Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Nem meglepő módon a történelemben a katonai semlegességet hirdető államok képviselték a gazdasági semlegesség eszméjét is. Persze ennek révén sokan és indokoltan tartják őket a háború vámszedőinek, elvtelen haszonelvűeknek. A semlegesség megítélése sokszor rossz, maga Dante is a Purgatóriumban ugyan, de a Pokol kapujához helyezte azokat az angyalokat, akik nem tudtak választani az Úr és a Sátán között. Azonban ugyanezen érme másik oldala, hogy Hollandia, Svájc, Svédország a tengerek és a kereskedelem szabadságának elkötelezett hívei is voltak. Innen indultak a békemozgalmak, ezek az országok a nemzetközi jog uralmának és erősítésének elkötelezett támogatói mind a mai napig. Mégsem az az érdekes, hogy általában mit gondoltak ezek az országok az ideális világról, hanem mit tettek a valóságban, hogyan maradtak semlegesek fegyveres vagy gazdasági háború esetén.
A leggyakoribb, az 1907-es hágai egyezmény által is valamelyest képviselt gazdasági semlegesség a pártatlanság. Ennek értelmében a semleges fél akár bárminemű korlátozás nélkül kereskedhetne a hadviselő államokkal, de ha korlátozza is tevékenységét, azt mindegyik fél felé egységesen kell megtennie.
- A II. világháborús Svédország volt ennek a legjelesebb képviselője, amely kettéosztva flottáját, egyszerre szállított a náci Németországnak és Nagy-Britanniának, amúgy katonailag meghatározó termékeket is. Mindez addig működött, amíg a svéd gazdaság termékeire rá nem szoruló Egyesült Államok át nem vette a blokád irányítását, és 1943 végétől nyomás alá nem helyezte Stockholmot, hogy állítsa le a német szállítmányokat. Csak a náci vereség mentette meg Svédországot a teljes szövetséges blokádtól.
- Napjainkban talán Szerbiának az orosz-ukrán háborúban mutatott magatartása áll a pártatlansághoz legközelebb. Egyfelől nem vezetett be semmilyen szankciót a felek ellen, az Oroszországba irányuló gép- és járműexport értéke több mint duplájára nőtt két év alatt. Másfelől Alekszandar Vucsics szerb elnök nyíltan is elismerte, hogy közvetve 800 millió euró értékben adtak el fegyvert Ukrajnának. Belgrád emellett lépésenként dekonstruálja az orosz jelenlétet, csökkenti energetikai függését, mindezt értékelik és mintha jutalmaznák Nyugaton is.
A gazdasági semlegesség másik vállfaja a teljes háborús embargó. A két világháború közötti izolacionista Egyesült Államok politikája is ez volt, amely mindkét háborús féllel korlátozta a kapcsolatokat. A „konfliktuszónába nem szállítunk” politika miatt nem minősítette kezdetben Franklin D. Roosevelt elnök agressziónak Japán Kína elleni támadását, mert így a kongresszus nem akadályozhatta utóbbi amerikai támogatását.
Nyilvánvaló azonban, hogy napjaink gazdasági semlegességi gyakorlata távol áll mind a pártatlanságtól, mind az izolacionista embargóktól. A semlegesség egyensúlyozás, ahol néha engedni kell az erősebbnek, csak azért, hogy ne fenyegessék az országot. A hidegháború elején a szupersemleges Svájc is csatlakozott a nyugati országok emblematikus stratégiai embargójához, a CoCom-listához, egész egyszerűen azon praktikus okból, mert a Washington által kínált alternatíva ennél is rosszabb volt.
Gazdasági háborúk esetén a kisállami döntéshozók „szerencséjére” egy sor meghatározó kérdésben nem kell dönteni. A pénzügyi szankciók derékhada a nemzeti szuverenitáson kívül esik. Azt, hogy egy pénzügyi szervezet részese-e a dollárrendszernek, használhatja-e a SWIFT-et, a nemzetközi átutalások meghatározó technológiai csatornáját, nem a kisállami kormányok döntik el. Itt a bankok compliance osztályai állnak szemben az amerikai, az európai jegybank felügyeleti szerveivel vagy magával a SWIFT-tel. Példaként elég az osztrák Raiffeisen esetét felhozni, amelyet nem is olyan rég emlékeztettek Washingtonból, hol is van a lekapcsoló gomb. Az ilyen típusú szankciós döntések ellen nem is érdemes tiltakozni, annyira statiszták a nemzeti kormányok.
