Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Gazdasági kihívások és növekedési korlátok
Kína gazdasági növekedése az elmúlt évtizedekben több tényező szerencsés együttállására épült. Az 1970-es évektől az Egyesült Államokkal dinamikusan fejlődő diplomáciai és gazdasági kapcsolatok, illetve az ebből fakadó kellemes geopolitikai helyzet megteremtette a feltételeit annak, hogy Kína bekapcsolódjon a világkereskedelembe.
Ezzel párhuzamosan, különösen Mao Ce-tung 1976 évi halála után csökkent a társadalmi elnyomás, és megjelentek a piacgazdaság felé történő elmozdulás első jelei a különleges gazdasági övezetek révén. Az ezáltal kibontakozó új gazdasági növekedési dinamikát jól szolgálta a bőséges munkaerőforrás, az alacsony passzív-aktív arány.
Az évtizedeken keresztül tíz százalékos vagy magasabb gazdasági növekedést nem gátolták sem a természeti erőforrások problémái, sem a robusztus beruházási és termelési tevékenység által okozott környezetkárosítás.
A kínai gazdaság jól profitált az alacsony fogyasztási hányaddal járó, alapvetően beruházás- és exportvezérelt gazdasági mechanizmusból.
Ez a modell azonban mára fenntarthatatlanná vált, és ennek ellenére történő erőltetése jelentős világgazdasági és geopolitikai feszültségekhez, vagy akár világválsághoz vezethet. Az ingatlanpiac példája jól mutatja ezt: a szektor, amely az elmúlt évtizedben a gazdasági növekedés legfontosabb motorja volt, súlyos adósság- és mérlegválságba került. Kiutat a bruttó megtakarítási hányad csökkenése és a fogyasztás gazdaságon belüli arányának növelése jelentene, de ez még a ma hiányzó politikai szándék megléte esetén is csak évtizedes távlatban tudna megoldást nyújtani. Mint a fenti ábrán is látható, a bruttó megtakarítási ráta Kínában kiemelkedően magas, miközben a háztartások eladósodottsága szintén aggasztó szinten áll. Ez a kettősség gátolja a belföldi fogyasztásra épülő gazdasági átrendeződést, amely a növekedés új forrása lehetne.
Demográfiai nyomás és a természeti környezet rombolása
Kína demográfiai helyzete egyre inkább súlyosbodik.
A munkaképes korú lakosság gyors ütemben csökken, miközben az idősödő népesség növekszik. A következő évtizedben várhatóan 70 millió fővel csökken a munkaképes korú népesség, miközben 130 millióval nő az idősek száma. Ugyanakkor, mint az ábrán látható, a fiatalkori munkanélküliség folyamatosan növekszik, hiába is próbálnák ezt mindenféle statisztikai hókuszpókusszal más megvilágításba helyezni.
Ez a folyamat nemcsak a munkaerőpiacot érinti, hanem a társadalombiztosítási rendszert és az általános gazdasági dinamizmust is. A megoldás, vagy még inkább a kényszer a termelékenység jelentős növelése lenne, amiben nagy segítség lehet Kína számára is a technológiában rejlő hatékonyság javulás, ám ez rendkívül beruházásigényes folyamat, amit ráadásul az amerikai korlátozások is lassíthatnak. Kína minden eszközt bevet ennek áthidalására, így saját fejlesztésein alapuló, egyre inkább versenyképes technológiai fejlődése mellett, akár az amerikai embargót is kikerülve importál csúcstechnológiát képviselő eszközöket. Ennek eredményeként, a természeti erőforrásokban mára egyre inkább korlátos ország többet költ a mesterséges intelligenciát is kiszolgáló technológiai komponensekre, mint például olajra.
Kína nemcsak az erőltetett beruházási és ipari tevékenységhez szükséges import problémájával néz szembe, de az elmúlt évtizedek gazdasági növekedése oltárán jelentős természeti áldozatot is kénytelen volt elszenvedni. A hozamukat tekintve folyamatosan csökkenő felszíni vizeinek jelentős része oly mértékben szennyezett, hogy nemcsak ivóvízként vagy a mezőgazdaságban nem hasznosítható, de sokszor az azzal való puszta érintkezés is veszélyes. Pekingben és környékén az egy főre jutó ivóvíz szintje alacsonyabb, mint Szaúd-Arábiában. Folyamatosan csökken a megművelhető, és nő az elsivatagosodó, szennyezett mezőgazdasági földterület aránya, melynek köszönhetően egyre inkább ráutalt a mezőgazdasági és élelmiszeripari importra. A levegő minősége, különösen a városok és ipari övezetek környékén, súlyos közegészségügyi problémát jelent. Bár az egy főre jutó káros anyag kibocsátása alacsonyabb a fejlett országokénál, összességében és tendenciájában Kína a világ legnagyobb környezetszennyezője, és ha le akarja küzdeni a gazdasági problémáit, ez továbbra is így lesz. Miközben az OECD 41 tagja évtizedek alatt nagy nehezen megszüntetett összesen 327GW szénerőmű kapacitást, Kína a 2025-2027 időszakban 427 GW új kapacitást készül beindítani. Annak ellenére, hogy élen jár a környezetvédelmi technológiák fejlesztésében és adoptálásában is.
