Elkerülhetetlen az érdemi nyugdíjreform - Itt a javaslat

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) vállalásai között továbbra is szerepel a nyugdíjrendszer 2025. március 31-éig végrehajtandó reformja, amelynek előkészítése érdekében a kormány felkérésére az OECD szakértői elkészítették a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságának és méltányosságának javítása érdekében szükségesnek tartott átalakításokra vonatkozó javaslataikat. A jelentést a megrendelő magyar kormány ugyan vállalásával ellentétben nem hozta nyilvánosságra és nem kezdeményezett róla társadalmi egyeztetést, az OECD honlapján azonban elérhetővé vált a javaslatcsomag.

Ennek alapján az első magyar szakértői reakciókról tudósító médiumok megkeresték a nyugdíjrendszer működéséért felelős Pénzügyminisztériumot, de az onnan kapott és többször megismételt lakonikus válasz szerint a kormányzat (az RRF-ben kifejtett álláspontjával szemben) már nem tartja szükségesnek a nyugdíjrendszer átalakítását, mert az a hivatalos megítélés szerint megfelelően működik. Az OECD javaslatait pedig egyébként sem fogadják el (indoklás továbbra sincs).

A kormányzati elutasítás ellenére érdemes részleteiben is megvizsgálni, hogyan értékelik a legfejlettebb 38 államot felölelő OECD szakértői a magyar nyugdíjhelyzetet, és miként látják lehetségesnek a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát és méltányosságát biztosítani. Előbb-utóbb ugyanis biztosan szükség lesz a nyugdíjrendszer működésébe történő beavatkozásra.

A jelentés indokolatlanul derűlátó magyar kincstári optimizmust tükröző általános helyzetértékeléséről és a jelentésben foglalt konkrét javaslatok értékeléséről már olvasható az elemzésem, míg ebben az írásomban az OECD által szükségesnek tartott kiegészítő intézkedéseket vizsgálom meg.

Az OECD-jelentés záró fejezetében több kiegészítő módosítás lehetőségét is elemzik a nemzetközi szakértők, így

• a rángatózó nyugdíjskála kiegyenesítését, emellett a bruttó bérek figyelembevételét a nyugdíjjogosultságok felhalmozása terén,
• a nyugdíjbavonulási korcentrum növelését célzó intézkedéseket,
• az önkéntes nyugdíj-előtakarékossági megoldások támogatását, továbbá
• a demográfiai kockázatok körében a termékenység növelésére irányuló intézkedéseket.

A nyugdíjskála szaggatottsága

A kormányzati cselekvési szándék fennállása esetén a kiegészítő javaslatok közül könnyen és kockázatmentesen megvalósítható lenne a nyugdíjskála kiegyenesítése, amelyet a magyar szakértői konszenzus is régóta szükségesnek tart. Büszkeségre okot nem adó hungarikumként ugyanis Magyarországon az egyes szolgálati évek különböző mértékkel számítanak be a nyugdíjszámítás során alkalmazandó nyugdíjszorzó százalékos értékébe.

A magyar nyugdíjrendszerben az első húsz év szolgálati idő majdnem kétszer annyit ér, mint a második húsz év, ami egyfajta számítási perverzió.

A nyugdíj összegére ugyanis a hosszabb szolgálati időnek kellene nagyobb növelő hatást gyakorolnia, vagyis a rövidebb szolgálati idő súlyának kisebbnek kellene lennie. Az első húsz év 53%-ot ér, a második húsz év viszont nem 53%-os, hanem csak 27%-os súllyal szerepel a nyugdíjskálában, mert a 20 év után járó 53%-os szorzó 40 év után nem 106%-os, hanem csak 80%-os szorzóra nő.

A skálán belül az egyes évek jelentősége is ingadozik, egy évnyi idő hol 1%-ot, hol 1,5%-ot, hol 2%-ot ér a nyugdíjszorzóban.

A linearitás teljes hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjrendszerünkből teljes mértékben hiányzik az előre jelezhetőség, az átláthatóság, az áttekinthetőség.

