A Fővárosi Önkormányzathoz fordult a MOB az olimpiarendezés ügyében
Gazdaság

A Fővárosi Önkormányzathoz fordult a MOB az olimpiarendezés ügyében

Portfolio
 „Közös tájékozódásra és döntéselőkészítő együttműködésre” kérte fel a Fővárosi Önkormányzatot a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság.

A két bizottság elnöksége együttes, egyhangú határozatot hozott, emlékeztetve, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019 óta élő eljárási rendjének első szakaszában bármelyik nemzeti olimpiai bizottság és/vagy ország-város, konkrét céldátum megnevezése nélkül, bármilyen időtávlatban érdeklődhet az olimpia- és paralimpiarendezés iránt. A jellemzően 2-4 éves tájékozódási folyamatból egy érdeklődő bármikor kiléphet, ha úgy dönt, hogy nem akar tovább foglalkozni az olimpiarendezés gondolatával.

A folyamat végén a NOB úgynevezett megvalósíthatósági jelentést készít, az ilyen jelentések alapján, saját diszkrecionális döntésével meghívja az érdeklődőt a célzott tárgylásra, egy ilyen felkérés körülbelül 10 évvel egy adott olimpia és paralimpia előtt történik meg. A meghívást az érintett félnek – a nemzeti olimpiai bizottságnak, a városi önkormányzatnak, a tartományi és/vagy központi (szövetségi) kormányzatnak – hivatalos határozatban, kifejezetten el kell fogadnia, a felkérés visszautasítható.

Valójában ekkor kell dönteni az olimpiarendezésre való jelentkezésről vagy a jelentkezés elutasításáról.

Az esetleges megegyezés egy konkrét olimpia rendezési feltételeit egyértelműen rögzítő rendezési szerződés végleges tervezetének elfogadásában ölt testet. A házigazda részéről a szerződő fél a nemzeti olimpiai bizottság és a városi önkormányzat, míg a nemzeti kormánynak kötelező állami garanciavállalással kell hozzájárulnia a szerződéshez. A NOB gyakorlata alapján a MOB valószínűnek tartja, hogy

2027-2029 között a NOB akár három nyári olimpiai játék, a 2036., a 2040. és a 2044. évi rendezési jogáról is dönthet egy időben.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság felkérte a fővárosi önkormányzatot, hogy kapcsolódjon be a NOB tájékozódási folyamatába, az információk megismerése, illetve azok tárgyilagos vizsgálata érdekében. Azt javasolják, hogy a tájékozódási folyamat eredményeiről legkésőbb 2026. szeptember 30-ig közösen készítsenek nyilvános jelentést.

Karácsony Gergely főpolgármester az utóbbi időben növekvő nyitottságot mutatott az olimpiarendezésre:

Címlapkép forrása: AKOS STILLER

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óraátállítás 2024: kezdődik a téli időszámítás
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
költség-technológia-elektromos autó-innováció-akkumulátor-akkumulátorgyártás-biztonság-gyártás-technológiafejlesztés