Karácsony Gergely a közgyűlés elé terjeszti az olimpiarendezés ügyét
Gazdaság

Karácsony Gergely a közgyűlés elé terjeszti az olimpiarendezés ügyét

Portfolio
A Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság együttműködésre való felkérését Karácsony Gergely, ezt maga a főpolgármester közölte Facebook-posztjában. Továbba is úgy gondolja, az olimpiarendezésről a feltételek ismeretében a budapestieket kell majd megkérdezni.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság ma felkérte Budapest Főváros Önkormányzatát, hogy vegyen részt egy majdani budapesti olimpia megrendezésére irányuló gondolkodásban.

A felkérést a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztem, egyben meghívtam a Közgyűlés ülésére Gyulay Zsoltot, a MOB elnökét, valamint Szabó Lászlót, az MPB elnökét

- írta a főpolgármester a Facebookon, hozzátéve: azt fogja javasolni a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a főpolgármester és a frakciók vezetői együtt vegyenek részt a Magyar Olimpiai Bizottsággal való közös gondolkodásban.

Mint írja, az álláspontja világos: újabb jelentős sportlétesítményekre nincs szüksége a városnak, de minden olyan lehetőséget érdemben és konstruktívan kell megvizsgálni, ami a budapesti közterületek és közlekedés megújítását, a lakhatási válság enyhítését szolgálja. Abban is egyértelmű a véleménye - írja -, hogy

az olimpiarendezés feltételeinek ismeretében a budapestieket meg kell kérdezni majd arról, hogy szeretnének-e a városban olimpiát.

Ahhoz viszont, hogy eljuthassunk idáig, az szükséges, hogy a város megválasztott képviselői részt vegyenek a tervek kidolgozásában - hangsúlyozta, hozzátéve: erre fogja kérni őket a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén.

Címlapkép forrása: AKOS STILLER

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óraátállítás 2024: kezdődik a téli időszámítás
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
trump