Hogyan lehet ezt orvosolni? Nagyon egyszerűen: minden szolgálati évnek azonos súllyal kell szerepelnie. Ha minden évhez egységesen két százalékpontos mérték tartozik, akkor a szolgálati idő hosszával egyenes arányban nőhet a nyugdíj.

A jelenleg hatályos mértékek miatt a szaggatott nyugdíjskála hozzájárul a magyar nyugdíjszámítási eljárás átláthatatlanságához.

A skála kiegyenesítése után viszont minden egyes év 2%-os súlyt képviselne.

A nyugdíjskála jelentőségének megértéséhez célszerű áttekinteni a magyar nyugdíjszámítási eljárás főbb elemeit. Az öregségi nyugdíj összege (a nők kedvezményes nyugdíjának összege is) változatlanul két tényezőtől függ:

• az elismert szolgálati időtől,
• és a számított havi nettó életpálya-átlagkereset összegétől.

Ennek tükrében a nyugdíj induló összegének számítási képlete megtévesztően egyszerűnek látszik:

• a nyugdíjmegállapítás kezdő napjáig megszerzett összes szolgálati idő teljes években (365 naptári naponként) mért tartamától függő, a nyugdíjskála szerinti százalékos mértékű nyugdíjszorzóval meg kell szorozni
• - az 1988. január 1. és a nyugdíjmegállapítás kezdőnapja között szerzett, nyugdíjjárulék alapját képező bruttó keresetekből több bonyolult lépésben számított havi nettó életpálya-átlagkereset összegét.

Amint látható, a nyugdíjskálának meghatározó szerepe van, hiszen a nyugdíj összege az életpálya-átlagkeresetnek a skála szerinti százaléka lesz.

Az OECD szakértői ugyan nem említették, de a nyugdíjskálával kapcsolatban két további tényezőt is érdemes felülvizsgálni bármilyen reformintézkedésre kerülne is sor a jövőben.

• Az első tényező, hogy a nyugdíjszorzó százalékos mértékét csak a szolgálati idő egész években kifejezett tartama befolyásolja, a tört évek a számítás során elvesznek. Ha valakinek például 15.890 nap a szolgálati ideje (ami 365-tel elosztva 43,53 év, vagyis 43 év 195 nap), akkor a nyugdíját a 43 egész évhez tartozó 86%-os nyugdíjszorzóval számítják. A fél évnyi (195 napnyi) többlet a nyugdíjszorzót nem növeli. Ennek orvoslása szintén nagyon egyszerű lenne: a törtévek is növelhetnék a nyugdíjszorzót, ez esetben például a 43 évhez tartozó 86% és a 44 évhez tartozó 88% közötti arányosítással 87,08%-ra. Amíg a jogszabályok nem változnak, külön figyelmet célszerű fordítani a nyugdíjigénylés optimális időzítésére a szolgálati idő egész évben kifejezett tartamát is számításba véve.
• A második tényező, hogy a nyugdíjskála szerinti nyugdíjszorzó maximális mértéke csak 100% lehet akkor is, ha valaki 50 évnél hosszabb szolgálati időt szerezne az élete során a nyugdíja igényléséig. A törvényhozói megfontolás nyilván az lehetett e felső korlát meghúzásakor, hogy egyrészt a rendelkezés megalkotása idején, 1997-ben az akkor várható rövidebb élettartamok az 50 év szolgálati idő elérését eleve valószínűtlenné tették, másrészt még ma is csak olyan ember érhet el ilyen hosszú szolgálati időt, aki nem 65 évesen, hanem a korhatára betöltését követően akár több évvel elhalasztva igényli a nyugdíját, és ilyen esetben a nyugdíjbónusz úgyis megilleti (amely a korhatár betöltését követően szerzett minden 30 nap szolgálati idő után a nyugdíj 0,5%-a). Valószínűleg nagyobb motivációt jelentene azonban a halasztott nyugdíjigénylésre, ha nem csak a nyugdíjbónusz, hanem az 50 évnél hosszabb szolgálati időre járó arányosan magasabb nyugdíjszorzó is növelhetné a nyugdíj összegét.

