Ködös időre készülhetünk
Gazdaság

Ködös időre készülhetünk

Portfolio
Az elkövetkezendő napokban a napsütés, valamint a köd és rétegfelhőzet "csatázik" - írja a HungaroMet Zrt. Ezek közül egyre inkább az utóbbiak győzedelmeskedhetnek.

Vasárnap délután az ország döntő részén napos idő várható fátyolfelhőkkel, az északnyugati határ mentén maradhatnak tartósabban felhős, párás részek. Estétől egyre többfelé párássá válik a levegő, hajnalra, reggelre egyre nagyobb területen köd és alacsonyszintű felhőzet képződik és terjeszkedik.

Mindez hétfőn csak lassan szakadozik, helyenként maradhatnak tartósan felhős, párás területek, ahol szitálás nem kizárt.

Több napsütésre a kissé szelesebb - elsősorban északkeleti - tájakon van kilátás. Ma a délies szél több helyen, míg hétfőn már az északira forduló légmozgás élénkül meg a Bodrogköz térségében, valamint az Észak-Dunántúlon. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn a tartósabban felhős, ködös részeken általában 14 és 17, míg a naposabb részeken nagyrészt 18, 21 fok között valószínű.

Kedden az éjjel képződő köd, valamint a terjeszkedő rétegfelhőzet, napközben bár valamelyest zsugorodik, oszladozik, akár nagyobb körzetekben is megmaradhat tartósan. A borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul. 

Szerda éjszaka az ország nagy részére kiterjed a rétegfelhőzet, illetve a köd, amely napközben nagyobb területen is makacsul tarthatja magát - napsütésre csak kevés helyen van kilátás. Szitálás a borult, ködös területeken bárhol előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul. A csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű, de ott, ahol hosszabb időre kisüt a nap, akár 18, 19 fokig is felmelegedhet a levegő. 

Csütörtökön rétegfelhős, ködös, párás és kevésbé felhős, napos területek egyaránt lehetnek. Legnagyobb eséllyel északkeleten maradhat meg helyenként tartósan a rétegfelhőzet, illetve a köd. Néhol gyenge eső, zápor, a borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A minimum 5 és 12, míg a maximum 12 és 19 fok között várható, a csúcsértékek az északkeleti országrész tartósan borult vidékein lehetnek alacsonyabbak. 

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Benzinkút