Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A megújuló energiatermelés támogatása
Alaptézisünk az, hogy az elektrifikáció a világgazdaság sikeres zöld átmenetének a kulcsa.
- Egyrészt, jelentős energiahatékonyság nyerhető általa felhasználási oldalon, tehát kevesebb energia előállítása szükséges összességében ugyanakkora eredmény eléréséhez, ami így kisebb karbonemisszióval jár.
- Másrészt, termelési oldalon a villamos energia előállítható tiszta, tehát karbonmentes, és ezen belül zöld, azaz megújuló energiaforrásból. Ennek következtében a termelési oldalon a megújuló energiatermelés további gyors növelése fontos nemzetgazdasági prioritás: az EU a villamosenergia-termelésen belül a megújuló energia részarányát a 2023-as átlagos 44%-ról 2030-ra 67%-ra kívánja növelni, míg az ettől az ambíciótól ugyan elmaradó, de növekedési ütemben azzal azonos hazai Nemzeti Energia-és Klímaterv (NEKT) is 26%-ról 42%-ra emelné a rátát.
Ebből adódóan – a közmegegyezés szerint –
a megújuló energiatermelést megvalósító beruházások további ösztönzése kritikus fontossággal bír az elektrifikáció és ezáltal a zöld átmenet sikerében.
A zöld beruházások pénzügyi támogatásának közgazdasági eszköze a karbonárazás, amely megvalósítja azt, hogy a karbonszennyező tevékenységek önköltségi modelljébe a karbonlábnyom ellentételezésének a költsége beépüljön, míg a keletkező forrásokat átallokálja zöld, azaz éghajlatvédelmi célú beruházások finanszírozására.
A karbonárazásnak több formája létezik, azonban kialakult egy jelentős különbség köztük a megújuló energiatermelés megítélésében. Míg a karbonadózási és emissziókereskedelmi rendszerek (EU ETS) továbbra is elismerik a megújuló energiatermelési projekteket zöld beruházásként, tehát azokkal kötelezetti oldalon a karbonemisszió csökkentésére vonatkozó kötelezettséget lehet teljesíteni, illetve projektfejlesztői oldalon a kedvezményezhető zöld beruházások taxonómiájában szerepelnek, ezzel szemben az önkéntes karbonpiacon jelenleg más szelek fújnak.
Valóban hiányzik a többlethatás?
Habár történelmileg a piacon eddig kibocsátott karbonkreditek 30%-a és a visszavonultatások (a karbonkreditek felhasználása ellentételezési célra) 36%-a megújuló energiatermelési projektekből származik, ezen projektek karbonpiaci jövője kérdésessé vált. A karbonpiac felügyeletéért felelős Integrity Council (Integritási Tanács) ugyanis közelmúltbeli döntésével
felfüggesztette a megújuló energiatermelési beruházások alapján a magas integritású karbonkreditek kibocsátásának lehetőségét az addicionalitás hiánya következtében.
Tehát, az ilyen projektekből származó kreditek már nem kaphatnak az Alapvető Karbonpiaci Irányelveknek (CCP) teljes mértékben megfelelő minősítést (ún. CCP akkreditációt). Ez a döntés rontja az értékesíthetőségüket, és devalválja az értük kapható ellenértéket, ami az elmúlt időszakban már jól látható vált a piacon.
A döntés indoka az, hogy a megújuló energiatermelési projektek már nem minősülnek addicionálisnak, mivel a bennük foglalt éghajlatvédelmi aktivitások egyébként is létrejönnének, a karbonkreditek által biztosított pótlólagos utófinanszírozás nélkül is. Ez az állítás ugyan igaz, de – véleményem szerint – az Integritási Tanács által alkalmazott többlethatás definíció egy félreértelmezésen alapul, és nem alkalmas minden fajtájú zöld beruházás addicionális voltának egységes megítélésére, különösen az olyan tőkeintenzív ágazatokban nem, mint az energetika.
Elsőként fontos megértenünk, hogy mi vezetett a jelenlegi helyzet kialakulásához.
