Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Számomra némileg meghökkentő cikket közölt a Portfolio október 7-én Oláh Dániel Junior Prima-díjas közgazdász tollából. A cikkíró, a magyar gazdaság eddigi állítólagos sikereinek felsorakoztatása után amellett érvel, hogy a jövőben
- az Európai Unió minden próbálkozása ellenére, oldani kell függőségünket Európától és ezen belül Németországtól.
- Meg kell teremteni, hogy a lakhatás megfizethető legyen mindenki számára. A lakáskínálat növelését például az Airbnb újraszabályozásával látja megvalósíthatónak, egyben hitet tesz az olcsó (piaci kamatszint alatti) lakáshitelezés mellett.
- Növelni kell a béreket a minimálbér emelésén keresztül, így gyakorolva nyomást a cégekre, hogy javítsák termelékenységüket.
- Végül hitet tesz a kormány által eddig is követett magas nyomású gazdaságpolitika mellett.
Lassú gazdasági növekedés
Véleményem szerint, a magyar gazdaság utóbbi tizenöt éves teljesítménye csak nagy jóindulattal nevezhető még közepesnek is.
Sok mutatóra, indikátorra lehetne ennek igazolásaként hivatkozni, de talán a leginkább használható (bár korántsem tökéletes) összefoglaló indikátor a vásárlóerő paritáson számított egy főre jutó GDP. A Világbank erre vonatkozó adatai (GDP/fő PPP konstans 2021 USD) alapján 2009-ben – a Magyarországot különösen nagymértékben sújtó világválság legmélyén – a közép-európai és balti országok átlagának 99,8%-án teljesítettünk. Vagyis gazdaságunk egy főre vetítve nagyjából ugyanannyi GDP-t állított elő, mint régióbeli, hasonló történelmi múlttal rendelkező országcsoport tagjainak átlaga. Ez a mutató 2014-re 98,3%-ra, 2019-re 97,7%-ra majd 2023-ra 95,7%-ra csökkent.
Vagyis lemorzsolódásunk a régió országaitól lassú és folyamatos volt az elmúlt tizenöt esztendőben.
A svájci székhelyű IMD Business School évről évre készít nemzetközi felmérést a fejlettebb országok nemzetközi versenyképességéről. Az intézet honlapján, visszamenőleg 2020-ig elérhető adatok szerint hazánk 2020-ban 67 országból az 47. helyen szerepelt a versenyképességi listán. 2024-re viszont az 54. helyre csúsztunk vissza. Ezen belül különösen figyelemre méltó a gazdasági teljesítmény romlása, ahol a 19. helyről a 36. helyre estünk vissza. Üzleti hatékonyságban a 67. utolsó helyen állunk éppen, míg kormányzati hatékonyságban a 47. helyről az 51. helyre léptünk hátra.
Bár nem szorosan gazdasági mutató, de nyilván összefüggésben van gazdasági teljesítményünkkel, egyúttal vissza is hat arra, hogy a World Population Review legutolsó adatai szerint a százezer főre jutó öngyilkosságok számában Európában a hatodik legrosszabb helyen állunk, míg az Európai Unió adatai szerint, a százezer főre jutó megelőzhető halálozások számában szintén a hatodik legrosszabb hely a miénk Európában. Azért tartom ezeket fontosnak megemlíteni, mert véleményem szerint a humán infrastruktúrába (egészség, oktatás) való hatékony állami befektetés hosszabb távon, jelentős lendületet adhatna a gazdaság fejlődésének.
„Egyértelműek és ismertek az erősségeink és adottságaink, lásd a globális innovációs index vagy új világbanki rangsor számos mutatóját, amelyekben a világelsők között vagyunk és az előrejelzések szerint a leggyorsabban növekvő uniós országok közé tartozunk jövőre is”, állítja Oláh. Hogy milyen világbanki rangsorban lehetünk elsők, nem osztja meg velünk a szerző, de a legutolsó globális innovációs index szerint a fejlettebb országok 51 fős csoportjában a 34. helyen állunk, nagyjából Bulgáriával azonos szinten. Ami pedig a növekedési kilátásainkat illeti, a Közép- és Kelet Európát talán legjobban ismerő, londoni székhelyű EBRD legutolsó, szeptemberi előrejelzésében régiónk idei GDP növekedését 2,3%-ra, míg a jövő évit 3,2%-ra teszi. Magyarország tekintetében az idei évre 1,8%-ot, míg a jövő évre 3,3%-ot jósolnak a 2023-as visszaesés után. Tavaly ugyanis egyike voltunk annak a három közép-kelet-európai országnak, amelyek gazdaságát recesszió sújtotta.
