46 ezer üveg hamis parfümöt foglalt le a NAV,  csaknem kétmilliárd forint a kár
Gazdaság

46 ezer üveg hamis parfümöt foglalt le a NAV, csaknem kétmilliárd forint a kár

Portfolio
Közel 46 ezer darab hamis parfüm akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának ellenőrzésén Békés vármegyében - közölte a NAV.

A pénzügyőrök egy magyar kamiont tereltek ki a gyulai határátkelőhely egyik ellenőrzési pontjára, hogy átvizsgálják rakományát. A jármű a bemutatott okmányok alapján fűnyíróalkatrészeket, üvegeket, kamerákat, szekrényeket és hegesztőgépeket szállított Görögországból Lengyelországba.

Az egyenruhásoknak a raktér átvizsgálásakor feltűnt, hogy minden dobozt egyesével, műanyag fóliába csomagoltak, ezért úgy döntöttek, hogy mindenképpen a ládák mélyére néznek. A platóról egymás után kerültek elő az ismert márkajelzésű (Chanel, Gucci, Giorgio Armani, Tabacco Vanilie, Paco Rabanne stb.) illatszerek, amik csomagolása és szállítási körülményei szinte sikítva árulkodtak arról, hogy azok mindegyike hamisítvány. A termékeket a jogtulajdonosok képviselői is megvizsgálták, és megerősítették a járőrök gyanúját.

A pénzügyőrök 45840 darab jogsértő parfümöt foglaltak le, amelyek közel kétmilliárd forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indult eljárás.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni!
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
parlament