Az önkéntes karbonpiac egy súlyos bizalmi válságon ment és talán még megy is keresztül, amit a múltbeli projektek minőségi problémái, ezen belül is a gyakran túlzott mértékű kreditkibocsátás okozott, ami nem más, mint a zöldre festés.
A piac öntisztulása az Integritási Tanács létrehozásával indult 2021-ben, amely egy hosszabb szakmai egyeztetést követően 2023-ban kiadta az Alapvető Karbonpiaci Irányelveket, melyekkel szemben minden magas integritású, azaz jó minőségű karbonkreditet kibocsátani kívánó szervezetnek akkreditáltatni szükséges a kibocsátási szabványát. A tíz alapelv közül a legingatagabb lábakon pont a zöld beruházások többlethatásának megítélése áll, ami a jelenlegi kánon szerint nem kedvez a megújuló energetikai beruházásoknak.
A kreditminőség mérése a karbonpiacon
Az önkéntes karbonpiaci elemzők egy kibocsátás minőségét az ún. ellentételezési hatékonyságmutatóval (Offset Achievement Ratio, OAR) mérik, melynek magas értéke magas integritást, azaz kiváló kreditminőséget, alacsony értéke ennek az ellenkezőjét jelenti. Az OAR mutató egy visszamérés alapján azt jelzi, hogy egy adott zöld beruházás, mint projekt alapján kibocsátott karbonkredit mennyiségnek hány százaléka valósult meg ténylegesen, mint addicionális emissziócsökkentés:
A képletben „A” jelenti azt, hogy a projekt mennyiben addicionális (értéke nulla és egy közé esik); „I” a projekt által ténylegesen megvalósított, szén-dioxid egyenértékesen (tCO2e) mért üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentés, vagy elnyelés mértéke; míg „C” a projekt alapján kibocsátott karbonkreditek száma (mértékegysége szintén tCO2e). Az OAR mutató értéke akkor alacsony, tehát a kibocsátott karbonkreditek „bóvlinak” minősülnek, ha a projekt nem, vagy csak kis mértékben addicionális, és/vagy a visszamért emissziócsökkentés messze alulmúlja a kibocsátott karbonkreditek számát.
Habár a múltbeli botrányok jobbára nem a kifejezetten jól mérhető és auditálható megújuló energiatermelési projektekhez kapcsolódtak, melyek esetében az „I” értéke megközelíti vagy megegyezik a „C” értékével, tehát a karbonkreditek számában tükröződő valós emissziócsökkentést jelentenek, hanem elsősorban a természetalapú (mezőgazdasági, erdőgazdálkodási) karbonkreditek kibocsátásához kötődtek, ahol az utóelemzések alapján az „I” gyakran köszönőviszonyban sem volt a „C” értékével, azaz zöldre festésen alapultak. Most mégis úgy látszik, hogy a szigorításnak az előbbiek eshetnek áldozatul, ugyanis,
ha a megújuló energiatermelési beruházások esetében a többlethatás mértékét alapértelmezésként nullának tekintjük, akkor az ellentételezési hatékonyságmutató értéke is szükségszerűen zérus.
Ennek következtében minőségi karbonkredit nem bocsátható ki a projekt alapján, mert az a többlethatás hiányában zöldre festésnek minősül. Márpedig az Integritási Tanács értelmezése szerint jelenleg technikailag ez a helyzet.
Új megközelítésre van szükség
A probléma megoldása az lehet, ha első lépésként elismerjük a definíció hiányosságát. Az kiválóan alkalmazható olyan esetekben, amikor a zöld beruházás megtérülése kizárólag vagy jelentős mértékben az önkéntes karbonpiaci finanszírozáson múlik. Természeti alapú karbonkreditek, vagy bizonytalan kimenetelű, karbonelnyelési célú K+F+I technológiai projektek esetében ténylegesen ez a helyzet, tehát az önkéntes karbonpiac nyújtotta utófinanszírozás, mint alapvető finanszírozási mód alkalmazása nélkül nem megvalósíthatók.