A keleti nyitás kudarca
Oláh szerint „Elsődleges problémánk épp a múltbeli növekedési motortól, Németországtól... való túlzott függőségünk, ezt érdemes minden bátor eszközzel oldani.” Értem én, hogy jobb lenne éppen most gyorsabban fejlődő országoktól függenünk (hiszen egy kis nyitott gazdaság nehezen tud függetlenedni a világgazdasági folyamatoktól), de néhány tényt érdemes lenne ennél a kérdésnél rögzíteni:
- Németországtól és bővebben az EU piacaitól való függőségünk nagyrészt adottság, hiszen kivel kereskedjen leginkább egy ország, ha nem a hozzá földrajzilag közel fekvő országokkal?
- Másrészt ezt a függőséget az elmúlt tizenöt évben a jelenlegi kormány politikája nemhogy nem gyengítette, hanem fenntartotta, illetve talán még erősítette is, hiszen például az emblematikus kecskeméti Mercedes-gyár bővítését és a nemkülönben nevezetes debreceni BMW-gyár létrehozását az Orbán-kormány egyengette, jelentős állami támogatásokkal.
- Harmadrészt az Orbán-kormány által jelenleg képviselt „patrióta és semleges”, korábban keleti nyitásként aposztrofált gazdaságpolitika eddig nem tudta függőségünket csökkenteni.
A keleti nyitás politikája exportunkban semmilyen fordulatot nem hozott. A KSH adatai szerint Oroszországba irányuló exportunk összes kivitelünk arányában a 2012. évi 3,2%-ról 2021-ra 1,5%-ra csökkent, majd 2023-ra – vélhetően főleg a háború hatására rohamosan – 0,73%-ra esett vissza. Ázsiába irányuló exportunk, az összes kivitelünk arányában, 2012. évi 6,4%-ról 2023-ra 4,8%-ra csökkent. Ezen belül Kína részesedése 1,76%-ról 1,2%-ra csökkent. Ezzel szemben az EU részesedése exportunkból 2012-23 között változatlan szinten, 77% körül maradt. Importunk viszont dinamikusan nőtt az ázsiai régióból.
Talán ezt tekinthetjük a keleti nyitás eredményének a függetlenedés felé vezető úton?
Tény, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt a kínai és dél-koreai működő tőke befektetések összege. Azonban nézetem szerint ők, több más ok miatt, elsősorban azért fektetnek be nálunk, mert közel van hozzánk és nyitott számunkra az európai és azon belül a német piac. Nem gondolnám, hogy függetlenségi törekvéseinket az segíti majd elő, ha ezentúl kevesebb német és több kínai autót, illetve akkumulátort szerelünk össze az európai, és ezen elül német piac számára.
Megfizethető lakhatás
A megfizethető lakhatással, mint a szerző által kiemelt gazdaságpolitikai céllal, azt gondolom bárki egyetért ebben az országban. De kétlem, hogy az ehhez vezető úton az lenne az egyik fő megoldás, hogy korlátozzuk a választópolgárokat abban, hogy lakástulajdonukat rövidtávú bérbeadásra is szabadon használhassák.
Azt pedig végképp kétlem, hogy a lakások iránti kereslet további felpörgetése olcsó, piaci kamatszint alatti kamatozású hitelekkel megfizethetőbbé tenné a lakásokat.
