Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Ez a nagymértékű finanszírozás valószínűleg nem fog megvalósulni hasonlóan az elmúlt három évtized klímacsúcsain tett korábbi, ábrándokkal teli ígéretekhez.
Bár gyakorlatilag minden csúcstalálkozón az emisszió csökkentését ígérték, annak szintje szinte minden évben nőtt, és 2024-ben új csúcsot ért el.
A világ 2021-ben ígéretet tett a szén fokozatos kivezetésére. Azóta a globális szénfogyasztás mértéke csak nőtt.
Más stratégiára van szükség – és Donald Trump fölényes választási győzelme fenekestül felforgathatja ezeket az álszent csúcstalálkozókat. Ez egy lehetőség lehet a világ számára.
A szén-dioxid-kibocsátás tovább növekszik, mert az olcsó, megbízható, főként fosszilis energiaforrásból származó energia hajtja a gazdasági növekedést. Az olyan gazdag országok, mint az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai elkezdték csökkenteni a kibocsátást, de a világ többi része továbbra is a szegénység felszámolására összpontosít.
A gazdag világ megpróbálta lekenyerezni a szegény országokat, hogy egyezzenek bele a kibocsátáscsökkentésbe, főként a meglévő fejlesztési segélyek átpántlikázásával. Nem meglepő, hogy a gazdag országok támogatásokkal kapcsolatos szájhősködése azt eredményezte, hogy a szegény országok ugyanezt tették, csak a klímavédelem terén, és valójában egyre több fosszilis energiaforrás felhasználásával hajtották a gazdasági növekedést. A több százmilliárdos plusz támogatásokra vonatkozó ígéretek, amelyeket a gazdag világ nem tud biztosítani, csak még több színjátékot váltott ki mindkét oldalról.
A zöld aktivisták kitartóan azt hangoztatják, hogy a fosszilis energiaforrásokról történő globális átállás megállíthatatlan folyamat, ugyanakkor
az elmúlt évtizedben, sőt még tavaly is, a fosszilis energiaforrásokból előállított energia felhasználása kétszer nagyobb mértékben nőtt, mint a zöld energiáé.
Még a Biden-kormányzat Energia Információs Hivatala is azzal számol, hogy a fosszilis energiaforrások használata 2050-ig növekedni fog.
A zöld politikusok is azt hangsúlyozzák, hogy a nap- és szélenergia olcsóbb, mint a fosszilis energiaforrások, de ez csak akkor igaz, ha süt a nap, és fúj a szél. A valóságban az ilyen megújuló energiaforrásokhoz hatalmas támogatásokra és újraelosztási adókra van szükség, ami 2000 óta 50%-kal növelte az áramköltségeket az EU-ban, ez pedig ma már minden egyes embernek évente több mint 300 dollár többletkiadást jelent.
A valóság az, hogy a világ legtöbb országa nem akarja követni az olyan erényfitogtató államokat, mint Németország, amely a zöld energia érdekében megemelte az energiaárakat, feláldozta az iparát, és lemondott a gazdasági növekedésről. Az olyan gazdasági nehézségek ellenére, mint az első kétéves recesszió (ez a 2000-es évek eleje óta először fordul elő– a szerk.),
a jelenlegi tendenciák szerint Németországnak fél évezredre lesz szüksége ahhoz, hogy teljesen felhagyjon a fosszilis energiaforrások használatával.
Az elmúlt években a politikusok lázasan azt ígérték, hogy a szén-dioxid-kibocsátást még nagyobb mértékben fogják csökkenteni – de Donald Trump megválasztása, aki a párizsi megállapodásból való kilépéssel és a megújuló energiaprojektek elvetésével kampányolt, azt jelenti, hogy ez a buborék kipukkad.
Ezek a problémák már Trump megválasztása előtt elkezdődtek. Az elmúlt évek szárnyaló tőzsdei mutatói ellenére a tisztaenergia-iparág részvényei értékük felét elvesztették. Ezen papírok az amerikai választások után azonnal tovább zuhantak, arra a várakozásra alapozva, hogy az USA-ban elzárják a támogatási csapokat.
A jelentős támogatásokon és költséges szabályozásokon alapuló „nettó nulla” zöld program az évszázad során valószínűleg évi 27 ezer milliárd dollárba fog kerülni, ami a legtöbb ország számára egyáltalán nem teszi vonzóvá ezt az irányt.
- Trump el fogja vetni ezt a politikát.
- Hatalmas vagyontranszferek nélkül Kína, India és sok más növekvő, fejlődő ország is fel fog hagyni lényegében az ilyen intézkedésekkel.
- Így marad egy szedett-vetett csoport, főként EU-tagországokból állva, amely nehezen finanszírozza a saját zöld intézkedéseit, de nem lesz képes mások cechét állni.
Szerencsére van egy sokkal jobb és olcsóbb módja is a klímaváltozás kezelésének.
A klímaközgazdászok már régen kimutatták, hogy a zöld energia terén történő kutatás-fejlesztésbe való beruházás a leghatékonyabb megközelítés.
A jelenlegi, nem hatékony zöld kiadásoknak csupán töredékével megötszörözhetnénk a globális zöld innovációt, hogy az új technológiák, például a jobb akkumulátorok és a negyedik generációs nukleáris energia árának csökkenését elérjük.
A zöld energia árát a fosszilis energiaforrások ára alá kell vinni, ez az egyetlen módja annak, hogy mindenkit rávegyünk az átállásra.
Ez a megközelítés még az éghajlatváltozással szemben szkeptikus politikai döntéshozókat is meggyőzheti, mert látják az olcsóbb energiában rejlő hatalmas lehetőségeket.
Egy adag realizmus is véget vethetne annak, hogy az elit fő figyelmét a klímaváltozás köti le. A gazdag világnak számos kihívással kell szembenéznie: a gyors elöregedéssel, a sürgető nyugdíjreformmal, a növekvő egészségügyi kiadásokkal, az oktatási eredmények visszaesésével és az egyre több katonai fenyegetéssel. A jelenlegi klímapolitikára elpazarolt ezer milliárdokat sokkal jobban is el lehetne költeni.
A világ szegényebb fele számára a szegénység, az éhezés, a könnyen gyógyítható fertőző betegségek és a korrupció problémái nagyobb figyelmet igényelnek, és ezekre hihetetlenül olcsó és hatékony megoldások állnak rendelkezésre. Ezek az összegek a hatalmas és többnyire rosszul elköltött klímavédelmi források helyett fellendíthetnék a Globális Dél fejlődését.
A klímavédelem mellett kampányolók a következő négy évet arra fecsérelhetik el, hogy tovább erősítik az elmúlt három évtizedben kudarcot vallott politikát, és tiltakoznak a Trump-kormányzat ellen annak politikai váltása miatt. Vagy kihasználhatják a lehetőséget arra, hogy egy okosabb és sokkal olcsóbb zöld innovációs politikára összpontosítanak – és foglalkoznak a világ előtt álló összes többi sürgető problémával.
Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