A bruttó bérek figyelembevétele

Az OECD-jelentés megállapítja, hogy a magyar nyugellátást "szokatlan módon" a nettó bérek alapján számítják, miközben más OECD-országokban a bruttó béreken alapul a számítás.

Így Magyarországon a szja-kulcs vagy a munkavállalóijárulék-kulcs bármilyen emelése automatikusan csökkenti a jövőbeni nyugdíjakat, mert csökkenti a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló nettó kereseteket. Ez az adó- vagy járulékkulcsok esetleges változását követően a jövőben megállapítandó nyugdíjak nem szándékolt csökkenéséhez vezethet.

További problémát okoz a nyugdíjmegállapítás és a nyugdíjkarbantartás eltérő eljárásrendje. Magyarországon a nyugdíjak alapját képező havi nettó életpálya-átlagkereset összegének számítása során az 1988 óta szerzett keresetek évenként nettósított összegét a nyugdíjmegállapítás évét megelőző év országos nettó átlagkereseti szintjéhez igazítják a valorizálás (értékkövetés, felértékelés) révén, így az új nyugdíjak igazodnak a magyar keresetek alakulásához. A megállapított nyugdíjak viszont már nem, mert az összegüket évente csak az infláció mértékével emelik.

Az OECD szakértői az ebből fakadó problémák megoldására a következő megoldási javaslattal élnek:

• a nyugdíjjogosultság a nyugdíjskála kiegyenesítése révén évente azonos mértékben növekedjék (ezt teljesen támogatható törekvésnek tartom),
• a nyugdíjszámítás során a nyugdíjskála szerinti nyugdíjszorzóval ne a nettó, hanem a bruttó életpálya-átlagkeresetet szorozzák meg (megítélésem szerint azonban a bruttó nyugdíjszámításra való átállás ennél sokkal bonyolultabb és nem kockázatmentes folyamat, az ezzel kapcsolatos magyar jogszabályokat egyébként kidolgozták, hiszen 2016-ban majdnem felbruttósították a nyugdíjrendszert, de a hatályba lépés előtti utolsó pillanatban hozott politikai döntés nyomán elállt a törvényhozó a módosítástól),
• ennek ellenére a nyugdíj maradjon adómentes juttatás (ez teljesen érthetetlen javaslat, hiszen a nyugdíjak felbruttósítása után egyértelműen jövedelemadó- és járulék-köteles juttatássá válna a nyugdíj),
• a nyugdíjmegállapítás során alkalmazott valorizációs eljárás és a nyugdíjkarbantartás során alkalmazott inflációs emelés maradjon változatlan (ez végképp érthetetlen javaslat, hiszen a nyugdíjrendszer méltányossági problémáit, legfőképpen a nyugdíjasok relatív elszegényedését konzerválná). A valorizációt legfeljebb úgy módosítaná a javaslat, hogy az értékkövetés során nem a nyugdíjmegállapítás évét megelőző év országos nettó kereseti szintjét, hanem egy hároméves mozgó kereseti átlagot kellene figyelembe venni (amivel jottányit sem jutnánk közelebb a méltánytalanságok felszámolásához).

A nyugdíjbavonulási korcentrum

A nyugdíj igénybevételét a nyugdíjkorhatártól, a nyugdíjkorhatár betöltése előtt igénybe vehető ellátási lehetőségektől, a nyugdíj melletti munkavégzés feltételeitől és lehetőségeitől, a nyugdíjigénylő egészségi és családi állapotától függően számtalan tényező befolyásolhatja. Minden állam a minél későbbi nyugdíjba vonulást preferálja, hiszen így az emberek jellemzően hosszabb ideig maradnak járulékfizetők és rövidebb ideig lesznek nyugdíjasok.

Az OECD szerint a nemzetközi gyakorlatban a munkaerőpiacról való kilépést késleltető intézkedések közé tartoznak a nyugdíjkorhatár emelésével, a nyugdíjigényléshez szükséges életpálya hosszára vonatkozó követelmények növelésével, a korai, illetve a halasztott nyugdíjba vonulásért járó büntetések, illetve bónuszok alakulásával kapcsolatos szabályok.