Be kell látni azonban, hogy a definíció nem alkalmazható a nagy tőkeintenzitású energetikai zöld beruházások esetében. Itt ugyanis létezik egy alapüzlet, amely biztosítja a várható megtérülést, ennek hiányában senki sem indít ilyen méretű és bonyolultságú projekteket. Esetükben nem életszerű elvárás, hogy egy 10-20 éves kifutású, sokmillió dollár kezdeti tőkebefektetést igénylő zöld beruházást pusztán az alapüzlethez képest csekély mértékű és bizonytalan kifutású karbonpiaci utófinanszírozás léte vagy nem léte alapján döntsenek el a beruházók.
Persze, lehet mondani, hogy ha ezek a megújuló energiatermelési beruházások úgyis létrejönnek, minek azokat még támogatni is a karbonpiacon. Ezzel nem értek egyet, szerintem elvi okokból minden olyan zöld beruházást támogatni szükséges az önkéntes karbonpiacon a karbonkredit-kibocsátás lehetőségének biztosítása által, amely képes mérhető és jelentős volumenű, valamint valós éghajlatvédelmi eredményeket felmutatni, és a megújuló energiatermelés ilyen. Ez a többi karbonárazási módszertan esetében továbbra is működik, ami a társadalom érdeke is egyben. Tehát, a jelenlegi önkéntes karbonpiaci kánontól eltérő
új addicionalitási definícióra van szükség, mert a kialakult helyzet elbátortalaníthatja a megújulóenergia-iparág szereplőit, és ezzel veszélybe sodorhatja a zöld átmenet sikerét.
Továbbá, szükségtelenül korlátozza a karbonpiacot is. Ezt felismerte az Integritási Tanács is, mert most mégis úgy tűnik, hogy talán kész befogadni új módszertanokat a megújuló energiatermelési projektek esetében.
Rögtön javaslok is egy ilyen új addicionalitási definíciót, amely rehabilitálja a zöld energiatermelést a karbonpiacon, de általában minden tőkeintenzív zöld beruházásra egyaránt alkalmazható. A jelenlegi definícióból annyit tartanék meg, hogy a zöld beruházónak a projekt indításakor tisztában kell lennie a karbonpiaci finanszírozás lehetőségével, és azzal a megtérülési modelljében számolnia kell. Ez a szemléletformálási elvárás egybeesik a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben (EKR) elszámolható projektek többlethatása tekintetében kiadott állásfoglalással.
Ezt azzal javaslom kiegészíteni, hogy a zöld beruházónak nyilatkoznia kelljen arról, hogy az értékesített karbonkreditek visszavonultatásából befolyt összeget dokumentáltan újabb zöld beruházások megvalósítására fordítja, és ezt transzparensen be is mutatja. Mivel a karbonkreditek kibocsátása folyamatos a zöld beruházás életciklusa alatt évente mért tényleges karbonemisszió csökkentés alapján, így a többletvállalás teljesülése a következő években könnyen visszamérhető, és nem teljesülés esetén a projekt keretein belül a jövőben kibocsátandó karbonkredit darabszám visszakorrigálható a szükséges mértékben.
A két elvárás együttes alkalmazása biztosítja az addicionális hatás létrejöttét még olyan zöld beruházások esetében is, ahol van egy elsődleges alapüzlet, amely a tőkeintenzív zöld beruházás megtérülését alapvetően megteremti.
A javasolt többlethatás-definíció értelmében a karbonpiaci utófinanszírozás nem megteremti az eredeti zöld beruházás elindításának lehetőségét, hanem felgyorsítja annak megtérülését, és az ezáltal bevont karbonpiaci pluszforrások biztosan újabb zöld beruházásokat indukálnak.
Így kialakulhat egy olyan multiplikátor-hatás, ami kifejezetten jót tesz mind a gazdaság elektrifikációja, mind a végső energiafelhasználáson belül mért megújuló energia részarány tekintetében tett vállalások teljesülésének egyaránt. Szerintem ez az önkéntes karbonpiac és a világ valódi érdeke is egyben!
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
