Itt a döntés: könnyebb lesz a napelem telepítés a társasházakban, csak belterületen lesz díjmentes a gázcsatlakozás
Gazdaság

Itt a döntés: könnyebb lesz a napelem telepítés a társasházakban, csak belterületen lesz díjmentes a gázcsatlakozás

Portfolio
Elfogadta a keddi ülésén az Országgyűlés az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot, amely nyomán könnyebb lesz a társasházakban élők számára a napelemes rendszerek telepítése – hívta fel a figyelmet közleményében a javaslatot kezdeményező Energiaügyi Minisztérium. Amint megírtuk: a háztartási méretű napelemek termelésének mérhetősége terén is fontos változás várható, amely a piaci áramárak mérséklődéséhez is vezethet. Emellett a parlament elfogadta a gázcsatlakozási szabályrendszer szigorítását is, amelynek az a lényege, hogy csak belterületen lesz díjmentes gázcsatlakozás.

A tárca közleménye rámutat: a parlamenti döntés nyomán a társasházakra vonatkozó speciális rendelkezésekkel egészül ki az energiaközösségekre vonatkozó szabályozás. Emlékeztetnek rá, hogy a december elejére már 290 ezer fölé emelkedő háztartási méretű kiserőművek tulajdonosainak egy része számára lehetővé válik a társasházi energiaközösségek megalakítása, amelyhez legalább két tulajdonos írásbeli megállapodása szükséges.

Ez úgy történne meg, hogy a jellemzően közös tulajdonba tartozó tető használatához meg kell szerezni a társasház előzetes hozzájárulását. A tagok dönthetnek a háztartási méretű kiserőmű létesítéséből, üzemeltetéséből származó hasznok és terhek megosztásáról,

döntésük szerint akár forgalomarányos rendszerhasználati díjvisszatérítésben részesülhetnek.

A napelemes rendszerek telepítésével a társasházakban élő családok is tehetnek energiaköltségeik csökkentéséért – teszik hozzá.

A jogszabálycsomag további fontos eleme a kötelező adatszolgáltatás a háztartási naperőművek tulajdonosai részéről. Amint megírtuk: ennek az az oka, hogy a legkisebb napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye már meghaladja a legnagyobb hazai erőművekét, de

a termelésükről senki nem rendelkezik pontos adattal, csak becsléssel, noha erre az ellátás biztonsága érdekében is nagy szükség lenne.

Ez azért is lenne fontos, mert a villamosenergia-rendszerben minden időpillanatban biztosítani kell az elfogyasztott és a megtermelt áram egyensúlyát. Míg egy hagyományos erőmű teljesítménye pontosan ismert, tervezhető és szabályozható, addig az időjárásfüggő megújulók esetében nagymértékű a kiszámíthatatlanság. A mindenkori kereslet és kínálat kiegyensúlyozása költséges és összetett feladat. Ha pontatlan az előzetes becslés, az többletkiadást jelent a villamosenergia-rendszer számára, megnöveli a piaci áramárakat. A háztartási méretű naperőművek megfelelő működése minden magyar közös ügye és alapvető érdeke – rögzíti a tárca.

A fentiek miatt az Energiaügyi Minisztérium a lakossági naperőmű tulajdonosok együttműködését kéri rendszereik hatékonyabb üzemeltetésében. Bizalomerősítő lépésként a most véglegesített törvénymódosítás a korábban tervezettnél fél évvel később vezet be adatszolgáltatási kötelezettséget a meglévő rendszerekre, még többek számára biztosítva mentességeket. A 2025. július 1-je után beérkező új csatlakozási igények alapján már csak hálózati csatlakozással rendelkező inverterrel felszerelt naperőművek épülhetnek majd.

A jövő július elején már működő napelemes rendszerek tulajdonosainak 2025. július elsejétől, az akkorra már beadott csatlakozási igénnyel rendelkezőknek pedig az üzembe helyezéstől kell termelési adatot szolgáltatniuk.

Hangsúlyozzák: e kötelezettség azonban kizárólag azokra vonatkozik, akik internetkapcsolattal rendelkeznek, és már most, vagy a telepítést követően egyébként is nyomon tudják követni erőművük termelését. A jogszabály sem invertercserét, sem internet csatlakoztatást nem ír elő - rögzítik.

