Kiderült, hol jöhet létre a következő vírus, ami letarolja a világot
Gazdaság

Kiderült, hol jöhet létre a következő vírus, ami letarolja a világot

Portfolio
Az emberiség számára kockázatos SARS-vírusok evolúciója és kialakulása az észak-indokínai szubtrópusi régióhoz köthető – állapították meg a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatói a Covid-19 pandémia eredetkutatása során. Görföl Tamás, a tanulmány egyik kidolgozója szerint az Európában honos denevérek nem terjesztenek közvetlen vírusokat az emberre - számolt be az Infostart.

A Pécsi Tudományegyetem virológusai egy nemzetközi összefogás keretében értek el jelentős eredményt a világjárványt okozó koronavírus eredetkutatásában. A szakemberek az elmúlt tíz évben számos expedíción vettek részt a világ több pontján, hogy megértsék, honnan erednek, miként működnek és hogyan előzhetők meg a különféle vírusjárványok. A Molecular Ecology című folyóiratban publikált kutatásuk fókuszában Vietnám és a járványokat okozó SARS-szerű koronavírusok álltak. Ebbe a csoportba tartozik az elmúlt években sokat emlegetett SARS-CoV-1 és a Covid-19 pandémiát okozó SARS-CoV-2 is.

Az InfoRádiónak nyilatkozó Görföl Tamás azt mondta: már régóta jár a délkelet-ázsiai trópusokra denevéreket tanulmányozni, mivel ott igen gazdag az élővilág, és egyre több az emberi behatás természetbe, ezért könnyen átkerülhetnek mindenféle vírusok emberekbe.

A régióban a saját gyűjtéseink során is számos új koronavírust találtunk, illetve már ismert koronavírusoknak az elterjedési területét, illetve a gazdáiknak az elterjedési területét összevetettük. Azt kaptuk, hogy ez az észak-vietnámi, észak-laoszi és dél-kínai régió lehet a bölcsője ezeknek a vírusoknak

– ismertette a kutató. Arra jutottak, hogy a származási hely alapján meg lehet állapítani: hol a legnagyobb esély arra, hogy átkerüljenek vírusok emberekbe vagy háziállatokra. Emiatt sokkal jobban kell figyelni ezeknek a régióknak az állatpiacait, akár be is lehet őket tiltani, hogy ne legyenek átugrási események. Hozzátette: a helyiek fogyasztási szokását is figyelni kell, mert ezekben a régiókban előszeretettel eszik meg a denevéreket.

Erre is fel kell hívni a figyelmet, hogy az ottani emberek ne egyenek denevéreket vagy más természetben talált állatokat

– tette hozzá.

Görföl Tamás és kutatócsoportja a természet védelmére is kiemelt figyelmet fordít, arra hogy nem szabad újabb és újabb területeket elvonni az élővilágtól, mert így egyre több ember–állat kapcsolat jön létre. Arról is beszélt, hogy Európában szerencsére nem kell tartani attól, hogy a házunkba beköltöző denevérektől elkapunk vírusokat. Elsősorban az alacsonyabb higiéniájú trópusi területekről van szó, és ott is azokban a régiókban, ahol a denevérfogyasztás előfordul.

Címlapkép forrása: Portfolio

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Benzinkút