A magyar Nők40 kapcsán megjegyzik, hogy e korhatár előtti igénybe vehető nyugdíj összegét nem terheli levonás, ezért megsérti az ekvivalencia elvét, vagyis leegyszerűsítve azt, hogy a befizetett járulékok és a kifizetendő nyugdíjak biztosításmatematikai szempontból egyensúlyban legyenek. A levonás bevezetésével, vagy a fő OECD-javaslatcsomagban említett egyéb korlátozások bevezetésével (életkori korlát beiktatása, a kedvezményes nyugdíjra jogosító idő növelése) a nők kedvezményes nyugdíját is csak idősebb korban lehetne igénybe venni, ami automatikusan feljebb tolná a nyugdíjbavonulási korcentrumot a nők esetében is.

Az OECD a későbbi nyugdíjba vonulás költségvetési szempontból takarékos ösztönzése érdekében a jelenlegi nyugdíjbónusz-rendszer megváltoztatására is javaslatot tesz. Jelenleg a nyugdíjkorhatár betöltése utáni időszakra halasztott nyugdíjigénylés esetén a korhatár betöltését követően szerzett minden 30 nap szolgálati idő után fél százalékos nyugdíjemelés jár, így aki nem 65 évesen, hanem például 66 éves kora betöltésétől kéri a nyugdíját, akkor részére a nyugdíj számított összegét 6%-kal meg kell növelni.

A nemzetközi szakértők szerint ez drága megoldás, hiszen így élete végéig magasabb nyugdíjban részesül az érintett személy. A nyugdíj összegébe beépülő növelés helyett ezért egyösszegű bónuszra tesznek javaslatot, mert ennek csak korlátozott hatása lenne az államháztartásra. A javaslat különösen azok tetszését nyerhetné el (ha valaha is megvalósulna), akik rövidebb várható élettartamra számítanak, mert így egy összegben és azonnal hozzájutnának az egyébként csak évek alatt, a nyugdíj magasabb összegében, azaz részletekben megjelenő plusz juttatáshoz.

Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy a halasztott nyugdíjigénylésnél jelenleg előnyösebb, ha valaki a korhatára betöltésével igényli a nyugdíját, majd nyugdíjasként dolgozik tovább.

A nyugdíj melletti kereset ugyanis Magyarországon minden jogviszonyban járulék- és szocho-mentes, így az érintett nyugdíjasnak kettős jövedelemforrása lehet: a nyugdíja és mellette a járulékmentes keresete.

E tekintetben a közszférában részlegesen még mindig érvényesülő korlátozások eltörlésével ösztönözhető a nyugdíjas munkavállalás, amely előtt a versenyszférában már semmilyen akadály sincs.

A nyugdíjbavonulási korcentrum emelésére irányuló javaslatok a fentiek alapján csak szerény mértékben lennének képesek arra ösztönözni az embereket, hogy minél később igényeljék a nyugdíjukat. A férfiak nyugdíjbavonulási korcentruma így valószínűleg mindaddig 65 év maradhat, amíg a korhatár nem emelkedik, a nők esetében viszont a kedvezményes nyugdíj igénybevételi népszerűsége 62 évre csökkenti az átlagos nyugdíjba vonulási életkort.

Az öngondoskodási pillér erősítése

E fejezet bevezetője szerint a magyar nyugdíjrendszer a felosztó-kirovó elvre, azaz folyó finanszírozásra épülő állami nyugdíjpillér mellett tartalmaz egy tőkefedezeti elvre épülő öngondoskodási pillért, amely révén „az egyének jövőbeli nyugdíjjövedelmét biztosító vagyon felhalmozódik”. Ha a magyar nyugdíjrendszer reformja megvalósul, akkor annak eredményeként az állami nyugdíjrendszertől várható nyugdíjváromány csökkenni fog, így az öngondoskodás jelentősége felértékelődik.

Az OECD szerint Magyarországon öt különböző önkéntes nyugdíj-előtakarékossági lehetőség létezik, beleértve az egyéni és a foglalkoztatói nyugdíjbiztosításokat.