A már működő rendszerek üzemeltetőinek kizárólag inverterük egyedi azonosító számát kell majd átadniuk,semmiféle új fejlesztési kötelezettségük nem keletkezik, többletkiadással nem kell számolniuk.

A friss törvénymódosítás rögzíti az ipari termelők hálózati hozzáférései megszerzésének széles körű iparági egyeztetéseken kialakított, felülvizsgált alapszabályait. A nagy- és középfeszültségű hálózatra termelői csatlakozás legfeljebb kétévente meghirdetett pályázat alapján történhet. A kiírható szabad kapacitások mértékét és a csatlakozás legkorábbi időpontját területi és technológiai bontásban az érintett kormányzati szereplőkből álló bizottság segítségével a szakminiszter határozza meg.

További lényeges elem a most elfogadott jogszabály csomagból az ingyenes gázbekötési lehetőségre vonatkozik. Ennek kapcsán felidézi a közlemény, hogy hét éve a gázbekötéseknél az elosztó 250 méterig ellenérték nélkül építi ki a közcélú vezetéket, ugyanekkor kétszeresére nőtt az áramellátásban ingyenesen biztosítandó vezetékhossz. A díjmentes közműbekötések nemcsak egy nagyobb lakás vagy átlagos méretű családi ház, hanem akár egy kisebb üzlethelyiség kiszolgálásához is elegendőek. A költségmentesség a családokon túl tehát a hazai kis- és középvállalkozások számára is könnyebbséget jelent.

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy az ingyenes földgázcsatlakozások jelentős hányada megépítése után tartósan kihasználatlanul marad. Tíz díjmentesen létesített vezetékből majdnem négy végére nem került gázmérő, sok telek akár üresen is állhat. A fejlesztések közül a szabályozás kisebb léptékű módosításával érdemes kiszűrni azokat, amelyekre valójában nincs azonnali szükség - rögzítik.

A gáztörvény rendelkezései az eddigiekkel megegyezően januártól is a legfeljebb óránként 4 köbméter névleges teljesítményű fogyasztásmérő díjmentes beszerelését írják elő. Az elosztóvezetéket a továbbiakban is 250 méterig építik ki ingyenesen, a csatlakozási és egyéb díjakat csak a 250 méter feletti részre kell megfizetni.

Az ingyenesség azonban a jövő évtől kizárólag belterületre lesz érvényes.

Mivel a csatlakozási igények mindössze 5-8 százaléka külterületi, a felhasználók túlnyomó többsége számára ez nem jelent majd változást – emelik ki.

A díjmentesség kiegészítő feltételeként a felhasználónak a csatlakozási pont rendelkezésre állásától számított egy éven belül fel kell szereltetnie a fogyasztásmérőt, és ha még nem tette meg, 6 hónapon belül kezdeményeznie kell az érintett ingatlan használatba vételi eljárását. Hangsúlyozzák: a módosítás kizárólag a gázszolgáltatást érinti, az áramhálózati közműcsatlakozás a megszokott keretek között marad költségmentes.

Az ingyenesség bevezetése óta mintegy 100 ezer gázcsatlakozás épült ki a fogyasztók számára díjmentesen. A lehetőség révén hozzávetőleg 55 milliárd forint értékű beruházás hasznait élvezhetik a felhasználók úgy, hogy nekik ez egy fillérjükbe sem került. A feltételek szükséges mértékű módosítása elősegítheti, hogy a véges kivitelezői kapacitások tényleges igényeken alapuló fejlesztésekben hasznosuljanak az építkező családok, kisvállalatok javára.

A törvénymódosítás a legfrissebb szakpolitikai dokumentumhoz igazítja, az eddigi 14 százalékról 25 százalékra emeli a 2030-as megújuló részarány célértéket a közlekedésben. Több rendelkezés módosul az iparági szereplők adminisztrációs terheinek enyhítése, esetenként költségeinek csökkentése érdekében is – zárul a közlemény.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

KonyhaKontrolling

Az év legfontosabb KK bejegyzései

Mivel már nagyon kevés van hátra az évből, és várhatóan mindenki a karácsonyi előkészületek körül tevékenykedik, úgy gondoltam, összeszedtem az év legfontosabb bejegyzéseit. Nem tudom, h

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
egészség-gyógyszer-tudomány-öregedés