Őrizetbe vették a jegybank alelnökét: megdöbbentő fordulat a lengyel Pegasus-botrányban
Gazdaság

Őrizetbe vették a jegybank alelnökét: megdöbbentő fordulat a lengyel Pegasus-botrányban

Portfolio
Hétfőn a lengyel jegybank igazgatóságának egyik tagját, Piotr Pogonowskit őrizetbe vették a rendőrök, hogy együttműködésre bírják egy parlamenti vizsgálóbizottsággal a Pegasus kémszoftver korábbi kormányzat általi alkalmazásának ügyében.

A bizottság azt vizsgálja, hogy a Jog és Igazságosság pártja (PiS) kormányzása alatt politikai ellenfelek megfigyelésére használták-e a vitatott kémszoftvert – írja a Bloomberg.

Pogonowski, aki 2015 és 2020 között a belbiztonsági ügynökség (ABW) vezetője volt, korábban megtagadta a bizottság előtti tanúskodást.

Fontos kiemelni, hogy ő nem tagja a jegybank kamatpolitikájáért felelős Monetáris Tanácsnak, így gazdasági döntéshozatalban nincs közvetlen szerepe. Az ügy politikai vonatkozásai azonban komoly figyelmet kaptak, mivel a Pegasus körüli botrány jelentős belpolitikai feszültséget keltett Lengyelországban.

A rendőrség közlése szerint Pogonowski szabadon bocsátható a hétfő délelőtt 10 órára tervezett tanúvallomása után.

A jegybank egyelőre nem kommentálta az eseményeket.

A Pegasus-botrány az izraeli NSO Group által fejlesztett kémszoftver körül robbant ki, amelyet számos országban politikai, gazdasági és társadalmi célokra használtak, gyakran jogellenesen. A szoftver képes okostelefonok távoli feltörésére, és segítségével lehallgatások, adatgyűjtések, valamint megfigyelések valósíthatók meg. A botrány 2021-ben vált nemzetközileg ismertté, amikor újságírók, emberi jogi aktivisták és politikusok telefonjainak feltörésére derült fény. Magyarországon is felmerült a Pegasus használatának gyanúja, a magyar kormány szerint minden megfigyelés törvényes keretek között történt.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
barátság kőolajvezeték