A nyugdíjcélú öngondoskodás magyarországi eszközeinek nemzetközi elemzése sajnos már itt téves kiindulópontot választ, hiszen a lehetőségek között sorolják föl

• a 2010-ben visszaállamosított, így de facto megszüntetett magánnyugdíjpénztári rendszert (amelyben a 2010-es 3,1 millió tagból 2024-re már csak 51 ezren maradtak az összesen mindössze két, a túlélésért folyamatosan küzdő magánnyugdíjpénztárban), és
• a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató szervezetet, amelynek első és utolsó mohikánja éppen 2024-ben szűnt meg (miközben már korábban is szüneteltette a tevékenységét).

Az OECD a tanulmány készítésének időpontjában még nem tudhatta, de az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is súlyos megpróbáltatásra készülhet 2025. január 1-jétől, ha a nyugdíjpénztári számlákon halmozódó megtakarításokat (összesen 2134 milliárd forintot) adómentesen át lehet irányítani ingatlanpiaci vásárlásra vagy ingatlanhitel törlesztésre. Erről ebben a cikkemben írtam részletesen.

Vagyis a nemzetközi szakértői javaslat szerint figyelembe vehető öt lehetőségből

- kettő megszűnt (foglalkoztató nyugdíj) vagy megszűnőben van (magánnyugdíjpénztár),

- a harmadik lehet, hogy jövőre már a végnapjait éli (önkéntes nyugdíjpénztár),

- a negyedik annyira népszerűtlen, hogy csak néhány tízezren élnek vele (nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz)).

Lényegében egyetlen megoldás (nyugdíjbiztosítás) említhető, amely kellően népszerű és biztonságos ahhoz, hogy közel ötszázezer ember jövőbeni nyugdíjkiegészítéséhez érdemben képes legyen hozzájárulni.

Ezért az OECD e téren tett kiegészítő javaslatait alapjaiban kell újraírni ahhoz, hogy figyelembe lehessen venni őket. Azt a javaslatot is, amely szerint a magyar rendszerből fájdalmasan hiányzó foglalkoztatói nyugdíjpillér létrehozását célszerű megfontolni. A javaslattal teljes mértékben egyet lehet érteni, viszont az OECD által említett feltételek miatt egy ilyen pillér létrehozása a távoli jövőbe helyeződne, miközben a javaslat egyes elemei az egyébként is rogyadozó öngondoskodás pillérét még tovább gyöngítenék.

A javaslat szerint ugyanis

• a foglalkoztatói nyugdíjpillér bevezetése akkor lehetne esedékes, ha a nyugdíjasok várható jövedelmi szintje jelentősen csökkenne (amit a kormányzat nyilván csak végszükség esetén lenne hajlandó elismerni), ráadásul
• a foglalkoztatói nyugdíjpillér felépülése (a munkavállalók tömeges belépése) az egyéb nyugdíj-előtakarékossági lehetőségekre biztosított adóelőnyök megszüntetésével járna együtt, vagyis a foglalkoztatói nyugdíjpillér az öngondoskodási nyugdíjpillér kárára erősödhetne.

A termékenység növelésére irányuló javaslatok

A kiegészítő javaslatok utolsó elemeként a termékenység javulását elősegítő lehetőségeket elemzi az OECD. Önmagában a termékenység vizsgálata azonban csak részben magyarázhatja a magyarországi demográfiai folyamatokat, ehhez a mortalitási, morbiditási és migrációs mutatókat is elemezni (lenne) szükséges.

A szakértői anyag szerint Magyarországon a költséghatékonyság javítása érdekében

• a családtámogatásra fordított kiadások célzottabbá tehetők,
• mindenekelőtt erősíteni kell a gyermeknevelést szolgáló infrastruktúra állami fejlesztését, többek között a kisebb településeken,
• támogatni kell a kisgyermekes szülőknek kínált gyermekgondozási szolgáltatások rugalmasságát, és a személyzet képzettsége és képzése révén tovább kell javítani a gyermekgondozás minőségét.