Az elmúlt 15 év tapasztalata éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja. Minél több az alacsony kamatozású, támogatott hitel, annál jobban mennek fel az árak. Nem véletlen, hogy a 2017-24 közti időszakban az MNB országos reál lakásárindexe mintegy 75%-kal emelkedett. Nem gondolom, hogy nehéz lenne belátni, a kereslet mesterséges növelése nemhogy nem csökkenti, hanem inkább növeli az árakat, és az Airbnb esetleges korlátozásától sem nő majd a lakások száma, legfeljebb a tulajdonosok a fogukat szíva másra fogják használni őket.
A megfizethető lakásárakhoz és lakbérekhez közelebb jutnánk például, ha az önkormányzatok több bérlakást építenének, de ahhoz nem elvenni kellene tőlük forrásokat, hanem támogatni kellene őket ebben a törekvésükben. És főleg nem aszerint kellene támogatni az önkormányzatokat, hogy ott a lakók melyik pártra szavaznak, mert ez független a lakhatási igényektől.
Gyenge termelékenység
„Most fenntartható módon, gazdasági növekedésből, teljesítményből kell a bérek növekedését megvalósítani”, bíztat a szerző. Véleményem szerint önmagában gazdasági növekedésből nem lehet fenntartható módon béreket emelni, ha például a növekedés abból származik, hogy növekszik a foglalkoztatottak száma.
Fenntartható módon a béreket csak a termelékenység növelésével lehet emelni.
Pont ez volt a magyar gazdaság egyik problémája az elmúlt évtizedben. A fajlagos munkaerőköltség folyamatosan és jelentősen növekedett, mivel jobban nőttek a bérek, mint a termelékenység. Így a termelés egyre drágább lett, amit a külpiacainkon csak a forint leértékelésével tudtunk kompenzálni. Mindezt világosan bemutatja az EU tavaly tavaszi országjelentése (In-depth review - Hungary). A jelentés szerint a magyar export versenyképességét nem javította a 2015-22 közti időszakban sem a munka termelékenység, sem az innováció fejlődése. Viszont kedvezőbb feltételeket teremtettünk az adózás területén, (már ha éppen nem olyan iparágban dolgozik egy cég, amelyre a kormányzat különadókat vetett ki) és a gazdálkodóknak nyújtott állami támogatásokban, amelyek jelentősen megnövekedtek. Mindezek eredményeként a magyar export világpiaci részesedése nem tudott érdemben növekedni 2015-22 között, szemben például Lengyelországgal vagy Romániával. Ennek a két országnak a világpiaci exportrészesedése mintegy 20%-kal nőtt ugyanezen időszak alatt.
Végül a szerző kijelenti, hogy „a fenti bérnövekedést a magas nyomású gazdaság...modellje segíthet elérni.” Szerinte „...a növekvő minimálbérek kikényszerítik a termelékenység javulását.”
Ahogy hazánk legutóbbi években mutatott gazdasági folyamatai is mutatják, a magasnyomású gazdaság politikája egy olyan országban, ahol valamilyen termelési tényezőből szűkös kihasználatlan kapacitások vannak, mint nálunk most éppen a munkaerőből, nem növekedést, hanem inflációt okoz, amelyet aztán meg kell fékezni, ennek pedig recesszió a következménye. Különösen veszélyesnek tartom a magas nyomású gazdaságpolitika esetleges monetáris politikai lábát a jelen helyzetben, amikor az inflációs várakozások, bár csökkennek, de az MNB értékelése szerint, még mindig 7-8% körül, vagyis messze az inflációs cél felett vannak.
Ami pedig azt az állítást illeti, hogy a bérek növekedése kikényszeríti a termelékenység növekedését, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a reálbéremelés első lépésben éppen hogy csökkenti, és nem növeli a termelékenységet, hiszen az egységnyi termelés költségét növeli.
Erre válaszul a vállalkozóknak meg kell találnia azokat a hatékonyságnövelő lépéseket, amelyek segítéségével vissza tudják állítani a reálbér emelés révén leromlott termelékenységüket.
Én úgy látom, az állítás pont fordítva igaz, nem reálbéremeléssel lehet termelékenység növekedést elérni, hanem termelékenység növekedése esetén lehet reálbért emelni. Szóval, azt gondolom, hogy ebben a kérdésben Oláh Dániel fordítva ül a lovon. Tudjuk, így is lehet nyilazni, csak nehezebb célba találni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
