Üzent a kormánynak Vitézy Dávid
Gazdaság

Üzent a kormánynak Vitézy Dávid

MTI
A Magyar Természettudományi Múzeumnak és a Közlekedési Múzeumnak a fővárosban maradására, valamint az Iparművészeti Múzeum felújításának elkezdésére tesz javaslatot a Podmaniczky Mozgalom frakciója a Fővárosi Közgyűlésnek.

Vitézy Dávid frakcióvezető szombaton a Facebook-oldalán azt írta, hogy a Budapesten működő országos múzeumok helyzete miatt azt javasolja a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén, hogy éljenek a felterjesztési jogukkal és kezdeményezzék, hogy a Magyar Természettudományi Múzeumot ne költöztesse a kormány Debrecenbe, a Közlekedési Múzeumot ne költöztesse „egy Debrecen melletti kies autópálya-csomópontba”, valamint kezdjék el a hét éve bezárt Iparművészeti Múzeum felújítását.

A bejegyzésben kiemelte, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum és a Közlekedési Múzeum tervezett költöztetése kapcsán kinyilvánított tiltakozással egyidejűleg javasolja, hogy nyilvánítsák ki egyetértésüket azzal, hogy a kulturális szolgáltatások kínálata és elérhetősége a vidéki városokban, így Debrecenben is javuljon, erősödjön.

Hiszen nem a vidék-főváros ellentétek szítása a célunk, mint a vidékre költöztetést kitaláló Lázár Jánosnak

– tette hozzá.

Javasolja, hogy a kormány azokat a forrásokat, amelyekből a két múzeumot Debrecenbe költöztetné, fordítsa a vidéki városok meglévő múzeumainak fejlesztésére,

vagy az országos múzeumok olyan új, vidéki tagintézményeinek kialakítására, amelyek megfelelően igazodnak az adott város, térség, tájegység természeti kincseihez, épített, tárgyi és szellemi örökségéhez, valamint méretük, szakemberellátottságuk és kulturális turisztikai vonzerejük alapján fenntarthatók.

A budapesti múzeumokat pedig ne vigyék sehova, sőt a Közlekedési fejlesztését Kőbányán az Északi Járműjavítóban, és az Iparművészeti rekonstrukcióját végre gyorsítsák fel

– írta Vitézy Dávid.

Címlapkép forrása: Balint Szentgallay/NurPhoto via Getty Images

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Benzinkút