Az OECD adatai szerint Magyarországon a családtámogatásokra fordított közkiadások kétharmadát pénzbeli juttatásokra és adómentességre fordítják, és csak egyharmadát szánják a szolgáltatásokra (például gyermekgondozásra) szemben az OECD-átlag 43%-ával. Külön kiemelik, hogy 2022-ben a háromévesnél fiatalabb gyermekek mindössze 13%-a vett részt hivatalos gyermekgondozásban, ami messze elmarad az uniós átlagtól. Norvégiában, Svédországban, Németországban, Japánban és Belgiumban kísérletek során megállapították, hogy a kora gyermekkori nevelés és gondozás pozitív hatással van a termékenységre és a kisgyermekes szülők és a nagyszülők munkaerő-piaci részvételére, ami hozzájárul a járulékalap növeléséhez és a nyugdíjjal kapcsolatos kiadások és bevételek közötti egyensúlyhiány csökkentéséhez. Ezzel szemben a gyermekes családoknak nyújtott pénzbeni támogatások csak mérsékelten képesek befolyásolni a termékenységet.

Az OECD szakértői ezen túlmenően más javaslattal nem szolgálnak a magyarországi termékenység javítása érdekében, így csalódást okozhat a demográfiai folyamatok jobbra fordulásában reménykedő olvasónak, aki azzal szembesül, hogy a magyar családtámogatási politika a beleölt komoly állami erőforrások dacára nem tud érdemi eredményt felmutatni, hiszen 2024-ben minden idők egyik legrosszabb teljes termékenységi mutatója várható.

A termékenység ugyan a 2000-es évek elején elért mélypontokról a hatalmas állami erőfeszítések hatására kicsit javult (a teljes termékenységi ráta 2021-ben 1,59 volt, 2022-ben és tavaly viszont 1,53-ra csökkent, vagyis 100 termékeny korú hölgynek 153 gyermeke volt, idén pedig ismételten 1,3 közelébe süllyedhet a mutatószám). A kívánt érték a köztudatban rögzült 2,1-es termékenységi arányszám lenne, csakhogy ez sem fordíthatná meg a fogyást, hiszen sokkal kevesebb szülőképes korú nő még sokkal nagyobb egyéni gyermekvállalási hajlandóság mellett sem képes annyival több gyermeket szülni és fölnevelni, mint amennyi kiesik az anyák sokkal kisebb létszáma miatt.

És mitől nőne a gyemekvállalási hajlandóság, ha a pandémiától, a szomszédunkban és távolabb dúló háborúktól, az előző években elszabadult inflációtól, a magyar gazdaság és társadalom meglehetősen borús kilátásaitól szoronganak a reménybeli kismamák? A magyar társadalom elöregedése mindezek következtében olyan tény, amelyet legfeljebb a hazánkba irányuló tömeges bevándorlás lenne képes fékezni, de ennek a kapunak a kinyitására a belátható jövőben feltehetően nincs és nem is lesz politikai szándék.

A nyugdíjkassza finanszírozási kockázatai e demográfiai folyamatok következtében 2035-től erőteljes növekedésnek indulnak, majd 2040-2041 körül, a második világháború után született legnagyobb létszámú évjáratok (a Ratkó-unokák) nyugdíjba áramlásával tetőznek.

Legkésőbb addig szükség lesz egy érdemi nyugdíjreform bevezetésére, mert a demográfiai csapda ránk csapódása – a társadalom elöregedése, az idősek létszámának és arányának erőteljes növekedése, a gyermekek és fiatalok arányának csökkenése – elkerülhetetlenül bekövetkezik legkésőbb a 2030-as évek végén.

Az OECD szakértői javaslatainak elemzése kapcsán bemutatott folyamatok következtében a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának és méltányosságának javítására irányuló reformintézkedések már rövid távon sem lesznek elkerülhetőek, hiába tűnik most a kormányzati kommunikáció tükrében úgy, hogy a nyugdíjrendszer hosszabb távon is képes nagyobb döccenők nélkül működni.

Címlapkép forrása: Shutterstock