Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Ehelyett a költségvetést négy kritérium alapján kell megítélni. Ezek:
- a hosszabb távú növekedési irány mértéke;
- a strukturális merevségek enyhítésére irányuló megközelítése;
- a túlságosan kidolgozott költségvetési keret egyszerűsítésének mértéke;
- és hogy ezeket megfelelően kommunikálják-e a nyilvánosság felé.
Az e négy kérdésben elért kívánatos eredmények jót jelentenek mind a hosszabb távú növekedés, mind a valódi pénzügyi stabilitás szempontjából. Reeves segíthet véget vetni az Egyesült Királyságban annak az időszaknak, amelyet a beruházások alacsony mértéke, a termelékenység csökkenése, a közszolgáltatások leépülése és az esélyegyenlőtlenségek súlyosbodása jellemez.
Kezdjük azonban a rossz hírekkel. Reeves nem irigylésre méltó feladatot kapott.
A brit költségvetési helyzetet a tartósan nagy hiány, a magas adósság, a nem megfelelő közszolgáltatások, a jelentős állami beruházási igények és a növekedést gátló mély strukturális egyensúlytalanságok ássák alá.
A problémák e hosszú listája nemcsak a pénzügyminiszterrel szemben támasztott követelményeket fokozza, hanem a működési rugalmasságát is jelentősen csökkenti, csakúgy, mint azok a költségvetési szabályok, amelyeket a Munkáspárt a választási kampány során tovább szigorított.
Az „első legjobb” költségvetésre vonatkozó elképzelések ilyen körülmények között egyszerűen nem megvalósíthatók. A költségvetési örökség miatt mélyen a „második legjobb” büdzsé világába kényszerült Reevesnek gondoskodnia kell arról, hogy az elméleti „legjobb” keresése ne álljon a reálisabb „jó” útjába.
Ha mindez nem lenne elég ijesztő, a költségvetési politika alakítását Liz Truss réme is kísérti, akinek igen rövid életű miniszterelnöksége akkor ért hirtelen véget, amikor a saját kormánya által javasolt „minibüdzsé” súlyos bizalomvesztést okozott a pénzügyi piacokon. Ez a történés, amely a brit nyugdíjrendszer majdnem bekövetkező összeomlásával járt együtt, azt okozta, hogy a kormánynak magasabb hitelfelvételi költségekkel és a pénzügyi törékenység tartós érzésével kellett szembenéznie. Erre pedig az lehet a válasz, hogy a politikai döntéshozóknak nagyon óvatosan kell eljárniuk, nehogy a felszín alatt megbúvó más jelentős problémák miatt kelljen nehézségekkel szembenézniük.
Reeves (és az ország) számára szerencsére vannak jó hírek is. Keir Starmer miniszterelnök kormánya megfogalmazott egy olyan gazdaságpolitikai víziót, amely a „növekedési küldetés” köré épül, és a kormány most szorgosan ezen dolgozik. Egy nemrégiben megrendezett befektetési csúcstalálkozón a kormányzati tisztviselők csodálatra méltó munkát végeztek a meggyőző anyagok bemutatásával, a hallgatóság érdeklődésének biztosításával és a hatékony nyomon követés érdekében több kapcsolattartási pont biztosításával. Mivel az évek során számos ilyen eseményt láttam, tanúsíthatom, hogy ez a mostani sikeres volt.
A kormány pozitív lendülettel került ki a csúcstalálkozóból, és a pénzügyi piacok láthatóan értékelik, hogy egy jól megtervezett, termelékenységet támogató költségvetés fogja támogatni a hosszabb távú növekedést, a hitelképesség javulását és az adósság fenntarthatóságának erősödését. Ezt a lendületet erősítették a vártnál jobb szeptemberi inflációs adatok is.
A költségvetés azonban nem felelhet meg minden ésszerű – vagy akár az intenzív politikai lobbizás által támogatott – igénynek.
Ezek nagyjából három kategóriába sorolhatók:
- a vállalkozások és a háztartások adóterheinek csökkentése;
- több finanszírozás biztosítása az erősen racionalizált, a közszolgáltatások nyújtásával küzdő állami intézmények számára;
- valamint a korszerűtlen infrastruktúra modernizálása és a növekedés jövőbeli motorjainak támogatására irányuló beruházások biztosítása.
Tekintettel arra, hogy ezek az igények mennyire széleskörűek, a költségvetés minden bizonnyal csalódást fog okozni, és ez befolyásolni fogja, hogy egyes elemzők miként értékelik az új kormány első jelentős költségvetési kezdeményezését. A kudarcra vonatkozó narratíva azonban nem lenne szerencsés, illetve félrevezető lenne, különösen, ha figyelembe vesszük a kormányt övező feltételeket.
Jobb megközelítés lenne a költségvetést az alábbi négy kritérium alapján megítélni.
- Először is azt kell megvizsgálnunk, hogy jó esély van-e arra, hogy csökkenjenek a növekedést gátló torzítások a gazdaság egészében, és növekedjen a termelékenység – akár közvetlenül, akár a magánszektorral való partnerségek révén.
- Másodszor, azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy a költségvetés érdemi lépést jelent-e a fiskális intézkedéseket korlátozó strukturális egyensúlytalanságok csökkentése felé.
- Harmadszor, azt is át kell tekinteni, hogy az egyes intézkedéseket a költségvetési keret olyan reformjai kísérik-e, amelyek
- megszüntetik a beruházásellenes torzításokat (beleértve a megfelelő különbségtételt azon kiadási tételek között, amelyeknek eltérő hatásuk van a jövőbeli gazdasági jólétre vonatkozóan),
- megszüntetik az önkényes határidőket, és modernizálják a nettó államadósságra vonatkozó operatív meghatározásokat?
- Negyedszer azt is meg kell vizsgálni, hogy a kormány javaslatait hatékony kommunikációs stratégia kíséri-e, amely fenntartja a „növekedési küldetés” horgonyát, többéves horizontot határoz meg, és információkat ad a piacok számára a következő néhány év során javuló szuverén hitelképességről.
A brit kormány szerencséjére számos olyan szakpolitikai konfiguráció létezik, amely megfelelne ezeknek a kritériumoknak, és több közgazdász máris érdekes javaslatokat tett arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Királyság miként erősítheti kilátásait, és hogyan javíthatja költségvetési szabályainak kialakítását és hatékonyságát.
Ami magát a költségvetési tervezet bemutatását (Budget Day) illeti, az igények és irreális elvárások hosszú listáját tekintve fontos, hogy ne vonjuk le azt a következtetést, hogy Reeves nem jó büdzsétervezetet készített. Ehelyett a felszínes vitákon túltekintve azt kell mérlegelni, hogy a költségvetés szolgálhat-e működőképes katalizátorként az Egyesült Királyság gazdasági alapjainak újjáépítéséhez. Ez kulcsfontosságú szereppel bír az ország nagyon is szükséges növekedési céljainak teljesítésében, de ez egy többéves folyamat lesz.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Mohamed A. El-Erian
A Cambridge-i Egyetemet alkotó egyik kollégium, a Queens’ College elnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora. 2014 óta az Allianz vezető gazdasági tanácsadója. 2007 és 2014 között a PIMCO befektetési alapkezelő vezérigazgatója volt, előtte pedig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatóhelyetteseként, illetve a Harvard Egyetem pénzügyi eszközeit kezelő Harvard Management Company elnök-vezérigazgatójaként is dolgozott. Publikációiban elsősorban nemzetközi gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozik.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