Geopolitikai helyzet és a nagyhatalmi kihívások
A geopolitikai porondon Kína egyre agresszívabbá válik a hegemón státuszát fokozatosan elvesztő Egyesült Államokkal szemben.
Ráadásul Tajvan jövőjének rendezése nehezen elkerülhető konfliktus felé halad, amit nem nehéz megérteni az alábbi térképen az amerikai haditengerészeti és katonai védvonalakra tekintve. Kína nem meglepő módon a világtörténelem egyik legerőltetettebb fegyverkezési és haderőnövelési programját hajtja végre, és miközben a hivatalos statisztika jó ideje felülbecsüli az ország növekedését, a védelmi kiadásokat és a haderőre vonatkozó adatokat nagyságrendekkel alulméri. Ez a később részletezendő világkereskedelmi egyensúlyproblémákkal együtt nagyon jelentős, és minden bizonnyal tovább növekvő feszültségekhez vezet, amely messze túlmutat az USA és Kína viszonyán. Ennek alakulásában pedig új dinamikát fog jelenteni Trump elnök újbóli megjelenése a színpadon.
A gazdasági növekedés a kínai nagy (adósság) falba ütközött
A csodálatos kínai növekedésnek és a lakosság vagyonának is meghatározó része volt az ingatlanfejlesztés és lakásvásárlás. Ezutóbbi nemcsak a gyorsan fejlődő urbanizáció aktuális lakhatási igényeivel összefüggő beruházás volt, kimondottan hosszú távú befektetésként is sokan fejlesztettek, vettek ingatlant. A kínai lakosság vagyonának közel kétharmadát ma már a lakásállomány teszi ki, a 60 ezer milliárd dollár értékű lakóingatlan-állománynak azonban közel ötöde eladatlan készlet.
A mérleg másik oldalán a háztartások és az ingatlanfejlesztők, illetve a helyi önkormányzatok több tízezer milliárd dolláros eladósodása áll,
mely az egyik legjelentősebb válsággóc és kihívás a központi kormányzat számára. A folyamat a legutóbbi évekig önműködő volt: az alacsony adósságszolgálatnál magasabb ingatlanárnövekedés önfinanszírozóvá tette a rendszert. Amióta azonban a kritikus adósságtömeg alatt nyögnek a szereplők, amelynek költségei már nagyobbak – és belátható időn belül azok is maradnak – az ingatlanból származó hozamnál, a rendszer falnak ütközött.
A gazdaságtörténetből tudjuk, hogy az ilyen mértékű, a bruttó hazai termék méretével vetekedő vagy azt lényegesen meghaladó mérleg expanzió (legyen az ingatlan-, vagy részvényvagyon és ezt finanszírozó adósságnövekedés eredménye) fájdalmas áldozatok árán, és csak évtizedes távlatban oldódik meg. Az alábbi ábrán a japán precedenssel összevetve érzékelhető a probléma nagyságrendje és időbeli lefolyásának lehetséges menete.
Merre tovább Kína? Beggar thy neighbours.
"The sneaking arts of underling tradesmen are thus erected into political maxims for the conduct of a great empire .... By such maxims as these, however, nations have been taught that their interest consisted in beggaring all their neighbours. Each nation has been made to look with an invidious eye upon the prosperity of all the nations with which it trades, and to consider their gain as its own loss. Commerce, which ought naturally to be, among nations, as among individuals, a bond of union and friendship, has become the most fertile source of discord and animosity." (Adam Smith:An Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations,Book IV, Chapter III (part II)
A fenti válságjelenségek, különösen a világhatalmi ambíciók keretében kezelve szinte megoldhatatlan feladat elé állítják a kínai vezetést,
amely a szemünk láttára bonyolít le egy maoista fordulatot. Hszi Csin-ping viszonya Maóhoz ellentmondásos. Édesapja a Kínai Kommunista Párt alapítója és a Vörös Hadsereg azon részének parancsnoka volt, amelyhez a Mao által vezetett erők a Nagy Menetelés során iszonyú emberáldozat árán felvergődtek a nemzeti erők szorításából, kulcsszerepe volt a végső győzelemben. Így az ifjú Hszi igazi “hercegecske” (princeling) volt, és ennek megfelelő életet élt gyerekkorában, egészen addig, amíg a Mao egyeduralmát biztosítani hivatott tisztogatások el nem érték a családot, vidékre lett száműzve iszonyú körülmények közé. Ugyanakkor a módszer, ahogy az elmúlt évtizedben fokról fokra megszerezte a hatalmat, jelentős mértékben magában hordozza a Maótól eltanult “know how” jegyeit.
A maoista fordulat, az állampolgárok orwelli víziókat meghaladó mértékű megfigyelése, kontrollálása, a szabad cselekvés és véleménynyilvánítás elnyomása jelentősen növelte a társadalmi feszültségeket. A Covid alatti korlátozások nyomán kirobbanó polgári engedetlenség, a hong kongi véres tüntetések, a kegyetlen leszámolás egyes kisebbségek (pl. ujgurok) vélt vagy valós lázadásával csak a felszínt karcolgatják. A mélyben a gazdasági mutatókban is tapasztalható apátia, reményvesztettség, kilátástalanság kezd terjedni.
Ebben a helyzetben az ország irányítói a következők közül választhatnak:
- Elfogadják, hogy Kína nemhogy az eddigi, de a jelenleg meghirdetett 5 százalékos gazdasági növekedést sem tudja a gazdasági és geopolitikai egyensúly további romlása nélkül fenntartani (pontosabban elérni, mivel számos gazdasági mutató lényegesen alacsonyabb növekedésre enged következtetni már most). Ezzel párhuzamosan elindítják illetve gyorsítják azokat a reformokat, amelyek az export szerepének mind strukturális, mind mennyiségi átalakításával, csökkentésével a bruttó megtakarítási hányad csökkenését, a fogyasztás és a jóléti beruházások növelését és a teljes körű jóléti intézményrendszer továbbfejlesztését célozzák.
- Mivel az ingatlanberuházások inkább a gazdasági növekedés akadályaivá mint hajtóerejévé váltak, ipari és infrastrukturális beruházásokkal, továbbra is magas megtakarítási hányaddal és minden áron erőltetett feldolgozóipari exporttal működnek tovább.
A kínai vezetés úgy tűnik az utóbbi utat választja. Erőltetett iparosítás és ipari beruházások , akár veszteségesen is exportálva a belső fogyasztás által fel nem szívott többletet. Kína WTO tagsága óta a globális feldolgozóiparban betöltött szerepe kevesebb, mint tíz százalékról harminc százalék fölé ugrott, miközben az USA, Japán és az EU országai együttvéve közel hetven százalékról negyven százalék alá estek vissza Az elmúlt szűk másfél évtizedben a veszteséges iparvállalatok száma 60 ezerről 180 ezerre nőtt, vagyis közel az egyharmaduk üzemelt veszteséggel.
Mindezek eredményeként Kína a legjelentősebb kereskedelmi mérleg többlet felhalmozóvá vált, és áruforgalmi egyenlege a világ bruttó hazai termékének közel egy százalékát teszi ki. A kínai nyomulás legjobb példája a múltból a napelemes technológia kínai dömpingje, amely csődök sorozatához vezetett a saját térfelükön is, igaz a fogyasztók számára elérhetővé tette a környezetbarát napenergiára épülő megoldásokat. Hasonló folyamat rajzolódik ki az akkumulátorgyártás területén, ahol Kína 2022 évi világpiaci súlya 77 százalék volt, ezen belül a hazánkban is beruházó CATL egymaga 37 százalék. Kína a 2027-re több mint hétszeresére növekvő globális kapacitáson belül is csak 69 százalékra esik vissza, de ha az EU-ba, így például hazánkba telepített kapacitásokat is beleszámoljuk,valószínűleg 70 százalék felett marad. Hogy ezen a piacon ki fújja a passzátszelet, az nem kérdés. Hogy ki hogyan vitorlázik ezzel a széllel, az már bonyolultabb feladat…
Mi következik mindebből, miben van igaza Trumpnak?
“Kereskedelmi korlátozások nélkül a kínai autógyártók nagyjából a föld felszínével tennék egyenlővé a külföldi versenytársaikat.” (Elon Musk, 2024 január 25.)
