Újra robban a fizikai dolgozók fizetése Magyarországon
Gazdaság

Újra robban a fizikai dolgozók fizetése Magyarországon

Portfolio
A harmadik negyedévben 2098 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 13,1 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1855 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is dinamikus maradt a bérek emelkedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2023 harmadik negyedévéhez képest 10,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

A földrajzi területek szerint lebontott statisztikák azt mutatják, hogy jelenleg három régióban: Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon alakul 2000 forint alatt az átlagos fizikai órabér.

A többi régióban már 2050-2200 forint között mozog ez a mutató, ugyanakkor Közép-Magyarország és a főváros minden eddiginél jobban kiugrik a hazai mezőnyből: itt az órabérek átlagos nagysága immár meghaladja a 2900 forintos szintet is.

Továbbra is igen magas, 13 százalék feletti a kékgalléros órabérek növekedési üteme, miközben a KSH adatai szerint szeptemberben az éves infláció mértéke már csak 3 százalékos volt. Ez tehát kétszámjegyű százalékos reálbérnövekedést jelent ebben a foglalkoztatási körbe

– mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. "A bérnövekedés üteme hosszabb távon is intenzív maradhat, mivel az aktuális gazdaságpolitikai célkitűzések nyomán a minimálbér erőteljes emelése várható, ami meghatározó hatást gyakorol majd az alacsonyabb kategóriájú bérek alakulására is."

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2024 harmadik negyedévében átlagosan 10,4 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A szellemi középvezetők körében is jelentős, 7 százalék feletti reálbérnövekedés tapasztalható, mivel a bérek emelkedése a lecsökkent infláció ellenére is a 10 százalék feletti sávban maradt

– magyarázta Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. "A pénzromlás ütemének jelenlegi alacsony szintje mellett sem várható, hogy jelentősen visszaesik a béremelkedés dinamikája, mivel továbbra is erősek az elmúlt évek magas inflációja nyomán megjelenő béremelési igények. A számok fluktuáció erősödését mutatják: a kilépési forgalom ebben az időszakban 5,8 százalékra nőtt a tavaly ilyenkor tapasztalt 3,4 százalékról. A képzett munkaerő eláramlását pedig többek között a megfelelő szinten tartott keresetekkel lehet hatékonyan ellensúlyozni."

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató üzleti szolgáltatóközpontok (BSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagtól jelentősen elmaradó, 4,8 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt 12 hónap során a Moore Hungary adatai szerint. Jól mutatja a BSC-szektor munkaerőpiaci vonzerejét, hogy még ez a béremelkedési ütem is elegendő volt az aktuálisan szükséges létszám biztosításához: a belépési forgalom 9 százalék fölé tudott emelkedni, igaz, a kilépési forgalom aránya is túllépte a 6 százalékot.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
elektromos autó töltés töltőpont plug