Portfolio signature

Akkora a feszültség, hogy közbelép a kormány - Mi lesz a bérekkel Magyarországon?

A kormány külön-külön egyeztetett a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel a bérekről azt követően, hogy tárgyalásokat folytattak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén. A VKF-ülésen ugyanis igencsak távol voltak egymástól az álláspontok. Gulyás Gergely tegnap azt mondta, hogy a kormány beavatkozását is szükségesnek látják, hogy közelítsék a felek álláspontjait. A Portfolio által megkérdezett VKF-tagok kiemelték: mindenki a minimálbérről szóló megállapodásra törekszik, ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy az óriási béremelési álmok szertefoszlanak, hiszen 10% feletti béremelésről már senki sem beszél.

A kormány továbbra is hároméves bérmegállapodást szeretne, amelyet a munkáltatói és munkavállalói oldal köthet meg, de a kormány beavatkozását is szükségesnek látják, hogy közelítsék a felek álláspontjait - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A kabinet támogatásával pedig szerinte egy olyan egyezség jöhet létre, ami három évre megerősítheti a minimálbéremelést.

A Portfolio a napokban megírta, hogy a kiábrándító magyar GDP-adat megakasztotta a bértárgyalásokat a munkaadók és a munkavállalók között. A gyenge teljesítmény nem csak a 2025-ös, hanem a tervezett, 3 éves bérmegállapodásnak sem kedvez. Korábban ugyanis a gyors gazdasági kilábalásra alapozták a béremelési terveket. A VKF-tagok szerint lehangoló volt a 3. negyedévi, 0,8 százalékos gazdasági visszaesésről szóló adat. A már 1 százalék alatti lehetséges idei bővülés pedig óvatosságra intette a munkaadókat a béremelési ajánlatot illetően.

Úgy tudjuk, a kormány külön-külön egyeztetett a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel a bérekről azt követően, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén a héten igencsak távol voltak az álláspontok.

Amire választ kaphat cikkünkben:

  • Miért akadtak el a tárgyalások?
  • Mekkora minimálbéremelést szeretnének a cégek?
  • Mennyivel emelnének a munkavállalói képviseletek?
  • Hogyan változtak a béremelési tervek?
  • Mi lesz az átlagbérrel, ha gyorsabban nő a minimálbér?
  • Mi kellene a jelentős béremeléshez?

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés