Kiterítette a lapjait a kormány: ez lesz a nagy bérmegállapodás?
Gazdaság

Kiterítette a lapjait a kormány: ez lesz a nagy bérmegállapodás?

Olyan megállapodás körvonalazódik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, amelynek a középpontjában a 3-as szám áll. A legalább 3%-os GDP-növekedés és a 3%-os infláció köré épülhet a 3 éves bármegállapodás - értesült a Portfolio. Ugyanakkor információink szerint jövőre nem várható adó- és járulékcsökkentés a bérek jelentős emelésének kompenzálására. Erre a Portfolio információi szerint legfeljebb egy évvel később nyílhat lehetőség, amennyiben 2025-ben 3% felett lesz a GDP-növekedés. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagjaival. A tárca azt közölte, hogy a költségvetési helyzet javulásával a munkaadói adóterhek a következő években tovább csökkenhetnek.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden tárgyalóasztalhoz ült a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjaival. Bár már nagyon sok nyilatkozatot hallhattunk a kormány részéről a minimálbérről, a garantált bérminimumról, illetve ezek növekedési üteméről, valójában a kabinet csak most kezdte el a munkáltatói és munkavállalói szervezetek képviselőivel a bértárgyalásokat, amelyek nemcsak a jövő évről, de 2026-ról és 2027-ről is szólnak.

Ráadásul az idei év teljesen másképp alakul, mint az elmúlt időszakban, amikor a VKF keretein belül történtek a megbeszélések. A szokásos ügymenet szerint a vállalkozói és a munkavállalói képviseletek eltérő álláspontjai közelednek egymáshoz, most viszont nem erről volt szó. A kormány formálódó elképzeléseit ismerte meg a nyilvánosság az elmúlt hónapokban.

  • Kiderült, hogy a rendszeres kereset felét célozná meg a kormány a minimálbér tekintetében.
  • Sokáig úgy tűnt, hogy a garantált bérminimum néhány év alatt összeér a minimálbérrel, ám nagyon úgy látszik, hogy ez mégsem így alakul.
  • Azt is hallhattuk, hogy 2026-27-re elérjük az 1 milliós bruttó átlagkeresetet és az 1000 eurós minimálbért, az elmúlt hetekben viszont az körvonalazódik, hogy ez 2028-ra történik meg.

Most, hogy a kormány tervei körvonalazódnak, megosztották azokkal is, akiknek valójában tárgyalni kellene a bérekről.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Portfolio megkeresésére arról beszélt, hogy "több és kevesebb is volt, mint bértárgyalás" a keddi egyeztetés.

Még mindig modellekről egyeztettünk Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel. Arról, hogy 2025-ben, ’26-ban, ’27-ben és ’28-tól mivel számol a kormány

- mondta Palkovics.

Azt a nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy minden jelentős béremelésnek csak akkor van esélye, ha van mögötte gazdasági növekedés. Teljesítmény nélkül nem lesz bérkiáramlás – érzékeltette az egyeztetés légkörét Palkovics Imre.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel folytatott többórás megbeszélésen hangsúlyozta, reális, hogy 2028. január 1-től bruttó 1 millió forint legyen az átlagbér és 1000 euró a minimálbér. Ehhez a következő években jelentős gazdasági változásokra van szükség. Míg 2023-ban gazdasági visszaesés volt, idén pedig 1-1,5 százalékos gazdasági növekedés várható, a kormányzat szerint 2025-ben 2-4 GDP-bővülés, 2026-ban és 2027-ben 4-6 GDP-bővülés várható. Egészen pontosan ekkora növekedés bizonyosan szükséges lesz ahhoz, megvalósuljanak a béremelési tervek, miközben arra is ügyelnie kell majd a gazdasági döntéshozóknak, hogy a 3 százalék +/- 1 százalékos célszinttől ne távolodjon el az infláció.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint örömteli, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel és azután a gazdasági tárca államtitkáraival is tudtak egyeztetni a kormányzat bér és foglalkoztatási terveiről.

A fő üzenet mindenképpen az, hogy mindennek az alapja a gazdasági növekedés

- vélte Perlusz.

"Az erőltetett bérfelzárkóztatás nem megy majd állami segítség nélkül. Tevőlegesen is igényeljük a beavatkozást, az adó- és járulékterhek csökkentését, mint ahogy arra a korábbi hosszútávú bérmegállapodás idején 2017 és 2022 között volt példa. Akkor 5 százalék feletti reálbérnövekedés esetén 2 százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó" - mondta Perlusz.

A nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy jövőre ilyen segítségre nincs költségvetési mozgástér, de ha 2025-ben 3 százalék feletti lesz a gazdasági növekedés, akkor visszatérhetünk rá

- hangsúlyozta Perlusz.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedd délután megjelent közleménye szerint "a gazdaság fokozott bővülésének köszönhetően a költségvetés helyzete a következő években tovább fog javulni. Ez a folyamat megnyitja a lehetőségét annak, hogy a munkaadói adóterhek a következő években tovább csökkenjenek, ezáltal az adóék is alacsonyabb szintre csökkenhessen".

"Még átgondoljuk a lehetőségeinket, mert értelemszerűen 1-1,5 százalék közötti növekedésnél más a mozgástér a vállalatoknál is a béremelésre, mint 3 százalék feletti GDP-bővülésnél" – részletezte meglátásaikat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

Perlusz László óvatos a bérek alakulása kapcsán. Meglátása szerint az sem lenne jó, ha tömegesen mennének tönkre a vállalkozások az erőltetett béremelés miatt.

"1000 cég tűnik el hónapról-hónapra. A regisztrált társas vállalkozások száma 2022. szeptembere és 2024. szeptembere között 23 ezerrel lett kevesebb. Sok vállalkozás nem tudja tartani a lépést, a ritmust. Emiatt is óvatosabbnak kell lennünk a jövő évi béremelésekkel kapcsolatban, mert senki sem akar tömeges leépítéseket és vállalati csődöket" – összegzett Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. "Áttekintjük a lehetőségeinket, de jövőre még egy szerényebb béremelést tartunk kigazdálkodhatónak. Számot nem szeretnék mondani, de az biztos, hogy nagyobb mértékben emelnénk a minimálbért, mint a garantált bérminimumot."

A munkáltatók jelezték, ők is nyitottak egy 3 éves bérmegállapodásra, mert az kiszámíthatóbbá tenné a gazdasági tervezést.

A munkavállalók ugyanakkor már jövőre is tartanák magukat a kétszámjegyű béremeléshez, és annak mértékétől függően nyitottak arra, hogy 2026-ban és ’27-ben is más mértékű legyen a fizetésemelkedés.

A szakszervezetünk álláspontja továbbra is az, hogy 2025-re 10 százalékos garantált bérminimum, és 12 százalékos minimálbér emelést támogatunk

- mondta Palkovics Imre, utalva arra, hogy a kormány számításai alapján a következő években a minimálbér 12, míg a bérminimum 10%-kal nőne.

Szerintünk ezeket az emeléseket gazdaságilag is alá lehet támasztani. "Ennek érdekében növelni kell a cégek termelékenységét, amire adottak a remények szerint a kormány különböző intézkedési tervei. Amennyiben azonban a következő 3 évben nem teljesülnek a béremelési célkitűzések, meggyőződésünk, hogy a cégeknek még nagyobb munkaerőelvándorlással és az országból való kiáramlással kell majd szembesülniük" – hangsúlyozta Palkovics Imre.

A következő évek béremelési terveiről november 11-én ülnek majd újra tárgyalóasztalhoz a felek.

Addig a Nemzetgazdasági Minisztériumban is új modellszámításokat végeznek a lehetséges bérnövekedési pályákkal kapcsolatban. Az újabb, novemberi ülésen már ezekről fognak majd tárgyalni. Egyelőre az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a 2025-ös bérekről megállapodnak majd november végéig, december elejéig, a 2026-os, ’27-es és ’28-as fizetéseket illetően pedig olyan egyezség születhet, ami csak 3 százalék feletti gazdasági növekedés és kordában tartott, nagyjából 3 százalék körüli infláció esetén garantálja a további jelentős béremeléseket a legalacsonyabb fizetések terén.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Kasza Elliott-tal

Genuine Parts Co. - elemzés

2020 decemberében elemeztem a céget, akkor került fel a radaromra. Nem mondom, hogy azóta követem, de egy jó ideje már figyelem, két okból: 68 éves osztalékemelési múltja van, ezzel a har

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni!
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
covid-19-koronavirus-jarvany-vilagjarvany-koronavirus-eredete-koronavirus-kutatas-laboratorium