Ennél is nehezebb semlegességi politikát vinni az Európai Unió kereteiben.
Itt elvi problémát is okoz a közös kül- és biztonságpolitika konszenzusos döntéshozatali rendszere és az egységes piac szupranacionális jellege között fennálló inkonzisztencia. Itt nem lehet tartózkodni, vagy megszavazza mindenki és egységesen viseli a következményeket, vagy a vétót emelő állam megakadályozza a másik 26-ot a hatékony és gyors fellépésben.
Ugyanez vonatkozik az Ukrajnának nyújtott 50 milliárd eurós segítségre. Mivel nem tagállami költségvetési befizetésekből, hanem közös kötvénykibocsátásból fedezik azt, senki nem maradhat ki belőle. Ezek az ellentmondások már régóta ott lapultak az EU jogrendszerében. Jellemző, hogy a semleges Ausztria az 1995-ös uniós csatlakozása idején még alkotmánymódosítást is végrehajtott, ahol összeegyeztethetőnek ismerték el az uniós szankciópolitikát az osztrák semlegességgel. Az osztrák szankciós magatartás ennek megfelelően csak nagyon mérsékelten mutat semlegességi jegyeket, a kimaradást kizárólag a katonai dimenzióra szűkítette le.
Végezetül nem könnyű egységesen értékelni egy gazdasági semlegesség sikerességét. Példának okáért a háború alatt mutatott exportteljesítmény meglehetősen inkonzisztens a szankciós kérdésben mutatott magatartással.
- Bár az EU teljes orosz exportja közel 60%-ot zuhant, négy tagállam (Szlovénia, Bulgária, Lettország és Horvátország) még növelte is kivitelét 2021 és 2023 között.
- Még zavarbaejtőbb a szankciók által leginkább sújtott, Oroszországba és Belaruszba irányuló gép- és járműipari export – valaha ez volt a kétoldalú áruforgalom gerince – kapcsán elénk táruló kép: az EU kivitele 74%-kal csökkent, ehhez képest Szlovénia abszolút értékben is növelte azt, és a tagállamok közötti további sorrend Litvánia (-37%), Észtország (-38%), Lettország (-39%), de még a lengyel export is csak 49%-kal csökkent. A szankciós kérdésben legelszántabb országok kivitele sínylette meg legkevésbé azokat, míg például a magyar kivitel ebben az árucsoportban 86%-kal szűkült két év alatt.
Mindez arra utal, hogy esetenként egyéb szempontok (logisztikai kapcsolatok, hazai tulajdon a gazdaságban, versenyképesség, termékszerkezet) még mindig fontosabbak lehetnek, mint a politikai reláció.
Mit lehet mindezek alapján mondani a gazdasági semlegességről?
- Egyfelől annyit, hogy vannak olyan fejlett nyugat-európai országok, amelyek a múltban a semlegességgel párban képviselték, változó eredményességgel.
- Másrészt biztosan nem csodafegyver, főleg nem régiónk ilyen magas világgazdasági beágyazottsága mellett, ne gondoljuk, hogy a kimaradással kizárjuk a következményeket is.
- Harmadrészt annyit, hogy a gazdasági semlegesség nem csak és főleg nem belső erőforrások függvénye.
A kis államok világgazdasági nyitottsága inherens okokból magas marad, a konjunkturális ciklusok jobban megcibálják őket, sérülékenyebbek lesznek, mint a nagyobb országok. Ehhez képest a semlegesség legfeljebb mérsékelheti ezt. Az definíciószerűen az a képesség, amivel vagy elhitetik a nagyhatalmakkal a konfliktusokban való kívülállásukat, vagy valamilyen olyan szolgáltatást nyújtanak mindegyikük számára, amiért azt tolerálni fogják. Lehetőleg mindkettő. Így lehet, hogy valamivel elnézőbbek és engedékenyebbek maradnak.
Mindazonáltal azt, hogy egy ország a gazdasági hadviselés során semleges-e, bíznak-e a magatartásában, a nap végén Berlinben, Moszkvában, Pekingben és Washingtonban döntik el, nem az azt deklaráló országokban.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
