Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Bár a kereskedelempolitikáról mindenütt vitáznak, ritkán tárgyalják ezt a kérdést őszintén. Ahelyett, hogy a költségekre és az előnyökre összpontosítanának, a témát durván a „külföldi” versus „hazai” termelés kérdésének állítják be. A gazdasági nyitottságról szóló érdemi vita hiánya katasztrofális következményekkel jár. A kialakult új konszenzus csak bajt okozhat.
Emlékezzünk vissza a két amerikai elnökjelölt első (és valószínűleg egyetlen) vitájára. Az egyetlen érdemi, politikailag releváns történés az első percekben volt, amikor Kamala Harris forgalmi adóként jellemezte a Donald Trump által javasolt, az importra kivetendő 20%-os vámot (a Kínából származó importra pedig 60%-os vámot). Trump azt válaszolta, helytelenül, hogy ennek költsége a külföldi gyártókat és nem az amerikai állampolgárokat terhelné. Amikor azonban helyesen rámutatott, hogy Joe Biden elnök (nagyrészt) folytatta az általa megkezdett vámpolitikát, Harrisnek nem volt válasza. Egyszer azonban a demokratáknak is meg kell vizsgálniuk a kérdést, mert a helyes kereskedelempolitika döntő fontosságú mind a politika, mind a gazdaság egészsége szempontjából.
Szerencsére a kutatók rengeteg empirikus bizonyítékot mutattak ki a kereskedelem hatásairól, és meglepően kevés ellentmondás látható az eredményekkel kapcsolatban.
- A Trump-vámokról szóló legátfogóbb tanulmány (amelynek David Autor, Anne Beck, David Dorn és Gordon Hanson a szerzői) szerint ennek a politikának nem volt pozitív hatása a feldolgozóipari foglalkoztatásra, amelyet elvileg védenie kellett volna.
- Ami még rosszabb, a más országok által válaszintézkedésként bevezetett megtorló vámok miatt Trump ezen politikája számos más ágazatban munkahelyek megszűnését eredményezte.
A vámok azonban növelték a republikánus szavazatokat azokban a térségekben, ahol a dolgozókat „megvédték”. Ez a vámpolitika tehát a gazdaság kárára hozott politikai hasznot.
A republikánusoknak előnyös politikai hatás nem lehetett volna ok arra, hogy Biden folytassa ezt a vámpolitikát. Ám amikor hivatalba lépett, az amerikai termelés ösztönzésének és a Kínával szembeni kemény fellépésnek a retorikája dominált. Bármilyen „engedmény” felajánlása Kínának – ami valójában az amerikai fogyasztóknak jelentett volna engedményt – kontraproduktívnak tűnt.
Trump új vámjavaslatai radikálisabbak az első elnöki ciklusa alatt bevezetett intézkedésekhez képest, és sokkal nagyobb veszélyeket hordozhatnak. Először is, az árakra gyakorolt hatások sokkal nagyobbak lennének, ami jelentősebb jóléti veszteségeket okozna.
A 10%-os vám (a fele annak, amit Trump akar) átlagos fogyasztóra háruló éves költségei a progresszív Center for American Progress 1500 dolláros becslésétől a National Taxpayers Union 2600 dolláros számításáig terjednek.
A vámok elméleti és gyakorlati problémákat is felvetnek.
A legtöbb termék összetett ellátási láncok eredménye, és ennek egyik szakasza Kínában lehet még akkor is, ha a végső gyártás vagy összeszerelés máshol történik.
- Ezért fordítanak nagy figyelmet a Mexikóból és Vietnamból érkező amerikai import megugrására egy olyan időszakban, amikor ezek az országok is többet vásárolnak Kínából.
- Hasonlóképpen, az amerikai generikus gyógyszerek nagy része Indiából származik, de az indiai gyártók Kínából származó vegyi anyagokat használnak. Ezeket a termékeket is meg kellene adóztatni? Az amerikaiak bizonyára nem szívesen fizetnének többet a gyógyszereikért. Ha egyes gyógyszerek megfizethetetlenné válnak, akkor annak a magasabb megbetegedési és halálozási mutatók lesznek a megjósolható következményei.
