Megdöbbentő kutatás érkezett: halálos veszélyt rejtenek a gáztűzhelyek
Gazdaság

Megdöbbentő kutatás érkezett: halálos veszélyt rejtenek a gáztűzhelyek

Portfolio
Az európai otthonokban található gáztűzhelyek használata évente közel 40 000 korai halálozással hozható összefüggésbe egy új tanulmány szerint. A spanyolországi Jaume I. Egyetem kutatói által készített elemzés rávilágít a beltéri gázfőzés egészségügyi kockázataira, és felhívja a figyelmet a probléma súlyosságára - közölte a Bloomberg.

A tanulmány szerint a gáztűzhelyek használata nemcsak a korai halálozások számát növeli,

de több százezer gyermekkori asztmás esettel is összefüggésbe hozható az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban.

Ez az első olyan átfogó becslés, amely az európai régióra vonatkozóan vizsgálja a gáztűzhelyek egészségügyi hatásait.

Az európai háztartások mintegy harmada használ otthon gáztűzhelyet. Ezek a készülékek nitrogén-dioxidot és szálló porszemcséket bocsátanak ki, amelyek légzőszervi megbetegedésekkel és korai halálozással hozhatók összefüggésbe, olvasható a tanulmányban. Emellett hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz is, mivel üvegházhatású gázokat, például szén-dioxidot termelnek.

A közegészségügy szempontjából a gáztűzhelyek mérgezőek

- nyilatkozta Juana Maria Delgado-Saborit, a tanulmány vezető szerzője a Bloomberg Green-nek. Hozzátette: "A korai halálozások problémája sokkal súlyosabb, mint gondoltuk."

A kutatást az Európai Éghajlatvédelmi Alapítvány finanszírozta, és az Európai Közegészségügyi Szövetség által szervezett, a tiszta főzésről szóló szélesebb körű projekt része. Az eredmények összhangban vannak egy korábbi amerikai kutatással, amely szerint

az Egyesült Államokban a jelenlegi gyermekkori asztmás esetek több mint 12%-a a gáztűzhely használatának tulajdonítható.

A tanulmány rámutat, hogy a probléma különösen súlyos azokban az országokban, ahol nagy arányban főznek gázzal, például az Egyesült Királyságban, Romániában, Lengyelországban és Olaszországban. A kutatók szerint a fogyasztóknak gondoskodniuk kell a helyiségek megfelelő szellőztetéséről, ha gáztűzhelyet használnak, és ha lehetőségük van rá, fontolják meg az elektromos alternatívára való áttérést.

Az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja felül a gáztűzhelyekre vonatkozó tervezési szabványokat, ami

szigorúbb kibocsátási, energiahatékonysági és szennyezési határértékek megállapítását vonhatja maga után.

Számos európai kormány már célokat tűzött ki a gáztűzhelyek fokozatos kivonására az éghajlatvédelmi ambíciók elérése érdekében.

Christian Pfrang, a Birminghami Egyetem légkörtudományi professzora, aki nem vett részt a kutatásban, kiemelte a tanulmány jelentőségét: "Ébresztőként kell hatnia a döntéshozók számára, mert nagyon világosan bemutatja, hogy a gáztűzhelyek milyen hatással lehetnek az emberek egészségére."

Címlapkép forrása: Shutterstock

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
elektromos autó töltés töltőpont plug