Megtorpant Európában az elektromobilitás, de temetni nem kell
Gazdaság

Megtorpant Európában az elektromobilitás, de temetni nem kell

Portfolio
Az elmúlt egy év nehézségei ellenére sem kell temetni az elektromobilitást Európában - mondta az InfoRádiónak a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője. Ami idén tapasztalható, az szerinte egy konszolidáció, ráadásul a nagy piacokon idén választás volt vagy lesz, és az elektromobilitás politikai napirendre kerülése szintén befolyásolja a piac alakulását.

Talán az egyik nehézség az, hogy költségoldalon az európai akkumulátorgyártás hogyan tud versenybe szállni a globális konkurensekkel

tehát az ázsiai akkumulátoriparra, vagy éppen az Egyesült Államokban kiépülő versenytársakkal, hiszen az árverseny teszi lehetővé, hogy az elektromos járműveket a hagyományosakhoz hasonló áron lehessen megvásárolni és fenntartani, olyan szolgáltatásokat nyújtani a fogyasztóknak, amiket a belső égésű motorok is tudnak" - mondta Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője az InfoRádióban.

A költség-versenyképesség ahhoz szükséges, hogy az európai vásárlók tömegei számára elérhetők legyenek az elektromos közlekedéshez használt modern akkumulátorok; nem csupán a jómódúaknak, hanem a nagyobb tömegeknek is, fogalmazott az ügyvezető. Ez viszont nagy technológiai nyomást jelent, hiszen minél olcsóbb, minél tartósabb és minél könnyebben újrahasznosítható akkumulátorokat kell gyártani ahhoz, hogy a piac az eddig megszokott ütemben fejlődhessen tovább - tette hozzá.

Kaderják Péter úgy véli,

nagyon stabil jövőbeli piaci kilátásokkal rendelkezik az akkumulátoripar.

Mint mondta, az idei évben Európában történt némi megtorpanás, amiben kiemelt szerepe volt a német piac lassulásának, illetve egy ottani támogatási program megszűnésének, de a világ legnagyobb elektromos autó- és közlekedési piacain, Kínában és az Egyesült Államokban is két számjegyű volt idén a növekedés.

Megjegyezte, Európában kissé összetett a helyzet, hiszen miközben az említett Németországban vagy Franciaországban lassul az e-közlekedés térnyerése, Magyarországon ezzel szemben rekordot döntött a növekedés, 50 százalék fölött nőtt az értékesített járművek száma, bár a kontinens piacán nem a magyar a legmeghatározóbb.

A Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője ugyanakkor leszögezte: az előrejelző intézetek, mint például a Nemzetközi Energia Ügynökség is, középtávú viszonylatban egyetértenek abban, hogy egy tartósan növekedő trendről van szó, és a 2030-as évekre az új autóeladásokon belül 50 százalék környékére prognosztizálják az elektromos járműveket globálisan. Véleménye szerint ami idén tapasztalható, az egy konszolidáció,

ráadásul a nagy piacokon idén választás volt vagy lesz, és az elektromobilitás politikai napirendre kerülése szintén befolyásolja a piac alakulását.

A hazai akkumulátorgyártásról a szakértő úgy véli, az elmúlt 6-7 évben igen jelentős fejlődésen ment keresztül, döntően a koreai nagybefektetők, illetve az ő beszállítóik befektetései révén. A szektor exportteljesítménye idén már eléri a GDP 7-8 százalékát, azaz egy nagyon jelentős teljesítményű iparág alakult ki. A fejlődés mellett az ügyvezető kiemelte azt is, hogy az akkumulátoripar egy globális értéklánc részeként működik, mivel a Samsung akkumulátorait nem csupán európai autógyártók, hanem koreai, amerikai és kínai modellekben is alkalmazzák. Hozzátette, valamilyen szinten a német és európai piactól is függünk, de mint mondta, ez az ágazat talán kicsit globalizáltabb, így tartósan képes munkahelyeket fenntartani.

Kaderják Péter úgy véli, nem kell a magyar akkumulátorgyártás lassulásától tartani az Európai Parlament által megszavazott, kínai elektromos autókra kivetett védővám miatt. Bár hozzátette, a hatást még elemezni kell, de nagyon érdekes fejlemény, hogy ezen a területen hosszú idő után elindult egy "zöld technológiai protekcionizmus". Mint mondta, az Egyesült Államok volt az első, amelyik körülbelül egy évvel ezelőtt 100 százalékos importvámot vetett ki az elektromos autókra, és végül az EU is így döntött, bár kis többséggel.

Viszont úgy véli, ez kétélű fegyver.

Nem csak a magyar kormány hangoztatja, hogy a megszavazott különadó vissza is üthet, hanem a német autógyártók is ellenezték a lépést, hiszen ők jelentős profitot termelnek Kínában, és joggal tartanak attól, hogy a Kína elleni intézkedésekkel az ő piaci részvételük is romlani fog - magyarázta a szövetség ügyvezetője. Hozzátette, az európai fejlesztésekre is kétféleképpen hathat. Egyrészt az importvám nyilván nem kedvez annak a törekvésnek, hogy az európai fogyasztók olcsó elektromos autókhoz jussanak, pedig az árverseny fontos lenne, ám az importvám ezt megakadályozza, hogy a verseny kiteljesedjen. Viszont kétségtelen, hogy a vámvédelem elkerülése érdekében a kínai befektetők vélhetően nagyobb érdeklődést fognak mutatni a közvetlen európai befektetések iránt - mondta Kaderják Péter.

Ebben az értelemben az, hogy a BYD vezető kínai autógyártó cég Szegeden fog elektromos autókat gyártani, egy olyan fejlemény, amit más befektetések is követni fognak. Hiszen, mint mondta,

a kínai szereplők a közvetlen export helyett a beruházási lehetőségeket is keresik majd a járműiparban, sőt, akár az akkumulátoriparban is

- tette hozzá a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője. Például a Magyarországon már beruházásról döntő CATL vagy az EVE mellett más gyártók is meg fognak jelenni európai szinten - jelentette ki.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
atletikai stadion budapest