálat jobban igazodjon a tényleges használati szokásokhoz. Ennek megfelelően
több jegy- és bérlettípus megszűnik, míg mások átalakulnak vagy megdrágulnak.
Az oktatási intézményekben tanulókat érintő változások közé tartozik, hogy megszűnik a közoktatásban résztvevők félhavi, negyedéves, szemeszterre szóló és kedvezményes éves Budapest-bérlete. Hasonlóképpen, a felsőoktatási hallgatók sem vásárolhatnak többé negyedéves, szemeszterre szóló vagy kedvezményes éves Budapest-bérletet.
A nyugdíjasok számára is változik a kínálat: a negyedéves és kedvezményes éves Budapest-bérlet kikerül a választékból. Emellett megszűnik a csoportos 24 órás jegy, valamint a kutya- és kerékpárbérlet is.
A BKK kiemelte, hogy az érvényes bérlettel rendelkezők, illetve a díjmentes utazásra jogosultak
ingyenesen szállíthatnak egy kutyát vagy egy kerékpárt Budapesten belül a vasúton, HÉV-en, valamint a helyközi és környéki autóbuszokon,
amennyiben betartják a vonatkozó utazási feltételeket. Ugyanakkor a jeggyel utazóknak változatlanul külön jegyet kell vásárolniuk kutyájuk vagy kerékpárjuk szállításához.
A Mol Bubi kerékpáros közösségi közlekedési rendszer is jelentős változásokon megy keresztül. Az éves bérlet megszűnik, helyette féléves bérletet vezetnek be 6500 forintos áron. A havibérlet ára 1000 forintról 1500 forintra emelkedik, míg a kerékpárbérlés percdíja 40 forintról 50 forintra nő. A BKK közleménye szerint "az érvényes Bubi éves bérlettel rendelkezők változatlanul használhatják bérletüket annak lejártáig", de a 30 percet meghaladó használat díja az ő esetükben is 50 forintra módosul.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images