Idén 70-80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban
Gazdaság

Idén 70-80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban

MTI
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány mintegy 800 ezer gépjárművet, köztük több mint 400 ezer személygépkocsit érint; az év végi váltási időszakban 70-80 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők.

2-2,5 millió autós teljesen passzív a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításával kapcsolatban. Kétharmaduk azért nem néz körbe az ajánlatok között, mert túl bonyolultnak tartja a folyamatot, elsősorban ezen kell változtatnia a piacnak

- számoltunk be múlt héten egy biztosítói sajtótájékoztatóról, amelyen a közelgő, immár csak 400 ezer autóst érintő kgfb-kampányról is szó esett.

Most Kozma Gábor, az Insura.hu biztosításközvetítő vezérigazgatója arról beszélt, hogy a gépjárművek üzembentartóinak tavalyhoz képest legfeljebb 5 százalékos díjemelkedésre kell felkészülniük.

Az újonnan megkötött online szerződések éves átlagos díja a személygépkocsik esetében 33-35 ezer forint körül alakul majd,

de a piaci verseny utóbbi időben megfigyelhető élesedése miatt akár az átlagdíjak csökkenése is bekövetkezhet - tájékoztatta az MTI-t.

A független biztosításközvetítő vezetője felhívta a figyelmet, hogy a kampányban várható átlagdíj jelentősen alacsonyabb az évközi váltók éves átlagdíjánál, ami az előző negyedévben az Insura.hu adatai szerint közel 61 ezer forint volt. A különbséget főként az érintett autók speciális összetétele magyarázza, január elsejével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig csaknem 95 százaléka a legkedvezőbb, B10 bónusz fokozattal rendelkezik.

A teljes állománynak ugyanakkor csak mintegy harmada tartozik a legkedvezményesebb körbe.

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke jelezte: a kgfb-vel foglalkozó 12 biztosító idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki év végi tarifáit. Az érintett ügyfelek ezután tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.

A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december 1-jén éjfélig van lehetőség.

Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, de a FBAMSZ elnöke azt javasolja, hogy az ügyfelek az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését a meglévő szerződés felmondásával együtt intézzék, ne hagyják az ünnepi időszakra.

A szakértő felidézte: az autósok 2010 előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta akár újonnan, akár használtan megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani. Így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

Címlapkép forrása: Richard Baker / In Pictures via Getty Images

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Kasza Elliott-tal

Genuine Parts Co. - elemzés

2020 decemberében elemeztem a céget, akkor került fel a radaromra. Nem mondom, hogy azóta követem, de egy jó ideje már figyelem, két okból: 68 éves osztalékemelési múltja van, ezzel a har

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni!
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
covid-19-koronavirus-jarvany-vilagjarvany-koronavirus-eredete-koronavirus-kutatas-laboratorium