Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Az évszázad elején a jegesmedve volt a klímaapokalipszis jelképe. A tüntetők jegesmedvének öltöztek, míg Al Gore 2006-os, Kellemetlen igazság című filmje egy szomorú, animált jegesmedvét mutatott, amint a halálba sodródik. A Washington Post arra figyelmeztetett, hogy a jegesmedvéket a kihalás fenyegeti, a Természetvédelmi Világalap vezető tudósa pedig azt állította, hogy egyes jegesmedve-populációk 2012-re már nem lesznek képesek szaporodni.
Aztán a 2010-es években a kampányolók egyszerűen már nem beszéltek a jegesmedvékről. Hogy miért? Mert az évekig tartó félrevezetés után végül lehetetlenné vált számukra, hogy figyelmen kívül hagyják azt a számos bizonyítékot, amelyek szerint a jegesmedvék globális populációja jelentősen megnőtt, az 1960-as évekbeli 12 ezerről napjaink 26 ezres létszámára. (A fő ok? Az emberek sokkal kevesebb jegesmedvére vadásznak).
Ugyanez történt az ausztráliai Nagy-korallzátony esetében is. A kampányolók évtizedeken át azt harsogták, hogy a zátony a tenger hőmérsékletének emelkedése miatt elpusztul. A 2009-es hurrikán okozta jelentős károkat követően a koralltakaró mérete a hivatalos ausztrál becslések szerint 2012-ben elérte a mélypontot. A médiát elárasztották a „Nagy-korallzátony katasztrófájáról” szóló állítások, és a tudósok azt jelezték előre, hogy a zátony 2022-re megtizedelődik. A Guardian még egy nekrológot is közreadott.
A legfrissebb hivatalos statisztikák azonban teljesen más képet mutatnak. Az elmúlt három évben a Nagy-korallzátony takarója nagyobb volt, mint a feljegyzések 1985-ös kezdete óta bármikor, és 2024-ben új rekordot ért el. A jó hírek azonban a rémhírekhez képest csak töredéknyi műsoridőt kapnak.
Egy gyakran visszatérő klímatéma a kis csendes-óceáni szigetek állítólagos eltűnése a tengerszint emelkedése miatt. 2019-ben António Guterres ENSZ-főtitkár egészen Tuvaluba repült a Time magazin címlapfotójáért. Öltönyben, combig érő vízben állva demonstrálta „süllyedő bolygónkat”. A kapcsolódó cikk pedig arra figyelmeztetett, hogy Tuvalut – és a hozzá hasonló szigeteket – a tengerszint emelkedése „teljesen eltünteti majd a térképről”.
Idén nyáron a New York Times végül megírta az általa „meglepőnek” nevezett éghajlati híreket: eszerint szinte az összes atollsziget mérete növekszik. Valójában a tudományos szakirodalom már több mint egy évtizede mutatja ki ezt a jelenséget. Miközben a tengerszint emelkedése erodálja a szárazföldet, az alacsonyan fekvő partokon további, régi korallokból származó homokot mosnak fel. Kiterjedt tanulmányok már régóta bizonyítják, hogy ez a felhalmozódás erősebb, mint az éghajlat okozta erózió, ami azt jelenti, hogy Tuvalu szárazföldi területe növekszik.
A klímaváltozás valós jelenség, amit az ember okoz. Olyan kihívás, amely ésszerű intézkedéseket követel meg.
A kampányolók azonban nagy mértékben rossz szolgálatot tesznek az ügynek azzal, hogy nem hajlandóak elismerni azokat a bizonyítékokat, amelyek megkérdőjelezik az erősen apokaliptikus világképüket.
Mindezek a téves állítások összeadódnak, és alakították ki azt a klímapánikot, amely ahhoz vezetett, hogy a politikusok olyan klímavédelmi jogszabályokat fogadtak el, amelyek ma már évente több mint 2 ezer milliárd dollárba kerülnek a világnak egy csekély haszonért.
Ma a gyilkos hőhullámok jelentik az új rémhírt – és ez a legújabb példája a nagyobb összefüggésekkel szembeni szándékos vakságnak. Nemrégiben Joe Biden amerikai elnök azt állította, hogy „az extrém hőség az első számú időjárással összefüggő gyilkos az Egyesült Államokban”.
Huszonötszörösen téved. Míg a szélsőséges hőség évente közel 6000 ember halálát okozza, a hideg 152 ezer amerikait öl meg minden évben, ebből 12 ezren a szélsőséges hideg miatt halnak meg. Az emelkedő hőmérséklet ellenére az életkor szerint standardizált, extrém hőség okozta halálesetek száma évtizedenként csaknem 10%-kal csökkent az Egyesült Államokban, világszerte pedig még ennél is nagyobb mértékben, főként azért, mert az emberek, akik egyre tehetősebbek, jobban megengedhetik maguknak a légkondicionálókat.
Ha a 6000 hőhullám okozta haláleset valóban prioritást élvez, akkor egy ésszerű válasz az lenne, ha az USA-ban az áram továbbra is olcsó maradna, hogy ne csak a gazdagok engedhessék meg maguknak a légkondicionáló berendezések használatát. Ugyanez a politikai recept érvényesülne, ha Biden elnök figyelmet fordítana arra a 152 ezer amerikaira, akik évente a hideg miatt halnak meg. Az agyvérzések és a szívrohamok száma megugrik, amikor az idős emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy télen fűtsék otthonukat.
Sajnos sok klímavédelmi intézkedés az energiaköltségek alacsonyan tartása helyett annak éppen az ellenkezőjét okozza.
Nehéz nem észrevenni, hogy a klímavédelemmel riogató kampányolók a lehető legjobban megijesztik az embereket, és addig hagyják figyelmen kívül a kényelmetlen tudományos eredményeket, amíg csak tudják – mielőtt egyszerűen átállnának a klímarémület egy új témájára, amikor a régi ügynél már túl kínossá válik a helyzet.
A rémiszgető kampányoknak azonban következményei vannak. Mindenkit – és különösen a fiatalokat – nyugtalanítanak és elkeserítenek.
A félelem rossz politikai döntésekhez vezet, például ahhoz, hogy a nyugati kormányok ezer milliárd dollárnyi összegeket költenek hatástalan klímavédelmi intézkedésekre.
Továbbá aláássák a közbizalmat, például amikor a hőség okozta halálesetekre helyezik a hangsúlyt, mert azok beleillenek a narratívába, miközben figyelmen kívül hagyják, hogy a hideg időjárás miatt elhunytak száma sokkal nagyobb.
Ha féligazságokat mondanak, miközben kegyesen azt bizonygatják, hogy a tudományt követik, az az aktivistáknak kedvez az adománygyűjtésben, valamint kattintásokat generál a média számára, és segít a politikusoknak szavazatokat gyűjteni. De ez mindannyiunkat félreinformál, és rosszabbul is járunk így.
Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