“A legszebb szó a szótárban, még a szerelemnél is szebb, a vám.” (Donald Trump)
Ha két mondatban akarnánk összefoglalni, mi következik mindabból, amit eddig leírtam, a legjobban a fenti két idézetből lehet kiindulni. Kína a globális gazdaság méreteihez képest fajsúlyos, államilag ösztönzött, akár veszteség árán is megvalósuló ipari exporttal és ebből következő kereskedelmi mérleg többlettel próbálja kiexportálni magát (mint valami Münchausen báró a hajánál fogva) abból a gazdasági és társadalmi krízisből, amelyet jó ideje fenntarthatatlan gazdaság- és társadalompolitikája okozott. Ezt a kereskedelmi partnerei eddig óvatos optimizmussal, a tendencia megfordulásában reménykedve figyelték, de mostanra a türelmük elfogyott. Ráadásul az új amerikai adminisztráció egyes számú célja a vámok révén többlet bevételekhez jutni és Kínát megfékezni, melynek komolyságában nem lehet kételyünk, ismerve Trump elnök első ciklusának lépéseit és az idei kampányban elhangzott igéreteket. Noha, minden igéretet komolyan véve egy gazdaságpolitikai kavalkád képe rajzolódik ki, ha az új adminisztráció tagjainak nyilatkozatait nézzük (különösen Scott Bessent pénzügyminiszterjelöltét), illetve ismerjük szakmai múltjukat, már koherensebb kép rajzolódik ki. És ez a kép – a külkereskedelmi egyensúly globális megbomlásának kijavítását célzó lépések tükrében – nem egy békés világról szól.
Nem kérdés, hogy a világgazdaság egyensúlyát nem szolgálja egyes nemzetek tartós és növekvő kereskedelmi mérleg többlete, és ennek tükörképeként mások kereskedelmi mérleghiánya. Továbbá, ahogy azt Michael Pettis és Matthew C Klein Trade wars are class wars című könyvükben feldolgozzák, ennek a helyzetnek a problémái messze túlmutatnak a gazdasági gondokon. Ami segít annak megértésében is, hogy miért tudta Trump kétszer is jól megszólítani az amerikai társadalom magukat vesztesnek érző rétegeit, miközben (gazdaság)politikája leginkább rájuk nézve káros. Nagy menetelés lesz azonban ez a harc, és messze nem a végső, nem csak azért, mert Kína fegyvertára is gazdag, akár vámokkal, akár szankciókkal sújtják, hanem a világgazdaság és -kereskedelem komplexitása miatt is.
Miközben Kína negyedszázaddal ezelőtti WTO tagsága bekapcsolta a lényegében fél évezrede elzárt országot a világ gazdasági vérkeringésébe, mára Kína kontrollálja a globális ellátási láncok jó részét. Magyarul nagyon kevés olyan termék van, amelyben nincs lényegi kínai komponens, ezért nehéz vámokkal vagy nem vámjellegű kereskedelmi korlátokkal megfogni, még nehezebb helyettesíteni. Ráadásul a világkereskedelem egyre nagyobb része nem végtermék, hanem intermedier (félkész, alkatrész) termék formájában zajlik. Másrészt az Egyesült Államok és a vállalati szektor is jelentősen profitált az olcsó kínai importból, amely többek között a háztartások adósságának folyamatos növelése mellett lehetővé tette, hogy a reálbérek 1973 óta mindössze kilenc százalékkal nőttek, messze alulmúlva a termelékenység közel 140 százalékos megugrását.
A gigászok harcában nehéz megjósolni, hogy alakulnak az erőviszonyok, és melyik csatát ki fogja megnyerni, miközben mindenki elvesztheti magát a háborút. Azt azonban bizonyosan állíthatjuk, hogy a világ szerkezetileg leginkább nyitott és egyensúlyi, illetve konjunkturális értelemben meglehetősen bizonytalan kilátásokkal rendelkező részei fogják a leghamarabb és legnagyobb mértékben elszenvedni a harc és harci retorika már zajló feltekerését. A fejlődő országok és az Európai Unió, benne ki emelt helyen hazánkkal (az itt megvalósuló kínai beruházások ellenére vagy éppen azért) az elsők között említendő. Legalább valamiben mi is elsők leszünk, igaz az elsőkre (ebben a kontextusban különösen) igaz, hogy amennyiben a legrosszabb forgatókönyvek valósulnának meg, akkor
nem tudunk nekik mást jósolni, mint vért, izzadságot és könnyeket…
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