Ha a kereskedelem kérdése jön szóba, a vámokról mindig vitázni szoktak. Jó hasonlat a repülőgép szárnyán felgyülemlett jég: ha abból kevés van, az lehet, hogy nem számít, de van egy szint, aminél a repülőgép már nem fog repülni.
Készek vagyunk súlyos károkat okozni az amerikai gazdaságnak – és vele együtt a világgazdaságnak – egy olyan politikával, amelynek feltételezhető hatásához képest az 1930-as Smoot-Hawley-törvény következményei szerénynek tűnnek?
Tekintettel ez utóbbi intézkedésnek a katasztrofális globális válság előidézésében játszott szerepére, a válasznak nyilvánvalónak kellene lennie.
Sajnos az új konvencionális nézet a szabadkereskedelmet a hitelét veszett „neoliberális” ideológia veszélyes részének tekinti, amelyet az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei a hidegháború után kényszerítettek másokra. A szabadkereskedelem elleni támadások a jobb- és a baloldalról egyaránt érkeznek. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a neoliberalizmus elleni támadásokat ideológiájuk központi elemévé tették, azzal érvelve, hogy a gazdasági nyitottság a hagyományos társadalmi értékek felbomlásához vezet. Hasonlóképpen, a baloldal már régóta káros hatásokat tulajdonít a neoliberalizmusnak, és a Bidenhez hasonló centristák arra a következtetésre jutottak, hogy hasznukra válhat, ha olyan témákkal foglalkoznak, amelyeknél a jobb- és a baloldal egyetért.
A józan észhez való visszatérésnek két útja van. Az egyik a protekcionista kísérlet végigvitele, majd az eredmények mérlegelése, amelyek közé a munkahelyek tömeges megszűnése, valamint az is beletartozna, hogy az elégedetlenség és az instabilitás szerte a világban szétterjed. Ez az 1930-as évek fájdalmas időszakának újrajátszása lenne, amely annak felismeréséhez vezetett, hogy a kereskedelem széles körű jólétet teremt. A közvélemény-kutatások 50-50% esélyt adnak arra, hogy az amerikaiak november 5-én ezt az utat választják.
A másik lehetőség a kereskedelem hatásainak komoly, tényeken alapuló megvitatása. Elméletileg a politika magyarázata könnyű lenne. A kompromisszum a kormányzati kiadásoknak a forgalmi adóval egyenértékű finanszírozása, illetve a jövedelemadóra való támaszkodás között áll fenn. A választóknak tudniuk kell, hogy a protekcionizmus erősen regresszív. Az alacsony és közepes jövedelműeket aránytalanul nagy mértékben sújtják a vámok, míg a magas keresetűeket meg sem érzik azokat.
Ki lehet-e hozni ezt a vitát az akadémiai folyosókról? Bár az Egyesült Államokban nincs hagyománya a szövetségi népszavazásoknak, képzeljük csak el, hogyan reagálnának a választók, ha közvetlenül megkérdeznék őket, hogy támogatnának-e egy sokkal magasabb fogyasztási adót. A "populizmusra" a legjobb válasz az, ha van bátorságunk megkérdezni az embereket konkrét kérdésekről, és a vámok ügye a legsürgetőbb téma. Egy valódi vita a kereskedelemről végtelenül kedvezőbb opció lenne egy globális összeomlást okozó vámháborúhoz képest. Nyilvánvaló, hogy mi közül lehet választani, és Harrisnek eszerint kell döntenie.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Harold James
A Princeton Egyetem történészprofesszora, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) történésze. Számos könyv szerzője, amelyek többek között a két világháború közötti Németország vagy az IMF történetével, az európai monetáris unióval, illetve a globalizáció kérdésével foglalkoznak.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
