Időjárás: derült égből villámcsapás jön
Gazdaság

Időjárás: derült égből villámcsapás jön

Portfolio
A mai napon nyugat, délnyugat felől szakadozás kezdődik, holnap hazánk nagy részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás kevés gomolyfelhővel. A következő napok időjárását alakító hidegörvény helyét azonban hamarosan egyre inkább a növekedő, gerincesedő nyomási mező veszi majd át, az átmeneti nyugalmat követően pedig egy hullámzó front teszi ismét változékonyabbá időjárásunkat.

Időjárás vasárnap

A mai nap is felhősen indul, de nyugat, délnyugat felől szakadozás kezdődik, és főleg a Dunántúlon már érezhetően csökken a felhőzet

- írja a HungaroMet.

idojaras-mire-figyeljunk-ma-hungaromet-2024-oktober-6
Kép forrása: HungaroMet

A meteorológiai szolgálat hozzátette: eközben az északkeleti harmadban a nap nagy részében borult maradhat az ég. A két terület közötti részben is lassacskán felszakadozik, csökken a felhőzet. Keleten, főleg északkeleten szitálás, eső, zápor előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

Holnapi időjárás

Hétfőn hazánk nagy részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, északkeleten azonban várhatóan csak a déli óráktól csökken a felhőzet

- irja időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.

A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, délnyugaton egy-egy erős lökés is lehet.

A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

Kiadós csapadékot hozott a Cassandra

A Boris névre keresztelt ciklon után Cassandra is szépen öntözte a magyar tájakat, újabb többnyire 30-60 mm eső esett, ennél csak az Alföld délkeleti részein és helyenként az északi határ mentén volt kevesebb, illetve a Balaton környékén némileg több is az összegzett mennyiség

- közölte a HungaroMet.

Nálunk azonban ez a csapadékmennyiség sem okozott jelentős problémákat, sőt ez még mindig csak a jelentős csapadékhiány enyhítésére volt elég, ugyanakkor a Balkánon érdemben nagyobb mennyiség esett.

5-napos-csapadekosszeg-2024-oktober-6
Kép forrása: HungaroMet

A meteorológiai szolgálat jelentése szerint kiemelten Szlovéniában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovina déli felén és Montenegróban a Cassandra ciklonból lehullott csapadék mennyisége nem egy helyen meghaladta a 150, néhol a 200 mm-t is.

A hegyes-völgyes tájon pedig ez sajnos árvizekkel járt, Boszniából már több halálos áldozatot is jelentettek - írja a Hungaromet.

4-napos-csapadekosszeg-2024-oktober-5
Kép forrása: HungaroMet

Hidegörvény hat ki az ország időjárására

A következő napok időjárásának egyik fő alakítója a magaslégkörben található, ciklonális forgású, a környezeténél hidegebb légörvény, amelynek most elsősorban a felhősödésen keresztül érezhetjük jelenlétét

- írta tegnap a HungaroMet.

  • Vasárnaptól már jelentősebben szakadozhat a felhőzet, a labilizáló hatás és a napsütés révén azonban beindul majd a gomolyfelhő-képződés, így jelenléte alatt a többórás napsütés mellett főleg gomolyfelhők teszik változatosabbá az égképet.
  • Csapadék vasárnap még a Dunától keletre, majd hétfőn, ahogy egyre inkább északkelet felé veszi az irányt a hidegörvény, leginkább az északkeleti harmadban várható kisebb eső.
  • A hidegörvény mellett a következő napokban egyre jobban előtérbe kerül az egyik őszi kellék, a ködképződés kérdésköre is. Az éjszakai órákban az alacsony szinten megrekedő nedvesség, gyenge légmozgás, kezdetben kevésbé felhős ég hatására pára, köd, rétegfelhőzet képződhet.
  • Keddre már a hidegörvény helyét egyre inkább a növekedő, gerincesedő nyomási mező veszi majd át, az átmeneti nyugalmat követően pedig szerdától hullámzó front teszi ismét változékonyabbá időjárásunkat.

Időjárás kedden

Hajnalban főleg északkeleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet, ezek feloszlását követően változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Éjjel nyugat felől vastagszik a felhőzet.

Csapadék estig nem valószínű, éjjel főként a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső, zápor.

A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik. Hajnalban 5-14, délután 17-24 fok várható, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Időjárás szerdán

Nyugatról kelet felé átvonul egy vastag felhőzóna. Emellett napsütés is várható, eleinte inkább a Tiszántúlon, nap második felében nyugat felől egyre nagyobb területen.

Egy széles csapadéksáv vonul át hazánk felett keleti irányba.

Mögötte is lehet helyenként zápor, főleg az ország északi, északkeleti harmadán. Egy-egy zivatar sem kizárt. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél. Hajnalban 8-16 fok valószínű. Délután általában 17-24 fok várható, de a csapadékos vidékeken hűvösebb lehet.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Holdblog

Ők a legjobban fizetett kormányfők

Anno Rómában, annak is köztársaságkorában a magasabb állami közhivatalok ellátásáért nem járt fizetés. A magisztrátusi pozíciókat kizárólag vagyonos emberek pályázhatták meg, akiknek

Holdblog

Vakmajom: New York-i kedvességek

New York városában jár éppen a Vakmajom, és ha már ott van, posztolt is a Facebookra, innen gyűjtöttünk egy csokrot szombatra. New York-i kedvességek Vacakol... The post Vakmajom: New York-i kedv

Holdblog

Balásy Zsolt: Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a... The post Balásy Zsolt: Lakáso

KonyhaKontrolling

Miért jó befektetés az ingatlan?

Akik régóta olvasnak, tudják, hogy az ingatlan nem a kedvenc befektetési formám. Nem csupán azért, mert fizikailag hozzáköt egy helyhez, hanem azért sem, mert nagyon kevesen tudják előre felmé

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2024 - Győr
2024. október 9.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
2024. október 8.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
napelem