Itt a javaslat: Budáról is BKK buszt indítanának a reptérre
Gazdaság

Itt a javaslat: Budáról is BKK buszt indítanának a reptérre

Portfolio
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslatot tett a budapesti reptéri buszjáratok bővítésére, azonban a Fővárosi Önkormányzat és a BKK óvatosan közelíti meg a kérdést. A civil szervezet szerint jelentős igény mutatkozik a szolgáltatás kiterjesztésére, míg a városvezetés a jelenlegi közszolgáltatások fenntartását tartja elsődlegesnek - írja az Index.

A VEKE javaslata szerint a népszerű 100E reptéri járat mellett új útvonalakat kellene indítani, elsősorban a főváros budai oldaláról.

Az első javasolt indulási pont a Móricz Zsigmond körtér lenne, ahonnan félóránként indulhatnának buszok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

A civil szervezet szerint további megállóhelyek lehetnének az Egyetemváros, a Boráros tér, a Corvin negyed és a Népliget metróállomás.

A VEKE hangsúlyozta, hogy a reptéri járatok jelentős bevételt generálnak a BKK számára.

Ezek a járatok évi több száz millió forint tiszta nyereséget hoznak a BKK-nak még úgy is, hogy a reptér fejpénzt szed minden egyes utas után, és plusz személyzetet is kell hozzá biztosítani

- állítja a szervezet.

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK azonban óvatosabban közelíti meg a kérdést.

A városháza közleménye kiemeli: A BKK adatai szerint a busz használóinak 80 százaléka külföldi, akik elsősorban pesti célpontokhoz szeretnének eljutni a repülőtérről, és a pesti indulópontokat választják a kijutás tekintetében is. Mindezek alapján jóval alacsonyabb lenne a budai használat, ami felveti a jövedelmezőség kérdését, különösen a főváros jelenlegi pénzügyi helyzetében.

A főváros vezetése rámutatott, hogy a bővítés további erőforrásokat igényelne, miközben a BKK már most is munkaerőhiánnyal küzd. Emellett a kormányzati elvonások miatt a város költségvetése is szűkös, ami korlátozza az új fejlesztések lehetőségét.

Közben a Fővárosi Közgyűlés napirendjén szerepel egy javaslat, amely szerint az érvényes ország- és vármegyebérlettel, vagy Budapest bérlettel rendelkező utasok 450 forintos BKK vonaljegy megvásárlásával használhatnák a 100E járatot. A VEKE ezt a lépést "politikai populizmusnak" minősítette.

Címlapkép forrása: Shutterstock

KonyhaKontrolling

Az év legfontosabb KK bejegyzései

Mivel már nagyon kevés van hátra az évből, és várhatóan mindenki a karácsonyi előkészületek körül tevékenykedik, úgy gondoltam, összeszedtem az év legfontosabb bejegyzéseit. Nem tudom, h

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
buli bulikázás veretés csapatás funky funkyzeit party arconpörgés fiatalok